Tycho

Teljes szövegű keresés

Tycho Brahe, dán csillagász, szül. Knudstrupban (Helsingborg mellett) 1546 dec. 14., régi svéd családból, megh. Prágában 1601 okt. 24. Nagybátyja még gyermekkorában adoptálta. Kezdetben jogot tanult, 1559. Kopenhágában, később pedig Lipcsében. Jogi tanulmányaiban szorgalmas volt ugyan, de e mellett mindig nagy kedvvel foglalkozott a csillagászattal. 1565. meghalt nagybátyja és T. egy évet hazájában töltött, honnét ismét Németországba utazott. Itt Vittenbergában tartózkodott, mig ott a pestis ki nem ütött. Ekkor Rostockba ment, hol Levin Battus bevezette őt az alkémiába. Ugyanitt történt, hogy párbajban orrát elvesztette. 1567 körül egy utazást tett, melyet Baselben megismerkedett Ramus Péterrel, az Aristoteles-féle filozofia hires ellenségével. Augsburgban pedig Hainzel testvéreknél, kik csillagászattal foglalkoztak, egy nagy quadranst állított fel és ezzel tett megfigyeléseket. 1571. anyja kivánságára visszatért hazájába, hol nagybátyja Stten Bille, ki maga is foglalkozott csillagászattal, egy régi kolostorban számára obszervatoriumot rendezett be. Itt figyelte meg az 1572-iki új csillagot, mely a Cassiopeiában jelent meg. Az erről irott jelentés tette T. nevét a tudós világban ismertté. Ezen időben házasodott, elvett egy szegény származásu leányt, miért családjával összeütközésbe jutott. Csak II. Frigyes kivánatára adott elő csillagászatot a kopenhágai egyetemen. Azonban nem soká maradt ezen állásában, hanem már 1575-ben ismét utazásra indult. Casselben megnézte IV. Vilmos hesseni fejdelem csillagászati obszervatoriumát, innét Franciaországon át Svájca, Velencébe, Augsburgba, végre Regensburba utazott. Midőn visszatért hazájába, a dán király mindent megtett, hogy a tudós hazájában maradjon. Neki adományozta Hven szigetet minden jövedelmével és számára ott csillagvizsgáló és kémiai intézetet alapított. Ez volt az Uranienborg, melyben T. 1580. kezdte meg munkásságát. Csakhamar számos tanítvány vette körül, kik közül különösen kiváló Christian Severin (Longomontanus). Miután T. itt 17 évig működött, 1588-ban meghalt II. Frigyes és az új király kevésbbé érdeklődött a csillagászat iránt. A birtokot ugyan el nem vehette T.-tól, hanem más jövedelmeit folyton csökkentette, ugy hogy nemcsak az Uranienborg ment tönkre, hanem még családját sem tudta eltartani. Igy tehát II. Rudolf császárhoz fordult, ki őt még Regensburgból ismerte s ki 3000 arany forint évi fizetéssel császári csillagászává nevezte ki. Előbb azonban két évet töltött barátjánál Ranzau grófnál Wandsbeckben (Hamburg mellett). Csak miután Ranzau gróf meghalt, foglalta el új állását. Először Benatek császári kastélyában élt, később pedig Prágába költözött, hol nagyobbszerü obszervatoriumot rendezett be. 1601 febr. 1. kezdette meg itt munkásságát, de nemsokára meghalt. Sírja a prágai Thein-templomban van. Műszerei gyorsan tönkre mentek, iratait pedig Keppler használta, ki Prágában T. segédje volt; ezután sok viszontagság után Kopenhágába kerültek.
T. mint igen kiváló észlelő igen sok javítást tett a csillagászati műszereken, valamint a megfigyelés módszereit is sokban javította. Ő ad először pontos módszert valamely hely földrajzi szélességének meghatározására, a sarkcsillag legmagasabb és legalacsonyabb állásának megmérése által. Ő fedezte fel a Hold mozgásának azon egyenetlenségét, melyet variációnak nevezünk. T. nagy tiszteletben tartotta ugyan Coppernicust, de az ő rendszerét mégsem fogadta el, hanem magának egész külön világrendszert alkotott. Szerinte a Föld a világ központja, haladó mozgást ugyan nem végez, hanem minden nap saját tengyele körül egyszer megfordul. Ugyanezen tengely és a Föld középpontja körül forog egy hónap alatt a Hold és 13,4 hónap alatt a Nap. A Nap körül keringenek a többi bolygók, melyek közül akkor ötöt ismertek. Az álló csillagok szerinte egy gömbfelületen vannak, mely egy a nappályára merőleges tengely körül 25,000 év alatt nyugatról keletre megfordul. Ezen világrendszert De mundi aetherei recentioribus phaenomenis c. munkájában tárgyalja: Nevezetesebb munkája: Tychonis Brahe astronomiae instauratae progymnasmata (Kopenhága 1589, Prága 1603, Frankfurt 1610); Opera omnia (Prága 1611, Frankfurt 1648).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem