Murad,
Murad, több szultán neve.
1. M. (I.), szül. 1319., Urchan második fia, megh. 1389. Bátyja, Szoliman, ő előtte halt meg és igy a trón Urchán halálakor, 1359. ő reá szállott. Egyike volt a legnagyobb török hódítóknak és uralkodása korszakot alkot az oszmánok történetében. 1361. hatalmába kerítette Drinápolyt, a bolgároktól pedig Filippopolt. 1362. egész Tráciát vette el V. János keletrómai császártól, ki hasztalan könyörgött a nyugateurópai fejedelmeknél segélyért. Az 1366. év körül egyes portyázó török csapatok már a Balkánláncon is ányomultak és akkor történt, hogy egy magyar csapattal is megütköztek. Ez volt a magyarok és törökök első mérkőzése; a csata szinhelyét és részleteit ugyan homály fedi, a diadal azonban, a Nagy Lajos által Maria-Zellbe küldött ajándékok után itélve, a magyarokat illette. Midőn M. 1371. Kis-Ázsiában volt elfoglalva, a szövetkezett szerbek és oláhok ráciába törtek, de Lalasin pasától a Marica mellékén (a ma is «a szerbek veszedelme» nevü helyen) rettenetes vereséget szenvedtek, minek az volt a következménye, hogy Sisman bolgár fejedelem M. előtt meghódolt. 1373. V. János császár is követte Sisman példáját és még arra is kötelezte magát, hogy M.-ot hadjárataiban segíteni fogja. Midőn M. arról értesült, hogy Lázár szerb s Tvartko boszniai fejedelem ellene szövetkeztek, Lázár ellen vonult, akit Nis elfoglalása után évi adófizetésre kötelezett. Lázár 1387. még egy kisérletet tett, hogy a török igát lerázza s Sismannal szövetkezve Toplica táján egy török csapatot csakugyan felkoncolt. Csakhogy ez a déli szlávoknak egyúttal utolsó diadaluk is volt. A bosszus M. előbb Sisman ellen sietett, ki Nikápoly falai mögé bujt; mindamellett évi adófizetést kellett elvállalnia és Szilisztriába török őrséget befogadnia; egy évvel később pedig, 1388. M. egyáltalában véget vetett Bolgárország függetlenségének és Sismant elzáratta Azután Lázár ellen fordult, kinek Tvartko boszniai népe és (Garai Miklós vezérlete alatt) néhány magyar csapat siettek segélyére. A hires Kosovo poljén (Rigómezőn) került a dolog döntő ütközetre, 1389 jun. 15. A rettenetes csata a törökök diadalával ért véget, miben különösen Bajezid hercegnek volt része. A diadalt azonban M. már nem élte meg; egy Kobilovics (Obilics) Milos nevü, hazáját fájlaló szerb ifju őt a csata előestéjén (avagy csata közben) agyonszúrta.
2. M. (II.), uralkodot 1421-1451., I. Mohamed szultán fia és utóda. Alig hogy atyját az uralkodásban követte, egy veszedelmes felkeléssel találta magát szemben, melynek élén a Manuel keletrómai császár segélyével fogságukból kiszabadult két öccse, Musztafa és Dsumeid állottak; M. a felkelést nagy nehezen bár, de mégis elnyomta s az elfogott Musztafát 1422. kivégeztette. Dsumeidet utóbb ugyanaz a sors érte. A keletrómai császárral 1324-ben békét kötött, melynek értelmében az évi adófizetésre kötelezte magát. E közben a velenceiek ellen is fordult, kiknek gyarmatait Moreában és a szigettengeren tűzzel-vassal elpusztította (1323); két évvel később pedig Teszszalonikét vette el tőlük, mire a signoria békét kötött. Közben-közben birodalmának nyugati és északi szomszédjaival is hadakozott, kik közül különösen Hunyadi János és Castriota György (Skanderbeg), Albániának hősi ura említendő; a délszláv népekkel könnyebben bánt volna el, ha a magyarok nem nyujtottak volna azoknak segélyt. Ámde 1328. Zsigmond király hadát is legyőzte a szultán, midőn amaz Galambóc vár visszafoglalására vállalkozott. E vereség hirére Tvartko, Bosznia ura és Dán oláh vajda újra meghódoltak M. előtt és csak 1437. fordult meg a kocka s sikerült Hunyadi Jánosnak a Szendrőt ostromló törököt a vár alól elűzni. Az 1439. évi budai rendek abban a hitben, hogy M. újra Szendrő ostromára készül, tetemes segélyt szavaztak meg és maga I. Albert indult a haddal az Al-Dunához. M. közelgésének hirére azonban Titelnél oly félelem szállotta meg a sereget, hogy «farkast» kiáltva, nyakra-főre elmenekült. Ezt a csorbát az immár erdélyi vajdává kinevezett Hunyai János köszörülte ki, amidőn 1442. Mezid béget Szt. Imrénél, Seadeddin pasának megtorlásra siető hadát pedig a Vaskapuban verte vissza. E diadalok nagy lelkesedést keltettek egész Európában és az 1443. nov. megindított hosszu hadjáratot eredményezték, melynek folyamában a magyar had I. Ulászló király és Hunyadi János vezénylete alatt még a Balkán gerincén tul egészen Szófiáig nyomult elő. Mig most több európai fejedelem és a pápai követ nagy keresztes hadjáratot terveztek, M. szultán neszét vette a közelgő viharnak és követei által Szegeden igen előnyös föltételek mellett békekötésre nyilatkozott hajlandónak. Le akart mondani Szerbia és Oláhországról, a magyarok által foglyul ejtett sógoráért pedig 70 000 aranyat ajánlott fel. Ulászló és tanácsosai ezeket a feltételeket 1444 jul. Szegeden elfogadták (ami hiba volt, mert előbb több fejedelemmel szemben újabb háborura kötelezték magukat) és esküvel fogadták a béke megtartását. Nyomban reá azonban megszegték a békét és újra hadat indítottak M. ellen, ki trónját éppen Mohammed fiának akarta átengedni és már Magnesiát szemelte volt ki lakóhelyének. Az esküszegés hirére azonban sietve visszatért. Várnánál 1444 nov. 10-én volt az ütközet, melyben Ulászló és a sereg magva elesett és Hunyadi is csak nagy nehezen tudott elmenekülni. M. beérte a diadallal és nem zsákmányolta ki győzelmét. 1448-ban Hunyadi segélyére indult Castriotának abban a reményben, hogy az albánok, boszniaiak és Brankovics szerb despota közreműködésével nagy csapást mérhet a pogányokra. A koalicióból azonban jóformán semmi sem lett: Brankovics ezúttal sem küldte el segélyhadát, Boszniából sem érkezett senki és igy Hunyadi mindössze 30 000 magyarral és 8000 oláhhal érkezett délnyugati Szerbiába, honnan Albaniának tartott. Mihelyt M. Hunyadi közelgéséről értesült, rögtön felhagyott Krója ostromával, és Szófia felé vonulván vissza, összevonta hadatit és csak most indult Hunyadi nyomában a magyar sereg után, mignem végre a Rigómezőn olyan oldalról támadta meg Hunyadit, ahonnan ezt senki sem várta. A rettenetes harcban (okt. 18-20.) az oláhok átszöktek a törökökhöz és a magyarok teljesen leverettek. Ez volt M. utolsó, alighanem legfényesebb diadala. Ezután csak Skanderbég ellen folytatott még harcot. M. 1451 febr. 5. halt el és Bruszában temettetett el.
3. M. (III.), uralkodott 1574-95-ig, II. Szelim fia, szül. 1546. Vad lelkü, féltékeny s a mellett tékozló zsarnok módjára uralkodott és mindenekelőtt öt öcscsét megölette. Idejét a hárem falai között töltötte és mások pénzével és kincseivel szaporította kincstárát. Vezérei azalatt véres harcot folytattak Persiával (1576-1590), melyben végre győztek, de a persa királytól átengedett kopár tartományok semmi araányban sem állottak a hozott vér- és pénzáldozatokkal. Magyarországgal és Erdélylyel csak utolsó éveiben került (az u. n. 15 évi) háborura, melyben magának M.-nak ugyan nem volt része; de annál több az agg Szinán nagyvezérnek, aki a persa háboru befejezése után harmadszor emelkedvén a nagyvezér állására, nem szünt meg a szultánt hazánk ellen háborura ingerelni.
4. M. (IV.), Achmed szultán fia, szül. 1609., megh. 1640 febr. 9. Tehetséges, képzett ember volt, de rövid idő alatt ő is az érzékiség, iszákosság és zsarnoki szeszélyeinek rabjává süllyedt. A kormányt nejeire és Ali nagyvezérre bizta, ki hazánkkal szemben nagyon oktalan politikát folytatott. Persiával folytatott háborujában vezérei Erivant, Tebrizt és Bagdadot foglalták vissza a sahtól; a velenceiekkel is folytatott háborut, nemkülönben a kozákokkal. De mig vezérei hadakoztak, ő maga a hárem falai között töltötte napjait avagy személyesen végezte a kivégzéseket. Csupán 1632-37-ig több mint 25 000 embert végeztek ki parancsára.
5. M. (V.), Abdul Medsid szultán fia, szül. 1841 szept. 21. Herceg korában a Mehemed M. efendi nevet viselte, nagybátyja pedig, a gyanakvó Abdul Aziz trónralépése óta (1861) felügyelet alatt tartotta, mert M. a trónrendnek nagybátyja által tervezett módosítását nem helyeselte. Midőn nagybátyja 15 évi rossz kormányzása alatt a birodalmat a bukás szélére juttatta és 1876 máj. 30. palotaforradalom következtében trónjától megfosztatott, az összeesküvők M. herceget kiáltották ki szultánná, aki «Isten kegyelméből és a nemzet akaratából» kezdé uralkodását. Rövid néhány hét alatt azonban kiderult, hogy a testileg- és lelkileg megtört M. a kormányra teljesen képtelen, amiért aug. 31. megint letették és a Bosporus mellékén a Csiragán palotába zárták, ahol most is őrizet alatt tartják. V. ö. Kératry, Mourad V., prince-sultan, prisonnier d'état (Páris 1878); Djemalledin Bey, M. V. (London 1895). L. Törökország (történetét).
