Öcsöb

Teljes szövegű keresés

Öcsöb (Usubu), a Névtelen jegyző szerint (19-20. fejezet) Velekkel együtt mint «igen serény vitéz» Árpád megbizásából követségbe ment Mén Maróthoz, hogy a Szamos vizétől a nyiri határszélig és a Meszesi-kapuig terjedő részek átengedését követelje. Marót szivesen látta s ajándékokkal elhalmozva őket, harmadnap tagadó válaszszal bocsátotta el a két követet, kik «sebes futtatva» siettek «urukhoz». Erre Árpád azzal válaszolt volna, hogy Tas, Szabolcs és Töhötöm vezetése alatt Marót ellen sereget küldött. Ö.-nek a hagyomány különösen a dunántuli hadjáratban tulajdonít nagyobb szerepet (48-49. fejezet). Ősével együtt ő lett volna megbizva a Veszprémtől Vasvárig terjedő ész elfoglalásával. Ö. Pákozdnál, majd Pejt mezején szállt táborba s negyednap magát Veszprémet fogván ostrom alá, azt két hét mulva be is vette s menekülő őrségét a «német» határszélig üldözte. Onnan visszafordulva, Vasvárt vette be s Veszprémbe térve, útközben Tihanyt is elfoglalta. Mindezt ajándékok kiséretében tudatták a torbágyi erdőben időző Árpáddal, ki követeit gazdagon megajándékozta s a jó hir örömére nagy áldomást csapott. Utóbb (50. fejezet) őt és Veleket tette a Mén Marót ellen küldött újabb sereg vezérévé. Jöttének hirére azonnal csatlakoztak (!) hozzá a székelyéek s együtt harcoltak vele Bihar vára alatt. Ö. és Velek ez ostromban maguk 125 katonát nyilaztak volna agyon s az ostrom 13-ik napján be is vették a várat. Erre Marót egyességet ajánlott olykép, hogy leányát Zsolt elvevén, halála után egész országát örökölje. Ö. és Velek követei Csepel szigetén fölkeresvén Árpádot, másnap előadták Marót kivánságát, melyet Árpád s a tanács elfogadván, utasította Ö.-éket, hogy «lakodalmat tartva, Mén Marót leányát fiának vegyék nőül», hozzanak magukkal kezeseket, Bihart pedig adják vissza Marótnak; mi megtörténvén, «Ö. és Velek nagy tisztességgel és örömmel tértek vissza. Árpád vezérhez». Árpád eléjök ment s aztán fényesen megülte az ifjak lakodalmát (52. fejezet). Ö. fia volt Szalók, kitől a Szalók-nemzetség származott.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages