Vadóc,
Vadóc, a Balaton mellékén palócfű (növ., néhol konkoly, Lolium L.), pázsitféle fű. Jellemző tulajdonsága, hogy füzérje lapos, kétsoros, füzérkéje sokvirágu, élével a gerinc mélyedésében nyugszik, itt az egyik pelyvája nem fejlődhetik ki, tehát csak a külső élén van egyetlen egy pelyvája.
Angol perje (Laolium perenne).
A tetőző kalászkának 2 pelyvája van. 20 faja (hazánkban 4) az ó-világban terem, máshová elhurcolták. Ismertebb faja a mezei v. útszéli V. (L. perenne L.) v. máskép kutyazab vagy angol perje (l. az ábrát), zárt pázsitot alkot, 3 kcm.-nél magasabb, szalmája sima, pelyvája a szálkátlan füzérkénél rövidebb, magvát a toklász takarja. Mint takarmány nagyon tápláló, de sűrüen kell vetni, különben a szára megvénül és megkeményedik. Háromszor lehet évenkint kaszálni. Pázsitnak nagyon célszerü, a rétnek is kitünő aljfüve. Egész Európában gyakori, de a termesztése az angoltól ered; ott nagy pusztaságokat füvesítettek be vele. Magvának haszonértéke 75%. A L. multiflorum Lam. (L. Italicum A. Br.) az olasz V. vagy desz, perje; hasonlít az előbbihez, de magasabb, elevenebb szinü, a kalásza egész 24 cm. hosszu, kalászkája sokvirágu, szálkás, a pelyvánál 2-3-szor hosszabb. Oldalhajtásokat és sok szalmát fejleszt. A L. temuleneum L. (szédítő V., üszögös konkoly), egynyáréltü, nem gyepesedik, szalmája fölfelé érdes, pelyvája akkora vagy hoszabb, mint a szálkás kalászka. Leginkább a nyári vetésben nő, kivált nedves tavasz után, alkalmatlan gaz. Magva évekig elfekszik a földben, a nélkül, hogy csirázó képességét elveszítené. A szédítő V. bódító mérgességét meg a vele megrontott kenyeret már a legrégibb korban ismerték (zizanion, aira). Újabban a szédítő V. mérgességét a rajta élő anyarozsnak tulajdonítják. A L. arvense With. (L. linicolum ABr., lenfojtó V.) a lenvetésben hatalmasodik el s a lent elnyomja. V. ö. Borbás, Lentermelésünk ellensége (Földmívelési Érdekeink és Egyetértés, 1882).
