Szabad királyi városok,
Szabad királyi városok, igy nevezik azokat a községeket, helyi közületeket, melyek királyi privilegiumok által a megyei és földesúri hatóság alól kivétettek és kezdetben mint kiváltságos községek éltek, idővel, ugy a XV. sz. elején, a törvényhatósági jogállást is megszerezték. Kiváltságaik azonban az országos törvnyekkel, a nemesség jogaival összeütközésbe nem jöhettek. Az újabb időben pedig arra, hogy valamely község a Sz. privilegiumát elnyerhesse, szükséges volt, hogy a korona és az ország iránt különös érdemeket szerzett légyen, az úri hatóság alól magát megváltsa, a Sz. anyagi és szellemi terheinek elviselésére képességét igazolja és végre, hogy törvénybe iktattassék. Az 1687. XVII. t.-c. pedig minthogy a Sz. száma «a visszafoglalások által annyira szaporodott, hogy az mint negyedik rend, a többi rendekkel nemcsak egenlő volna, hanem azokat felül is haladná», akként intézkedik, hogy jövőre számuk ne szaporíttassék, vagyis csak kivételesen nagy érdemekért és hogy ő felségének e kegyelme törvénybe iktattassék. E határozat a gyakorlatban ugy valósult meg, hogy amely várost a király a Sz. privilegiumával felruházott, de ez becikkelyezést nem nyert, az a Sz. címét, törvényhatósági jogállását birta guyan, de az országgyülésre követet nem küldhetett. Ilyen városok voltak Arad, Eszék, Pécs.
A szabad kir. város testületileg egy nemes személynek tekintetett és igy nemesi jogokkal és szabadságokkal élt, de minthogy e jogok csak testületileg illették meg, tagjaira, vagyis a városi polgárokra nem terjedtek ki, habár a vám- és helypénztől, ugy mint a nemes emberek az egész országban mentesek voltak. A szabad kir. város földjét tulajdonul birta, a királyi kisebb haszonvételek is őt illették, a nemesi fölkelésben részt vett, sőt nemesi jószágokat is birhatott (a városi polgár azonban csak városi telket), de ezekre már a megyei hatóságot elismerni tartozott. Az 1542. XXXIII. t.-c. pedig, nehogy a nemesi birtokok igen is nagy terjedelemben jussanak a Sz. kezére, megállapította, hogy jövőre se királyi adomány, se zálog címén ilyen birtokot ne szerezhessenek. De az eddig jogos címen nyert adományt jövőre is zavartalanul birhatják (1542. XXXIV.). A városiak urafogyott vagyonában örökösödtek, amely tehát nem szállt a koronára. Az állam ifelügyelet érvényesülése mellett önkormányzattal birtak és az állami közigazgatást közvetítették. A törvényt, kormányrendeleteket és ajtá határozataikat saját közegeikkel hajtották végre, helyi ügyeiket maguk kezelték. A királyi adón (Census Regius v. Census sancti Martini), a hadi adón és a katonabeszállásolás terhén kívűl más országos terheket nem viseltek; külön címerrel és pecséttel birtak. Az országgyülésre már III. Endre óta, véglegesen elismerve pedig Zsigmond óta követeket küldöttek és a szabad kerületekkel együtt az ország negyedik rendét alkották. Végre az igazságszolgáltatásban első folyamodásu törvényszékkel birtak, de megkülönböztették a tárnoki Sz. és a személynöki Sz.-at és ennek főkép az igazságszolgáltatásnál volt jelentősége, amennyiben a tárnoki Sz.-tl a tárnoki székhez, a személynöki Sz.-tól a személynöki székhez történt a felebbezés.
A Sz. életének egy arisztokratikus vonását alkotta az, hogy jogaikat tényleg nem a városi polgárok összessége, hanem annak csak egy kis része gyakorolta. Igy a külső tanács, egy önmagát kiegészítő testület 40-100 taggal, Pesten 120 taggal, mely a város közgyülésének tekinthető, vezetője a városi szószóló volt és a belső tanács, melynek tagjai voltak: a főbiró, polgármester (ahol ez állás volt rendszeresítve), a 4-12 tanácsos. Ezeken kívűl pedig a tisztikar állott a jegyzői, ügyészi, adószedői, levéltári, iktatói, gazdasági, árvaszéki, rendőri (városkapitány), orvosi, mérnöki tisztviselőkből. A belső tanács vezette a közigazgatási és gazdasági ügyeket, de eljárásáról köteles volt a külső tanácsnak jelentést tenni és azt minden fontosabb esetben meghallgatni. A törvénykezésre azonban a külső tanácsnak nem volt befolyása. A tisztújítást a külső tanács eszközölte évenkint vagy minden másod, illetve harmad évben. A tanácsosok állása azonban élethoszsziglanra szólott. A Sz. szoros függésben voltak a főkormányszékektől és pedig közigazgatási ügyekben a helytartó tanácstól, pénzügyekben a királyi udvari kamarától, már 50 frtnyi kiadáshoz a kamara jóváhagyása volt szükséges.
Az 1848-iki törvényhozás a Sz.-at illetőleg ideiglenesen rendelkezvén, megállapítja, hogy ez mint köztörvényhatóság közdolgait a törvényes felügyelet alatt függetlenül igazgassa; továbbá közszervezetét most már a népképviseleti alapra helyezi és a városi tisztviselők és képviselők választásának jogát, a törvényben meghatároztt előfeltételek mellett, minden városi polgárnak megadja. Az 848. V. t.-c. pedig Arad, Eszék, Pécs városokat, mint külön választókerületeket, az országgyülési képviselő választására jogosítja. Az 1869. IV. t.c. a biráskodást elválasztván a közigazgatástól, ezzel a Sz. biráskodási joga is megszünt. Végre az 1876. XX. t.-c. 28 szabad kir. várostól elveszi a törvényhatósági jogállást, ugy hogy ezzel jelenleg csak a következő Sz. birnak: Arad, Budapest, Debrecen, Győr, Kassa, Kolozsvár, Komárom, Maros-Vásárhely, Pécs, Pozsony, Selmec-Bélabánya, Sopron, Szabadka, Szatmár-Németi, Szeged, Székesfejérvár, Temesvár, Újvidék, Zombor; míg a következő 28 a rendezett tancásu városok csoportjához tartozik: Bakabánya, Bártfa, Bazin, Besztercebánya, Breznóbánya, Eperjes, Erzsébetváros, Esztergom, Felsőbánya, Gyulafehérvár, Késmárk, Kis-Marton, Kis-Szeben, Korpona, Körmöcbánya, Kőszeg, Libetbánya, Lőcse, Modor, Nagybánya, Nagyszombat, Ruszt, Szakolca, Szamosújvár, Szt.-György, Trencsén, Újbánya, Zólyom. L. még Város és Törvényhatóság.
