Ugar,

Teljes szövegű keresés

Ugar, oly szántóföld, melyet valamely termény betakarítása után egy egész éven keresztül vetetlenül hagynak, ezen idő alatt azonban megmívelésben részesítenek. Ez a körülmény teszi a különbséget az ugar és a parlag között, mely utóbbi oly szántóföldet jelent, mely szintén egy v. több évig vetetlenül marad, de ezen idő alatt megmunkálásban nem részesül. A fenti értelemben vett ugar másként egész v. fekete ugarnak mondatik, ellentétben a fél v. zöld ugarhoz, mi alatt u. n. ugarnövényekkel, nevezetesen takarmányfélékkel bevetett ugart értenek s mely után szintugy mint a fekete ugar után, őszi gabonát vagy őszi repcét vetnek. Ez okból ugarnövénynek csak oly növény tekinthető, mely a földet korán és oly állapotban hagyja el, hogy az őszi vetemény utána sikerrel elvethető Közönségesen háromszor szokás az ugart szántani, mely szántások elseje ugarolásnak, másodika forgatásnak vagy keverésnek, harmadika vetőalászántásnak mondatik (l. Szántás). Hazánkban 1871-ben 2.297,108 ha. volt fekete ugarnak hagyva, ami az összes szántóföld 23%-ának felel meg. Azóta évről évre fokozatosan hanyatlott a területe, ugy hogy 1894-ben már csak 1.724,516 ha.-t, vagyis a szántóföldnek 14,24%-át foglalta el. Azonban más kulturállamokkal összehasonlítva, még ez a terület is aránylag nagy, mert Ausztriában, Német- és Franciaországban alig 7-8% esik a fekete ugarra, Nagy-Britanniában pedig csak 2,3%, miből következtethető, hogy hazánkban is a fekete ugar területe még lényegesen csökkenthető; ez pedig közgazdasági szempontból is felette kivánatos. V. ö. Hensch A., Az okszerü talajmívelés elmélete és gyakorlata (Budapest 1885); Cserháti S., Az okszerü talajmívelés alapelvei (u. o. 1896).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages