Politikai számtan,

Teljes szövegű keresés

Politikai számtan, a közgazdasági és a polgári életben előforduló számolási feladatok megoldásával foglalkozik, de a fogalom köre a köztudatban nem eléggé van körülhatárolva s neve sem mondható szerencsésnek. A mostani iskolai gyakorlat a reális életviszonyok tárgyi köréből való számolási feladatokat általában három csoportba foglalja: 1. a polgári számtan, ide számíttatnak a százalék-, ezrelék-, az egyszerü kamat- s a diszkont-számításnak, az elegyítéseknek, társaság-szabályoknak s más arányos osztásoknak feladatai; 2. a kereskedelmi számtan (l. o.); 3. a P. magában foglalja a kamatos kamat számítását s ennek alapján a betét-, járadék-, biztosító- és kölcsönügyletek számvetési feladatait, amelyeknek megoldását a tőkemegmaradás elve alapján végezi el. Ez alapelv azt jelenti, hogy az egyik fél által nyujtott értékek kamatos kamattal számított összege egyenlő a másik fél által nyujtott értékek kamatos-kamatos összegével, ha a kétféle értékek ugyanazon időpontra vannak számítva. A feladatok megoldása közben tulnyomó részben az elemi mennyiségtant használja, aránylag kisebb szerepe van benne a felsőbb mennyiségtannak.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages