Paczolay

Teljes szövegű keresés

Paczolay János, országgyülési képviselő, szül. Deménden (Hont) 1818., megh. u. o. 1884 febr. 28. Nagy szerepet vitt a közéletbe már a 40-es évek óta, mikor a pozsonyi országgyülésre megválasztották; tagja volt az 1848-49-iki törvényhozásnak is, de a szabadságharcban nem vett részt, sőt élesen el is itélte, amiért kicsiben mult, hogy hadi törvényszék elé nem állították. A szabadságharc után teljesen visszavonult a magán életbe, s még 1865. is csak nagy rábeszélésre fogadta el az ipolyásgi kerület mandátumát, azóta egész haláláig folyton ezt a kerületet képviselte, s előbb konzervativ párti volt, majd Eák pártjába lépett, később pedig a mérsékelt ellenzékhez csatlakozott. Megyéjében tekintélyes állást foglalt el, s az országgyülésnek egyik legtiszteltebb alakja volt; tagja volt a vasúti bizottságnak és a delegációnak is.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages