Pest-Pilis-Solt-Kiskun
Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye (l. mellékelt térképet), hazánk Duna és Tisza közti részében, a két folyam közt hosszan É-ról D. felé nyulik. Határai É. felől Hont és Nógrád, Ny. felől Esztergom, Komárom, Fejér és Tolna, D-en Bács-Bodrog, K-en Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád vmegyék; Ny-on a Duna, K-en a Zagyva és a Tisza természetes határát képezik, a nélkül, hogy a K-i határ mindenütt szorosan követné e folyók medrét.
Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye címere.
Területe 12 605,25 km2. Felszinének legnagyobb része lapályos, nevezetesen a Duna-Tisza köze; e lapály nem egyenletes, mint az Alföld többi része, hanem a Cserhát D-i nyulványihoz hullámos földhát (110-130 m.) csatlakozik, mely 30-50 km. szélességben a Duna és Tisza közt egyenesen D. felé nyulván, a két folyó vizkörnyékét egymástól elválasztja; e földhát száraz, homokos és egész kiterjedésében nem öntözi említésre méltó patak. Helyenként apró homokbuckák vannak rajta, másutt hosszan elnyuló homokpadok és dombok, melyek főleg három ágban huzódnak D-felé, az egyik Taksonytól Baja felé, a másik Nyáregyházától Izsák felé, a harmadik Cegléd és Alberti felől Majsa felé. E homokhátak legnagyobb része ÉNy-ról DK-felé terjed s irányuk az ÉNy. felől fúvó uralkodó szelektől ered. A homokbuckák és padok közt kisebb-nagyobb völgyelések vannak, melyek gyakran vizzel telnek meg, száraz időben azonban rendesen kiszáradnak; ily tócsák Kecskemét, Szabadszállás, Félegyháza és Halas közt vannak, még nagyobb számmal a Duna és Tisza alacsony (97-100 m.) mellékein, melyeket terjedelmes mocsarak (u. n. turjánok és őrjegek) szegélyeznek. Ezektől eltekintve a Duna-Tisza köze általában igen termékeny. É-i részébe belenyulnak a Cserhát végső ágai, melyek azonban csak alacsonyabb dombokból állanak, s összefüggő hegyeket nem képeznek; e dombvidék 2-300 m.-nél magasabbra nem emelkedik, csakis a vmegye ÉNy-i részében tömörülnek összefüggő hegylánccá, mely a Vác fölötti Nagyszálban 652 m. magasságot ér el- a dombvidék nagyobb völgyei a Galga és Rákos völgyei. A dombvidék végső nyulványai Pilis és Monor táján tünnek el. A Duna jobb partján a Pilis-hegység emelkedik, mely a vármegye ÉNy-i sarkát tölti be; fő gerince DNy-ÉK-i irányt követ s Visegrád és Leányfalu közt éri el a Dunát; legmagasabb csúcsa a Pilis (757 m.). Innen kisebb-nagyobb hegysorok huzódnak Visegrád és Bogdány felé, ahol a szemben levő Börzsönyi-hegységgel a Duna festői szépségü szorosát alkotják (visegrádi szoros). A Pilis felől DK. felé huzódik a Nagy-Kevély (537 m.) csoportja, kisebb dombok pedig D. felé terülnek el. A főváros közvetlen közelében a kies Budai-hegység (l. o.) emelkedik, melynek legmagasabb csúcsai a Jánoshegy (529 m.), Hármashatárhegy (496 m.) és a távolabb eső Nagy-Kopaszhegy (558 m.). Ezen, a Duna mellett a Gellérthegygyel (235 m.) végződő csoporttól D-re a Lágymányos lapály által elválasztva a Kamara-erdő magaslata terül el.
)
Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye címere.
Folyóvizei közül legjelentékenyebb a Duna és a Tisza. A Duna Nagy-Maros és Visegrád közt éri el a vármegyét s azt Budapestig keresztül hasítja, ezen alul pedig Ny-i határát mossa. Szélessége 300 és 1000 m. közt váltakozik, jobb partja magasabb s ezt erősen mossa; jelentékenyebb szigetei a Szentendrei-, a Margitsziget, az Újpesti-, Óbudai- és főleg a agy Csepelsziget, melyen 10 község van. A soroksári Dunaág el van zárva. Mellékvizei közül a Rákos említendő.
A Tisza a vármegye keleti szélének csak kis részét mossa; Szolnokon alul ér el P. vármegye földjét s innen kezdve nagy kanyargásokkal, melyek némelyike átmetszés által tetemesen meg van rövidítve, D. felé folyik. Szélessége 150-180 m.; partjai részben mocsarasak. A vármegye többi folyóvizei közül a Tiszába ömlő Zagyva és Kőrösér említendők; a Zagyva a Galga és Tápió vizét is magába veszi. Nagyobb tavai nincsenek; Hajós táján az Őrjeg mocsár terül el, nagy kiterjedésüek továbbá az u. n. sziksós tavak.
Ásványos források igen nagy számmal fordulnak elő Budapest főváros határában (l. o.), nevezetesen a Lágymányoson és a Dobogó és Őrmező nevü dülőkön a világhirü keserüvizforrások (Hunyady-János-, Rákóczi-, Deák-Ferenc-, Aesculap-, Erzsébet- stb. források), a Duna közvetlen szomszédságában pedig a hires hévvizek, melyek a Császár-, Lukács-, Király-, Rác-, Rudas- és Sárosfürdő vizét szolgáltatják. Csekély jelentőségü ásványos források fakadnak még Békásmegyer, Bia, Páty, Héviz határában.
Éghajlata az ÉNy-i dombos és hegyes vidéken hűvösebb, a síkságon egészen alföldi jellegü. Budapesten az évi középhőmérséklet 10,2 °C., legmelegebb hónap a julius, leghidegebb a január, a hőmérséklet abszolut szélsőségei 35 és -20°C. A csapadék évi mennyisége 664 m. A lapály általában véve melegebb s csapadékban szegényebb; az aszályosság oka különösen a juliusi és augusztusi csapadék csekély voltában rejlik. A szelek közül leggyakoribban az ÉNy-i és K-i szelek. Általában véve a vármegye égalja egészséges, csak a mocsarak vidékén kevésbbé jó.
Termények. Ásványkincsekben P. vármegye nem gazdag; ÉNy-i részében Nagy-Kovácsi és Szt.-Iván mellett barnaszéntelepek vannak, melyek közül az elsők művelés alatt állanak. Lignit fordul elő Gödöllő és Hatvan mellett is. A hegyek ezenkivül jó épület- és burkolatkövet is szolgáltatnak; igy Duna-Bodgány mellett jó trachitot törnek, mely kocka- és terméskő talajában a fővárosba kerül; jó követ fejtenek még Visegrád, Csobánka, Üröm, Kaláz, Bia és Tétény határában.
A növényvilág aránylag gazdagabb. P. vmegye összes termő területe 1 224 918 ha. miből szántóföld 641 640, kert 9599, rét 141 905, legelő 229 614, nádas 22 348, szőllő 37 096, erdő 142 716; a földadó alá nem eső terület 93 716 ha. Az erdőségek nem foglalnak el aránylag nagy területet, legtöbb van a Pilis hegységben és a Cserhátban, melynek alkotó részei tölgy és bükk, keverve gyertyán-, szil-, nyár- és egyéb fákkal. Fenyvesek csak a kincstár gödöllői erdőségeiben vannak csekély kiterjedésben. Az erdőkezelés csak a kincstári erdőkben kielégítő, a község és magánerdők művelése alacsony fokon áll. A szántóföldek az összterületeknek felét teszik, de eloszlásuk az egyes járásokban nem egyforma; legtöbb szántóföldje van a kecskeméti, váci és pesti járásoknak. A vármegye fő terméke a rozs, búza, árpa és zab, továbbá kevés kétszeres és tönköly; e gabonafajok élénk kereskedés tárgyát képezik Ausztria, déli Német- és Franciaország felé. Köles a kiskun járásokban, tatárka és hajdina a hegyes vidéken, repce és cukorrépa csak kis mértékben termeltetik; annál nagyobb mérvü a kukorica és burgonya művelése; hüvelyes vetemények, len és kender csak helyi szükségletre termeltetik. Dohányt számos község termel, leginkább Cegléd, Nagy-Kőrös, Nagy-Káta, Szt.-Márton-Káta, a Tápió melléke, Alberti, Örkényés Vacs, a dohánynyal beültetett terület 6000 hektárra rúg. Kitünő burgundi répa terem Rákos-Palota, Rákos-Keresztúr és Rákos-Csaba körül. A takarmánynövények közül igen sűrün vetett kukorica (csalamádé), lucerna és muhar (a Csepel-sziget minden községében), lucernamag és veres lóheremag kereskedésbe is jő s az utóbbi cikkek külföldre is szállíttatnak. A rét és legelő kiterjedése igen nagy s a legjobb és legnagyobb legelők a budai oldalon, a Duna és a Rákos patak mentén, a Galga alsó részén, a Tápió és Zagyva mentén vannak. Nedves, zsombékos rétek sem hiányoznak, Kalocsa és Halas körül s a Nagy-Kőrös melletti Csíkos mocsárban tüzelésre alkalmas turfa fordul elő. A kertészet, és pedig ugy a konyha-, mint a gyümölcskertészet a vmegye lakosságának nagy részét foglalkoztatja; a konyhakertészetet Budapest és Vác között a Duna mindkét partján főleg szerb és bolgár kertészek űzik, de el van ez terjedve a vármegye egyéb részeiben is. Nagy-Kőrös ugorkáival nemcsak Budapestet látja el, de vele külföldre is kereskedik; Nagy-Kőrös és Cegléd vidékén sok görög és sárga dinnye, a Tápió mentén sok mák terem. De legkifejlettebb a kerti vetemények termelése a vármegye alsó részében, főleg a Sárközön, Kalocsa, Uszod, Duna-Pataj és Foktő körül. A szőllőművelés azelőtt jelentékeny volt s 1882-ben 39 625 ha. volt a szőllőterület; a filloxera pusztításai folytán (108 községben) e terület 32 890 ha.-ra csökkent, legerősebben (egy tizedére) a fővárosban. A legjobb borok Budapest, Promontor, Vác és Szt.-Endre vidékén termettek, különösen hiresek voltak a budai vörös borok. Újabban az amerikai szőllő mind több tért hódít. A vármegyében igen sok és jó gyümölcs terem; virágzó gyümölcsészete van Nagy-Kovácsi, Budakeszi, Solymár, Pomáz, Vörösvár, Zsámbék, Gödöllő és Nagy-Káta községeknek, de legkivált Kecskemét, Nagy-Kőrös és Cegléd városoknak, melyeknek gyümölcskereskedése igen kiterjedt; a főbb gyümölcsfajok alma, körte, szilva, ringló, őszi és kajszin barack, dió, továbbá kevés gesztenye (Visegrád) és mandola (Veresegyháza, Aszód, Promontor, Kis-Tétény, Budaörs).
Állatország. A házi állatok száma volt: szarvasmarha magyar fajta 193 105, svájci 37 672, bivaly 1335, ló 120 047, szamár és öszvér 2164, sertés 374 329, juh és birka 453 320, kecske 1171. A lótenyésztés tekintetében kitünik Zsámbék, Rákos-Palota, Sziget-Szt.-Miklós, Tápió-Szt.-Márton, Páty, Tök, Nagy-Kőrös stb. s emelésére a nagykőrösi állami méntelep s több magán ménes szolgál. Legszebb szarvasmarha a Csepel-szigeten találtatik, a marhahizlalást csak a budapesti szeszgyárak és sörfőzők űzik. A juhtenyésztés a Csepel-sziget nehány községére és a Kiskunságra szorítkozik, legnagyobb részt nemesített juhfajokat tenyésztenek. Fontosabb a sertéstenyésztés és kereskedés, melynek központja a világhirre vergődött Kőbánya; Cegléd, Kecskemét, Nagy-Kőrös is sertéstenyésztést őz. A házi szárnyasok száma összesen 2 349 638, ebből: tyúk 1 510 577, pulyka 66 810, lúd 387 124, kacsa 239 749, galamb 145 578, legtöbbet a főváros környéke s a Duna és Tisza mellékei termelnek. A méhészet és selyemtermelés jelentéktelen. A méhkasok száma 17 668. Élénkebb a halászat, mely a Dunában és Tiszában sügérre, süllőre, sérincre, menyhalra, harcsára, jászkecsegre, pontyra, kárászra, csukára, potykára stb. terjed ki. A vadászat leginkább a hegyes vidékre szorítkozik, ahol nevezetesen a királyi erdőterületen (Visegrád, Gödöllő) a nemesebb vad is gyakori.
Lakosság. P. vármegye lakóinak száma (a fővárossal együtt) 1870-ben 846 428 volt, 1881-ben 988 532 és 1891-ben 1 224 724, mihez még 16 224 katona járul; a főváros és Kecskemét nélkül pedig a lakosság száma az említett években 534 548, illetve 583 094 és 684 293 volt. Egy km2-re tehát jelenleg (a főváros beleszámítása nélkül) 59,3 lélek esik. A lakosok közt van tisztán a vármegyékben (a két törvényhatósági város nélkül) 552 999 magyar (80,8%), 88 181 német (12,9%)m 30 007 tót (4,4%) , 427 oláh, 747 horvát és 8805 szerb; a magyarság 1881 óta 92 271 lélekkel gyarapodott. A magyarul beszélők száma 602 713, vagyis 88,1%. Hitfelekezetre nézve van tisztán a vármegyében 450 680 római katolikus (65,9%), 3653 görögkeleti, 49 491 ág. ev., 155 190 helvét (22,7%) és 23 792 izraelita. Foglalkozásra nézve ekként oszlik meg a vármegye lakossága (a két törvényhatósági város nélkül): értelmiségi kereset 13 641, őstermelés 150 431, bányászat 613, ipar 36 206, kereskedelem 6364, hitel 179, közlekedés 2756, járadékból élő 5931, napszámos 36 950, házi cseléd 13 355, háztartásban elfoglalva 132 627, egyéb foglalkozásuak 1856, foglalkozás nélküli 14 éven alul 242 471, 14 éven felüli 22 586, letartóztatott 1246. E viszonyok azonban tetemesen megváltoznak, ha a fővárost is belevonjuk (l. o.), ahol az ipari és kereskedelmi, valamint a napszámos népesség igen nagy számu. A vármegyében még ma is az őstermelés a legjelentékenyebb foglalkozási ág, de az ipar és kereskedelem is mindinkább tért foglal és egyes nagyobb városokban, mint Újpest, Vác, Kecskemét már is számot tesz. Leginkább iparűzők a főváros közvetlen közelében fekvő községek, melyek gyáriparát a főváros szomszédsága hozta létre. A kereskedelem, melynek főbb cikkei a nyers termények mellett az ipar termékei, a kiterjedt közeledési hálózat mellett nagy virágzásra jutott; gócpontja természetesen Budapest, de Kecskemét, Nagy-Kőrös, Cegléd és más városok is számot tevő kereskedelmet űznek, leginkább gazdasági termékekkel, állatokkal, gyümölcscsel stb.
A közlekedési hálózat igen fejlett; a vasutak Budapestről kiindulva, minden irányban szelik a vármegyét és hosszuságuk 810 km., az állami utak hossza 225, a törvényhatóságiaké 1735 km., miből azonban 1055 km. kiépítetlen. A hajózás a Dunán és Tiszán igen élénk.
Közművelődés tekintetében a vármegye helyzete elég kedvező; mellőzve itt Budapest és Kecskemét közművelődési viszonyait (l. o.), tisztán csak a vmegyében a 6 éven felüli lakosságnak 722%-a, a női lakosságnak 60,4%-a tud irni és olvasni; a 121 992 tanköteles gyermek közül 105 539, vagyis 86,5% jár iskolába. A vármegyei hatóság területén két hittani intézet, 6 gimnázium, 1 gazdasági szakiskola, 18 ipari és kereskedelmi iskola, 1 művészet intézet, 1 kisdedóvóképző-intézet, 3 tanító- és 2 tanítónőképző, 595 népiskola intézet (ezek közt 583 elemi, 4 felsőbb nép- és 8 polgári iskola), 84 kisdedóvó, 5 emberbaráti jellegü intézet és 1 börtöniskola; mindössze 719 iskola 114 580 tanulóval. A népiskolák közt van 59 állami, 71 községi, 274 római kat., 43 ág. ev., 88 helvét, 7 görög keleti, 30 izraelita, 14 magán- és 3 egyesületi iskola. Tannyelv szerint van 513 magyar és 82 vegyes nyelvü népiskola. A tanítók száma 1132, kik mind képesek a magyar nyelven való oktatásra.
Közigazgatás. P. vármegye 14 járásra oszlik s van benne 6 rendezett tanácsu város és két törvényhatósági város, u. m.:
A községek általában igen népesek, 2000-nél több lakosa 117 községnek van. A vármegyékben van két szabad királyi város, 6 rendezett tanácsu város, 181 nagyközség és 24 kisközség, továbbá 730 puszta és telep. Székhelye Budapest. Az országgyülésbe a vármegye 11, Budapest 9 és Kecskemét két képviselőt küld. Egyházi tekintetben a vármegye római kat. egyházközségei az esztergomi (23) és kalocsai érseki (22), valamint a székesfehérvári (30) és váci püspöki (84) egyházmegyék közt oszlanak meg; van 16 görögkeleti egyháza, 32 ág. ev. és 73 helvét egyházközsége, továbbá 41 izraelita anyakönyvi hivatal. Az állami anyakönyvi hivatalok száma 102. Törvénykezési tekintetben a vármegye, a fővároson kivül, a kalocsai, kecskeméti és pestvidéki törvényszék területéhez tartozik; van 17 járásbiórsága, köztül 12 telekkönyvi ügyekben birói hatáskörrel van felruházva; a főbb biróságok mind Budapesten székelnek. A királyi közjegyzőségek száma a vármegyében 7, Budapesten 6, Kecskeméten 1. Pénzügyi tekintetben a budapesti és budai igazgatóság alá tartozik; van 12 adóhivatala s 5 pénzügyőrbiztosi állomása. Budapesten van a fő vámhivatal is, továbbá az államépítészeti hivatal, közúti kerületi felügyelő, posta- és táviróigazgatóság. A gyógyszertárak száma a vármegyében 65, Kecskeméten 4, Budapesten 66.
Története. Maga a név: Pest-Pilis-Solt-Kiskun mutatja, hogy az országnak az a területe, amelyet most e néven ismerünk, hajdan négy külön terület volt. Pest vármegye, az első, az a terület volt, amelyet ma a két pesti, a két váci és a két kecskeméti járás foglal el. Ez még az Árpád- és Szt.-István-kori első vármegyék közül való. Nevét a most is fenálló Pest várostól s annak hajdani várától vette, amely a mostani Buda volt. Pilis vármegye a mostani két pilisi járás volt, Buda és valószinüleg a ráckevi sziget nélkül. Ez a terület hajdan Esztergom vármegyéhez tartozott és a tatárfutás után, IV. Béla király alatt alakíttatott külön vármegyévé, nevét a Pilis hegyen épült pilisi vártól vevén, Solt vármegye a Duna balpartján hosszan, keskenyen elnyuló, most három solti járás területe volt, amely már mint vmegye (máskép szék) tartozott hajdan Székes-Fehér vármegyéhez, nevét a most is fennálló Solt várostól s annak hajdani várától vevén. Végre a Kis-Kunság még a folyó évszázad első felében is a Jászsággal és Nagy-Kunsággal együtt a szabad jász-kun közigazgatási kerületet alkotta és a vármegyéknek legutóbb az 1876. XXXIII. t.-c. alapján az egész országra nézve eszközlött és ugyanazon év szept. 4. életbe léptettetett új kerületi beosztás alkalmával csatoltatott ide, amikor Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád vármegye közt néhány határszéli községre nézve is némi változás történt.
Pest, Pilis és Solt, mindhárom megye szerves megye volt, de adataink szerint közülök az első felosztásból származó törzs-ősmegye csak Pest volt. Pest vár a magyarok bejövetelekor már állott. Sőt történetiróink megegyeznek abban, hogy Pest vár és Pest város még Attilától s a hunoktól származik és a Duna mindkét partjára kiterjedt. A Szt.-Gellért-hegy pesti hegynek, a mostani Budavár pesti várnak neveztetett, a régi Buda a mostani Ó-Buda területén fogván helyet. Igy a várat, amely a vármegyének nevet adott, az akkor pesti várnak nevezett Budavárban kell keresnünk. Pilis vármegye keletkezését Botka, IV. Bélának a vatikáni levéltárból napfényre hozott okmánya alapján következőleg irja le: A tatárdúlás megújulásának akadályozására alkalmas védpontokon várakat rendelvén emeltetni a király, feltámadt a királynéban is azon vágy, hogy a dunaszigeti apácazárdának mintegy százra szaporodott szűzei számára, kik közé saját szülöttje Margit is tartozott, valamint a királyné pártfogása alatt álló özvegyek és árvák oltalmára alkalmas menhelyet alkosson. E célra tehát a pilisi erdőben kiszemeltetett egy hegyfokot, alkalmast várépítésre és annak költséges előállítására magánkincseit fordítá. Igy támadt a pilisi vár. Béla pedig a várat, főispánságával és hozzátartozó kerületével, a királynénak örökön adományozta (v. ö. Theiner, Vetera monum. Hist. Hung. Sacr. illust., I. köt. 253. után Wenzel, Árpádkori új okm., 2-ik foly., II. köt. 501. old.). A királynék ezen birtokából fejlett ki utóbb a kis Pilis vármegye, mely hogy egykor és pedig huzamos ideig önálló szerves terület volt, azt bizonyítja 1342-ről (tehát közel 100 évvel a keletkezés után) Erzsébet királyné egy okmánya, amelylyel: ad perces Stephani Comitis de Pilis et Castellani de Visegrád annak Kaproncán, Alsó- és Felső-Kamanchum (Kemencén) Pozsega vármegyében levő népeit (populos) a vármegye birósága alól felmenti (v. ö. Fejér György, Codex diplom. Tom. IX vol. 1. pag. 63., akinél ugyanerre Nagy Lajos idejéből több bizonyíték is van). Arra, hogy mikor szünt meg önálló lenni és mikor csatoltatott tényleg pest megyéhez, nincs világos bizonyíték, de ugy látszik, hogy ennek idejét 1366 után és pedig valószinüleg még Nagy Lajos király uralkodása alatt abban az időben kell keresnünk, amikor már jóval előbb Székes-Fehér-vár és Esztergom, majd éppen ez itt jelölt időtájon Visegrád is megszünt királyi lakhely lenni és a királyi székváros szerepét állandólag az új Buda vette át, a megyék pedig ugyancsak Nagy Lajos intézkedése folytán új rendezettséget nyerte, És az egyesítés lényege már akkor valószinüleg éppen abban s nem egyébben állott, mint amit II. Ulászló 1492-iki I. dekretumának 100-ik címe kifejez, t. i. hogy az állandó királyi lak Buda mellett lévén, külön főispánja e két megyének nem volt hanem ezek egyenesen a király, illetőleg annak helyettese a nádor kormánya, igazságszolgáltatása és hadvezérsége alatt állottak, amely a dolog természetéből folyó tény külön törvénybe iktatás nélkül, szokásból vált előbb kiváltsággá, mint a régi időben sok más, s utólagosan iktatott II. Ulászló mondott törvényébe. Solt vármegye alakítása megelőzte Pilis vármegyéét. Történetiróink a vármegyének nevet adott Solt vár és város építtetését Árpád fiának és utána következett fejedelemnek. Soltnak tulajdonítják. Ez alapon igen valószinü, hogy területe fejedelmi birtok levén, midőn Székes-Fehérvár lett a királyi koronázási és székváros, igy került ez már az első időkben Székes-Fehér vármegye kapcsolatába. Volt-e valaha Solt vármegyének külön, egészen szerves önállósága? oly kérdés, amelyre hiteles adatunk nincs. Külön solti főispánnak okmányainkban nyoma nincs, de hogy külön alispánjai voltak, arra több okmány összevetése rámutat, különösen rámutat erre Miksa király 1569. hozott harmadik dekretumának 52-ik cikke. Solt vármegye ezzel a törvénycikkel csatoltatott a török uralom alatt pest törzsmegyéhez. E törvénycikk Gegus Dániel magyar fordítása szerint következőleg szól: «Mivel Külső-Szolnok és Fejérvári Solt megyék a törökök által elfoglaltatván, alispánnal és szolgabirákkal nem birnak, azon megyékben pedig különféle megvizsgálandó ügyek találtatnak, határoztatott (1. §), hogy ennek utána az itéletek Külső-Szolnok megyének Heves, Fejérvári Solt széknek pedig Pest megye által szolgáltassanak». Itt a törvény rendelkezése világosan az előbb volt külön hivatalnokok nem létével van indokolva. A csatlakozást illetőleg ezen törvénycikk ugyan csupán a biráskodásról szól. Oly törvénycikk, amely Solt vármegyét közigazgatásilag is Pest vármegyéhez csatolná s a minden tekintetben való egyesítést körülményesen kimondaná, nincs. De ezen idő után a okmányokban és törvénykönyvünkben, különösen magának a vármegyének irataiban e terület mindig Comitatus Pest, Pilis et Solth articulariter uniti (Pest, Pilis és Solt törvényesen egyesült vármegyék) nevezete alatt fordul elő; kivéve az 1850-61-iki ideiglenességi időközt, amikor Pest-Pilis és Pest-Solt név alatt kétféle volt szakasztva. Hogy a Kiskunság az 1876. XXXIII. t.-cikkel csatoltatott ide, már fentebb mondva van. Mondani sem kell, hogy az ekkép kapcsolt vármegye területén fekvő határközségek és puszták a lefolyt századok alatt a beosztásban több változáson mentek keresztül.
Rendes szék- és gyülési helye a vármegyének a török idők előtt Buda volt. Midőn a török 1541. Budát elfoglalta, Pest kezdett az lenni. Később ugyancsak a török uralom miatt innen is elkerült a székhely s különösen a szomszéd nógrádvármegyei várak közt váltakozott, melyre a sűrün változott hadi szerencse következtében gyakran volt alkalom. Volt Nógrád várban, Szécsényben, Gácson, Losoncon, leggyakrabban és leghuzamosabb azonban a füleki várban. A legelső megyegyülési jegyzőkönyv is, amely most a vármegyei levéltárban megvan, 1638 ápr. 14-ről Fülekről szól. A székhely a török uralom után 1689-ben került ismét vissza Budára. Időközben Kecskeméten s Nagy-Kőrösön is voltak vármegyegyülések. II. Rákóczi Ferenc forradalma alatt ismét többször elkerült a vármegye székhelye a két testvér-fővárosból, amikor nemcsak a vármegye több helyén, de Heves és Nógrád vármegyében is tartattak gyüléseket. A török világ alatt saját háza a vármegyének se Budán, se Pesten nem volt. A török uralom megszünése után 1689. rendelte el a nádor, mint a vármegye főispánja, hogy a vármegye Budán házat szerezzen. Ekkor fenn a várban, a várbeli városháza mellett az Úri-utcán azt a házat szerezte meg, amelyet később az Eötvös bárói családnak eladott. Azonban téli időben a Duna jege miatt igen alkalmatlan levén a Budára való közlekedés, 1696 dec. 1. már Pesten vett a vármegye házat. Ugy mutatkoozik, hogy ez ugyanazon helyen volt, amelyen a mostani vármegyeház gránátos-utcai egy része áll. Ehhez később a vármegye több szomszéd házat szerzett, megszerezte a Gránátos-utcától az Újvilág-utcáig, a Vármegyeház-utca vonalán átnyuló területet, amelyen a mostani vármegyeháza áll, amely a régi épületek több ízbeli változtatása után, igy amint most áll, 1811-től kezdődőleg 1841-ig több ízben, jelesen középső része 1811., az újvilág-utcai rész 1832., a gránátos-utcai rész pedig, ahol teljesen megrongáltattak. 1841. épült. a budai vármegyeháza előbb bérletileg használtatott s 1806. adatott el az Eötvös bárói családnak. Mióta a vármegye Pesten házat szerzett, azóta hivatalos és gyülési helyiségeit rendesen Pesten tartotta, csak néha a tisztújítások s ünnepélyes gyülések tartattak Budán az országházban, különösen akkor, mikor azokon a nádor elnökölt.
Pest vármegye szervezete, Pest, Pilis, Solt vármegyék összekapcsoltatása előtt és után is, éppen az ország fővárosának, a királyi lakhelynek, az ország kormányzatának kebelében léténél fogva is sokat különbözött a többi vármegyék szervezetétől. Hunyadi Mátyás király 1486. kelt VI. dekretuma után, mely 60. §-ában a vármegyék élére a főispánoknak alkalmazásáról s azok által az alispánoknak választatásáról stb. intézkedik, már kevéssel azt mondja II. Ulászló I. dekretuma (100. c.), hogy: «szintén valamiképen eddig Pest és Pilis vármegyéknek, amennyiben Buda mellett vannak, főispánjaik nem voltak, ugy ezután is főispánjaik ne legyenek». Azon időben itt a közigazgatást, különösen a peres ügyekben az igazságszolgálatatást közvetlen maguk a királyok s azok helyettesei, a nádorok, majd az országbirák, a királyi jövedelemnek, az adónak beszedését pedig a királyi kincstárnokok s azok helyettesei, a budai kamerális inspektorok vitték. Utóbb a közigazgatásban ez utóbbiak és a budai várnagyok lettek a főurak, amikor a törvényszolgáltatás II. Ulászló II. dekretuma 24. c. szerint a szolgabirák s az előkelő nemesek közül melléjök választott esküdtek keze közt volt. A nádorok egész 1848-ig voltak főispánjai a vármegyének. Mikor nádor nem volt, a királyi helytartók is viselték e méltóságot; jelesen Ferenc lotaringiai herceg 1732 okt.-tól 1741 jun. 23-ig, aki 1736 febr. 12. Mária Terézia királyné férje lett; majd Albert tescheni herceg 1765 dec. 25-től 1781-ig, II. József uralkodásának kezdetéig. A főispáni helyettesek, Mária Terézia korával kezdődőleg szintén gyakran alkalmaztattak. Mikor kezdődik a tényleges alispánok kora a vármegyében, azt a levéltári anyag hiánya miatt homály fedi. Azonban Ráday András 1630. már alispánja volt a vármegyének, amikor a vármegye székhelye a füleki várban volt s attól fogva mutatkozik rendesen gyakorlottnak az alispánválasztás. mégis mikor a török hatalom megszünése után a vármegye székhelye visszakerült Budára, ismét a budai kincstári hivatalnokok kezébe került az alispánság, 1689 máj. 18. Verlain János kamerális inspektor választatván alispánná, 1891. pedig Hochwarth Mihály budai harmincados helyettes alispánná. A többi vármegyék szerint rendesen szervezett és választott vármegyei tiszti kar ugy látszik 1692 után, Sötér Ferencnek alispánul megerősíttetésével kezdődik.
Régenten, mig a vármegye csak szolgabirák által kormányoztatott, hivatalos iratain csak azok pecsétjét használta. Négy járása és e négy járásban négy szolgabirája lévén a vármegyének, a hivatalos kiadványu hiteles közokmányokra mind a négy szolgabiró pecsétje rányomatott. Később, mikor alispánjai is kezdtek lenni a vármegyének, azok pecsétje kezdett hivatalos lenni, de azok mellett a szolgabiráké szintén továbbra is megtartatott, ekkor is rendesen négy pecsét nyomatván az okmányokra. A vármegyei levéltárban számos okmány van, amely ennek igy létét igazolja. Tulajdonképeni vármegyei pecsétet az 1659. LXXVI. t.-c. alapján Wesselényi Ferenc nádorsága és főispánsága alatt kapott a vármegye; ez egy sziklahegynek tetején kiterjesztett hátulsó lábakon álló, az első jobb lábbal koronát, a bal alább pedig arany almát tartó kettős farku oroszlán, mely címer kerek paizsra metszetvén, a paizs a szélén körül «Franciscus Wesselényi Palatinus 1659», ezen belül pedig «Sigil. Comitatus Pest, Pilis, Solt» körirattal láttatott el. E pecsétnyomó igy elkészítve a vármegyének 1660 jan. 8. tartott közgyülésén mutattatott be először s attól fogva 1733 jun. 1-ig maradt használatban, amikor Ferenc lotaringiai herceg, királyi helytartó és a vármegye főispánja útján új pecsét szabadalmat szerzett a vármegye, melyben a régi oroszláncímer megtartatván, a Wesselényi Ferencre vonatkozó körirat elhagyása mellett «Sigillum comitatuum Pest, Pilis et Solt articulariter unitorum» körirat alkalmaztatván, ez 241/2 arany nehézségü aranylapra metszetett ki. Ez a pecsét használtatott 1837 junius 7-ig, amikor a vármegye az 1836 szept. 1. tartott közgyülésének határozata szerint a régi latin köriratnak «Pest, Pilis és Solt e. vármegyék pecsétje 1836» magyar körirattal való kicserélésére szerzett szabadalmat. E pecsét 1876-ig használtatott, kivévén az 1849-től 1861-ig terjedt ideiglenes kormány idejét, ami alatt a vármegyékben általában kétfejü sasos pecsétek használata volt elrendelve. A vármegye mostani pecsétje a Kiskunságnak az előbbi hármas vármegyéhez történt csatolása következtében jött használatba.
Azon területről, amelyet az ekkép négy részből összekapcsolt vármegye most elfoglal, a magyarok honfoglalását előző korból, nagyon kevés történelmi emlék mutatható fel. Kecskemétet régi metanasta jász, Ceglédet régi hunn telepnek tartja a történelem. Árpád honfoglaló döntő csatái legnevezetesebbjei egyikének, a Zalán bolgár fejedelem ellen vívott alpári csatának szinhelye a vármegye területén volt. Tetétlen, Törtely, Kocsér, Nagy-Kőrös határán, s több más határában is a vármegyének kunhalmok találtatnak. 1895. régiségi ásatások történvén a Nagy-Kőrös határában Földvárnak nevezett észen, ott is metanasta jász maradványok fedeztettek fel. Törtely, Tőszeg, Mogyoród szintén archeologiai gyüjtemények lelhelyei. Az alpári győzelem után a Duna-Tisza köze a honfoglaló vezérek föbbjei közt osztatván fel, abból Árpád családjának is nevezetes rész jutott, valamint fejedelmi birtoknak is nagy terület maradt. Duna-Tass község a honfoglaló vezérek egyikének, Tassnak, Solt és Taksony község az Árpád után következett két első vezérnek emlékét tartja fenn. Hogy pedig ez a rész már a keresztény vallás felvételekor nevezetes népességü volt, bizonyítja az, hogy az esztergomi és kalocsai érsekség, azután a váci püspökség e vidéken egymás közelében állíttatván fel, a vármegye mostani területéből már akkor mind a háromhoz adatott, amely beosztás azóta is megvan. A tatárfutások és a török uralom alatt történt különféle pusztítások emlékét igen sok elpusztult és többé fel sem épült község neve tartja itt ma is fenn, tömegesen fennálló pusztatemplomokkal is erősítvén az emléket. A legutóbb lefolyt 1848-49. évi szabadságharcban nevezetesebb csaták voltak a vármegye területén: a ceglédi-abonyi, a gödöllői-isaszegi, a tápió-bicskei és a váci csaták.
