Szabadelvü párt,

Teljes szövegű keresés

Szabadelvü párt, nálunk ama politikai párt neve, mely Tisza Kálmán, a balközép vezére 1875 febr. 3-iki országgyülési beszéde uátn az 1867-iki közjogi alapon a balközép és Deák-párt egyesüléséből alakult. Az igy létrejött párt 1875 márc. 3-án tartotta Gorove István elnöklése alatt első gyülését, melyen több mint 300 képviselő jelent meg s itt Tisza Kálmán tette azt az indítványt, hogy a párt magát egyesült Sz.-nak nevezze. Jókai indítványára e címből elhagyták az «egyesült» jelzőt s ettől kezdve a párt állandóan Sz. néven szerepel. Ezen első gyülésen Tisza és Jókai körvonalozták röviden a párt feladatát és elveit. Tisza már itt kijelentette, hogy a kormány csak egy párt erős és következetes támogatása mellett fejtheti ki tevékenységét s utalt rá, hogy egy ilyen erős párt szervezését tekinti egyik fő feladatának. Jókai szerint a párt a kormánynak tanácsadója és nem szolgája tartozik leni, ő fejtette továbbá ki, hogy bár a párt tagjainak lehetnek a párt határozatától eltérő nézetei, de különvéleményét sem a házban nem szabad előadni, sem az újságokban nem terjesztheti stb. A párt kebeléből alakult első kormány, melynek elnöke Wenckheim Béla báró volt, ugyanezen napon mutatta be magát az országgyülés képviselőházának s itt bemutatott programmja egyszersmind a párt programmja is volt (kormánypárt). A párt, melynek vezére és szervezője továbbra is Tisza maradt, azóta uralmát folyton megtartva, egymásután győztesen került ki az 1875., 1878., 1881. s következő évi választásokból. Többségét és uralmát azon rázkódások dacára is megtartotta, melyek a véderővita, egyhőázpolitikai javaslatok stb. miatt érték a pártot, amikor kebeléből többen kiléptek. Legerősebben került ki az 1896-iki választásokból. - Sz. a németeknél, l. Német szabadelvü párt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages