Paoli,

Teljes szövegű keresés

Paoli, 1. Pascal, korzikai szabadsághős, ama P. Jácint tábornok fia, aki 1702. a sziget függetlenségét Genova és Franciaország ellenében megvédelmezte s aki 1756. Nápolyban halt meg. P. szül. Morosagliában, Korzika szigetén 1726., megh. London mellett egy faluban 1807 febr. 5. Atyjával (1739) Nápolyba költözködött, ahol a katonai intézetbe került. 1753. visszatért hazájába, hogy részt vegyen a Genova ellen folytatott szabadságharcban, mire a hazafias párt 1755. a sziget főkapitányává megválasztotta. Ebben az állásban szerencsésen harcolt Genova ellen, sőt egy kis tengeri hajóhad élén Genova tengeri kereskedelmén csorbát ütött. Azonfelül üdvös törvényeket hozott (nevezetesen a vérbosszu ellen), iskolákat alapított s előmozdította a földmívelést. Miután Genova Korzikáról 1768. a franciák javára lemondott, P. eme újabb és hatalmasabb ellenséggel szemben is dacolt még egy évig, mignem a Nuovo mellett vívott szerencsétlen csata után Angolországban kellett menedékhelyet keresnie. Miután a francia nemzetgyülés 1789. Mirabeau ajánlatára őt és számkivetésben élő honfitársait visszahivta, P. Párisba jött és megkapván XVI. Lajostól Bastia kormányzóságát, 1790. a korzikaiak a nemzeti gárda és a közigazgatás élére állították. XVI. Lajos kivégzése után kivált a sziget demokratikus pártjából és miután ezért a konvent árulással vádolta, nyiltan kitűzte a lázadás zászlaját. Az angolok segítségével kiűzte a franciákat s a Cortében 1794 jun. 10. tartott gyülésen helyreállítván a régi alkotmányt, Korzika koronáját Angolország királyának ajánlotta föl. Számításaiban azonban csalódott, mert az angol király, hitelt adván Pozzo di Borgo rágalmazásainak, nem őt nevezte ki a sziget alkirályává. P. 1796. újra Londonba ment s a parlament elé vitte panaszát, de mit sem érhetett el. Hazájának tanügyi célokra tetemes összegeket hagyott hátra. Életrajzát megirták: Arrighi (2 kötet, Páris 1843); Klose (Braunschweig 1853); Bartoli (Jaccio 1867).
2. P. Betty, l. Glück (1).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem