Szakértők

Teljes szövegű keresés

Szakértők (lat. periti artis), oly személyek, akik bizonyos meghatározott hivatáskörben különös jártassággal, mű-, tárgy-, szakismerettel birván, az e hivatáskörbe eső kérdések fölött véleményadásra hivatva vannak. Birói eljárásban Sz. alkalmazásának akkor van helye, ha az ügyre nézve fontos tények és jelenségek észleléséhez v. az észlelet eredményének megitéléséhez a birónak hivatásszerü s általános ismeretei nem elegendők. A szakértői szemle ugy a polgári, mint a büntető eljárásban a bizonyítékoknak igen fontos, gyakran nélkülözhetetlen neme. A bizonyítékok szabad mérlegelésének elve természetesen e bizonyítékra is kiterjed. Ez a körülmény kivetkőzteti jelentőségéből az elméletileg vitás kérdést, vajjon a szakértői szemle önálló bizonyíték-e v. pedig ellenkezőleg, a szakértő csak tanunak vagy a biró segédjének tekintendő-e. A Sz. alkalmazására vonatkozó alaki szabályok a polgári és a bűnvádi eljárásban nem mindenben azonosak. A polgári eljárásban az 1868. LIV. t.-c. szerint a peres feleknek szabadságukban áll egy közös szakértőben megegyezni, különben mindenki fél egy-egy szakértőt nevez, a harmadikat a biróság hivatalból hivja meg. Ha a felek Sz.-et nem neveztek, mind három szakértőt a biró nevezi ki. A sommás eljárási törvény szerint (1893. XVIII. t.-c.) a Sz. kinevezése a biróság feladata, tartozik azonban a biróság a feleket a Sz. számára és személyére nézve meghallgatni, s a kinevezésnél a felek egyező javaslataihoz alkalmazkodni; a Sz. számát azonban korlátolhatja, és ha töb szakértőnek kirendelése szükségtelennek mutatkozik, vagy a több szakértő által felmerülő költség a per tárgyával arányban nem áll, csupán egy szakértőt is nevezhet. Azokat az eseteket, melyekben érdekeltség v. megbizhatatlanság miatt valaki szakértőnek nem alkalmazható, a törvény határozza meg. A bűnvádi eljárásban két szakértőnek alkalmazása a szabály, az ügy fontosságához képest azonban több is alkalmazható; viszont csekélyebb fontosságu körülmények megállapítására, v. ha több szakértő nehezen volna található, egynek alkalmazása is elégséges. Sz.-et a biróság rendes szakértői közül nevez, akik csak fontos okokból mellőzhetők. Ha a Sz. egymástól eltérő véleményeket nyilvánítanak vagy a vélemény helyessége iránt a biróságnak más okból aggályai vannak, a biróság más Sz.-et nevezhet ki; orvostani vagy vegyészeti kérdésekben jelesül a szabály az, hogy ha a véleményt nem a törvényszéki orvos, illetve az országos birósági vegyész adta, feltétlenül ennek felülvéleménye szerzendő be, ha pedig a biróság kétségeit ez sem oszlatja el, az igazságügyi orvosi tanács véleménye kérendő ki. A modern perjog elismeri a terheltnek azt a jogát, hogy a maga részéről u. n. ellenőrző szakértőt nevezhet, akinek hivatását a terhelt érdekének megoltalmazása képezi, s aki ily célból a szemlénél jelen lehet, az esetleges hiányokra vagy mulasztásokra figyelmeztethet, s a birósági Sz. eljárására s véleményére észrevételeit megteheti. Az új bűnvádi perrendtartás (1896. XXXIII. t.-c.) az eddigi eljárásunkban ismeretlen ezt a jogintézményt nálunk is meghonosítja. Azok az esetek, melyekben bűnvádi ügyekben Sz. közreműködése szükséges, főleg bűntettre vagy vétségre utaló emberhalál, mérgezés, testi sértés, pénz-, közhitelpapir- és bélyeghamisítás, csalárd és vétkes bukás, gyujtogatás s kárt okozó egyéb bűncselekmények esetei, s az irás azonosságának vizsgálata.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages