Pákh,
Pákh, 1. Albert, humorista és népies iró, a Vasárnapi Ujság alapítója és halála napjáig szerkesztője, szül. Rozsnyón (Gömör) 1823 március 11., megh. Pesten 1867 febr. 10. Rozsnyón, Miskolcon, Iglón, Lőcsén járta a gimnáziumot és a filozofiát, Sopronban a telologiát, s az itteni magyar társaságban ébredt fel benne a magyar irodalom szeretete. Majd Debrecenben volt joghallgató, ahol a magyar faj sok nemes tulajdonságait szívta magába. Itt kötött barátságot Petőfivel s innen küldte első humoros genreképét az Életképekbe, mely feltünést keltett friss humorával. Foglalkozott idegen irodalmakkal is s a magyar közélet és irodalom benyomásai közé némi európai szellemet vegyített (Gyulai). 1844 őszén Pestre ment juratusnak, de bár 1846. letette az ügyvédi cenzurát, kizárólag az irodalomnak szentelte életét. Már Pestre jöttekor figyelmet keltett egy pár humoros rajza, melyet az Életképekbe irt. Csengery 1845. átvevén a Pesti Hirlap szerkesztését, P.-ot maga mellé vette tárcairónak. E lapba az u. n. fővárosi ujdonságokat irta (ez mintegy tárcarovat volt), a szatira és humor hangulatával. P. élénk humoros szelleme csakhamar meghódította a közönséget, mely különben csak cikkeiből ismerte meg a névtelenül, utóbb (kivált az Életképekbe) Kaján Ábel név alatt dolgozó irót. Annál jobban ismerte a fiatal irói nemzedék, nevezetesen a Petőfi köre, mely a jövő humoristáját üdvözölte benne. Erre meg is volt benne a föltétel: gúny erős ösztöne, melyet mély emberszeretet nemesített meg, s ismerte az angol humoristákat. Ellensége volt minden dagálynak és retorikának, nem könnyen lelkesült, ami az ő korában ritkaság volt, s mindennek hamar észrevette humoros oldalát. Jellemzően tudta utánozni az embereket s élő egyéneket alakítani irodalmiakká. A benyomás közvetlensége érzik irásán. Fejlődő tehetsége magasabb célokra is vonta a hirlapirásnál: humorista akart lenni, s maradandóbbat alkotni. Igy irta u. n. humoros vázlatait, mintegy tizet, melyekben a minennapi élet felé fordul s a legközönségesebb emberek közül válsztja hőseit. Ezek az ő humorista pályájának legértékesebb termékei. Egy fiatal óriás c. vázlata szatirája az akkor divatos dagályos regényeknek és novelláknak; Egy nap egy instruktor életéből kitünő humoros genre, mely franciára is le van fordítva. De a szépen indult irói pálya 3 év mulva megszakadt. 1847-től egy rosszul gyógyított betegség következményeit sínylette 20 éven át mindhaláláig. Először a graefenbergi vizgyógyintézetbe ment s ott töltötte 1848-49-et is. Egészsége nem állván helyre, visszatért, s kedvét vesztette az irói pálya iránt. Szerkesztő lett, hogy mégis szolgáljon nemzetének. 1850. az Újabbkori Ismeretek Tárának szerkesztését vállalta el, melyet 1855. végzett be, a cikkek egy jó részét is ő irta. 1853. pedig Gyulai Pállal együtt szerkesztette a Szépirodalmi Lapokat, mely azonban csak fél évig állhatott fenn. A műveltebb közönség ekkoriban fogyni látszott, de növekedőben volt egy új, a nép kebeléből. P. oly lapot tervezett, mely mintegy olvasóközönség képződését elősegítse. Igy alapította meg 1854. a Vasárnapi Ujságot (l. o.). P. 12 éven át szerkesztette e lapot; maga keveset dolgozott bele, akkor is névtelenül, de igen sok cikket ő öntött formába s szelleme és tapintata, tárgyilagossága és józan mértéke a lap minden során meglátszott. Nem kevésbbé fontos organuma volt a Vasárnapi Ujság melléklapja, a Politikai Ujdonságok, melynek feladatául a politikai ismeretek népszerüsítését tűzte ki. Ebbeli működése a reakció korában is országos elismerésre tett szert. A legnemesebb értelemben volt népszerü iró, nem komázott a néppel, hanem világos, kellemes és egészséges olvasmányt nyujtott neki, s fokozatosan emelte közönségét, fejlesztve ismereteit és ízlését tartalomban és formában. Érdemeiért az akadémia és a Kisfaludy-társaság is tagjukká választották. 1863. a Magyar ember könyvtára c. sorozatot szerkesztette, s ugyanakkor a Magyar Sajtó szerkesztését is elvállalta, noha beteg volt, s igen gyakran csak ágyában, zsámolyon dolgozott. Munkából és szenvedésből, szerkesztésből és a maga orvoslatából állt egész élete; de a humor geniusza nem hagyta el kedves gyermekét, irja róla barátja, Gyulai. Kedélye csak halála közeledtekor sötétült el. Emlékbeszédet az akadémiában Gyulai Pál tartott felette, síremléket pedig a Vasárnapi Újság olvasói állítottak neki a pesti temetőben. Humoros elbeszéléseit és rajzait halála után összegyüjtve kiadta a Kisfaludy-társaság, P. A. humoros életképei c. 1870, 2. köt. V. ö. Gyulai, Emlékbeszédek.
2. P. Mihály, ág. ev. lelkész, szuperintendens, az előbbinek atyja, szül. Dobsinán (Gömör) 1795 okt. 18., megh. u. o. 1858 dec. 27. Tanult Rozsnyón, Pozsonyban, a jogot Debrecenben hallgatta, a teologiát Pozsonyban végezte. 1820 jun. 20-án a Felső-Ausztriában (Kremsmünster közelében) fekvő neukematteni evangelikus egyháztól kapott meghivó-levelet az ottani lelkészi állomás elfoglalására. 1822. Rozsnyóra válsztották meg második lelkészül, hol 12 évig (1822-34) maradt. 1834. Iglóra hivták meg lelkészül. 1841. a tiszai ev. egyházkerületi gyülésen kerületi jegyzővé választatott, s ezután gyorsan emelkedett a legmagasabb prot. egyházi hivatalokra. 1842-ben a XIII. városi esperességnek alesperesévé, 1847. u. o. főesperessé, 1848. pedig a tiszai ev. egyházkerület szuperintendensévé válsztatott. Szuperintendensi állásában is rendületlen hive volt az 1848-iki nagy elveknek és a magyar állameszmének. A következő év május havában - a magyar nemzeti kormány rendelete szerint - Szepes vármegye is nagyobb ünnepélyességgel készült a függetlenségi nyilatkozat kihirdetésére. P.-ot szólíták fel hivatalosan, hogy vállalja el az egyházi alkalmi funkció teljesítését. P. engedett a felszólításnak és tartott a lőcsei ev. templomban egy alkalomszerü nagy hatásu beszédet. A szabadságharc végével bujdosnia kellett egy ideig. 1850 febr. 10. megjelent a Haynau-féle rendelet: a magyarországi ág. hitv. evangelikusok szuperintendensei hivataluktól felfüggesztettek, köztük P. is. 1852 febr. 2. elfogták, Kassára vitték s a forradalomban való részvéte miatt mint felségsértőt kötél általi halálra itélték, mely itélet legfelsőbb kegyelem útján négy évi várfogságra változtatott. Josefstadtban 1854 ápr. 24-ig töltötte a várfogság sanyaru napjait, amidőn büntetésének hátralevő részét elengedték, de eddigi egyházában a lelkészi hivatalt tovább folytatni meg nem engedtetett. 1855 nov. 6. a rimaszombati ág. hitv. ev. egyház egyhangulag megválasztá lelkészének, de hivatalát csak 1856 jul. 16. foglalhatta el. 1857. Dobsinára hivták meg lelkészül s ezt az állást 1857 márc. 30-án foglalta el. Irodalmi munkásságára nézve megjegyezzük, hogy az üldözések alatt több hazafias szellemü beszéde, melynek közzétételét sokan óhajtották s ő maga is elhatározta volt, megsemmisült. V. ö. Hörk József, Az ev. Tisza-kerület püspökei (Kassa 1888).
