Skuteczky

Teljes szövegű keresés

Skuteczky Döme, genrefestő, szül. Kis-Gajáron (Pozsony) 1850 febr. 9. Korán árvaságra jutván, már 9 éves korában Bécsbe került egyik rokonához, ki alkalmat nyujtott neki, hogy a reáliskolákat ottan elvégezhesse. Mint ügyes és szenvedélyes rajzoló azután a bécsi művészeti akadémiát látogatta, hol Geiger vezetése alatt nagy előhaladást tett. Bécsből állami ösztöndíjjal Olaszországba utazott s Velencében folytatta tanulmányait. A bécsi és más külföldi kiállításokon velencei életképeivel már korán szerepelt, Budapestre azonban először az 1885-iki országos kiállításra küldött képeket, melyeknek motivumait szintén a festők előtt annyira rokonszenves velencei nép életéből merítette. Bécsben a 80-as évek elején Gonosz nyelvek címü festményével tünt ki, mely aztán számos megrendelőt szerzett számára; de vannak művei (még pedig szép számmal) Londonban is. S. 1885. elhagyta Velencét és Besztercebányán telepedett meg; de azért minden évben visszatér pár hónapra a lagunák városába tárgyat és inspirációt meríteni. A művész magyar tárgyu művei közül kiemeljük a Vásárfia, Heti vásár, Rézhámor és Modern Páris címüeket. A millenáris kiállításon a Nyaralás és Csöndes áhitat hirdették S. előkelő művészi tehetségét.
 

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages