Quevedo y Villegas

Teljes szövegű keresés

Quevedo y Villegas (ejtsd: kevédó is vilyégasz) Ferenc, spanyol iró, szül. Madridban 1580 szept. 26-án, megh. Villanueva de los Infantesben 1645 szept. 8. Alcalában nyelveket, jogot, teologiát, filozofiát, fizikát, orvostant tanult s tizenöt éves korában teologiai doktor lett. Egy párbaja miatt, melyben ellenfelét megölte, kénytelen volt Sziciliába menekülni, ahol Osuna hercegnek, a későbbi sziciliai alkirálynak titkára lett. Pártfogójának bukása után Q. is fogságba került, amelyből csak negyedfél esztendő mulva szabadult ki. Új pártfogóra akadt Olivarez hercegben, de egy az udvar ellen intézett szatirája miatt nemsokára ismét börtönbe vetették. Innen kiszabadulva visszatért az udvarhoz, ahonnan azonban szegénysége miatt csakhamar távozott s élete végéig Villanueva de los Infantesre vonult vissza. Q. sokoldalu irodalmi munkásságot fejtett ki mint költő, novellista, moralista s már nagyon fiatal korában feltünést keltett szatirikus és humorisztikus irásaival. A költészet majd minden faját művelte igaz hivatottsággal, bár sok helyütt nem természetes, dagályos, az érthetetlenségig homályos és ízléstelen. Külöösen szatirikus levélkéit és humorisztikus románcait kedvelik. A regényirás terén legnevezetesebb alkotása: Historia de la vida de Buscon v. Historia y vida del gran Tacano címü műve, amely az ugynevezett pikareszk vagy koldusregények fajához tartozik. Egyetemes, széles tudás nyilvánulegyéb, többnyire moralizáló és politikai prózai műveiben, milyenek: Cartas del caballero de la tenaza; La virtud militante; Mundo caducy y desvario de la edad stb. Művei legelőször Brüsszelben (1660-1670, 3 köt.) jelentek meg; legújabb s legjobb kiadásuk Guerra y Orbétól való a Biblioteca de autores espanolesben (Madrid 1852-59, 2 köt.). Költeményei újabban El libro verde (u. o. 1874) cím alatt jelentek meg. V. ö. Baumstark, Don Francisco de Q. (Freiburg 1871); Mérimée, Essai sur la vie et les oeuvres de Francisco Q. (Páris 1886).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages