Viszontkereset.

Teljes szövegű keresés

Viszontkereset. I. A V. vagy ellenkereset oly kereset, melyet valamely folyamatban levő perben alperes a felperes ellen támaszt. A V. a viszonkövetelés érvényesítésének egyik módja, a másik mód a beszámítási kifogás. A különbség a kettő között az, hogy a beszámítási kifogás, melynek csak beszámítható viszonkövetelés esetében van helye, csak arra irányul, hogy felperes keresetével egészben vagy részben elutasíttassék; a V. azonban arra irányul, hogy felperes marasztaltassék. V. esetében a keresetet fő ügynek v. fő keresetnek nevezik megkülönböztetés végett. A V. tehát nem egyéb, mint az alperes által indított oly kereset, mely a felperes keresetével egy eljárásban egyesítve tárgyalandó. Nehogy ez az egyesítés a per lebonyolítását akadályozza és késleltesse, polgári perrendtartásunk a V. érvényesítését bizonyos feltételekhez kötötte.
II. A szóbeliségen alapuló újabb perrendtartások a V.-nek a keresettel egy eljárásban való egyesítése ellen nem gördítenek akadályt. Szerintük több keresetnek egy perben való egyesítését a lehető legtöbb esetben meg kell engedni és a biróra kell bizni, hogy abban az esetben, ha az egyesítésből valami baj származnék, az elkülönített tárgyalást és döntést rendelje el. A V.-nek e szerint csak egy előfeltétele van: hogy a biróság annak eldöntésére illetékes legyen. Ezen az állásponton van a Plósz-féle magyar perrendtartási tervezet (43. §) is.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem