Viztisztelet
Viztisztelet. Két rendbelit lehet nagy általánosságban megkülönböztetni. A viznek mint u. n. elemnek tiszteletét földi megjelenése alakjaiban, tehát a források, folyók, tavak és tenger tiszteletét, tekintet nélkül a bennük lakóknak képzelt lények kultuszára. És 2. ez utóbbiak tiszteletét, mely azonban az előbbivel majdnem mindig szorosan összefügg, mivel egyrészt amabból eredő másodlagos vallásfejlődési jelenség. De másrészt egyéb alapon s a V.-től függetlenül is indulhat fejlődésének egy másik sora, amely azonban további útjában többnyire keresztezi az elsőt. Ez a második fejlődési sor az animizmus (l. o.) ősemberi alapján áll és a V.-nek ennélfogva legáltalánosabb emberi jelenségei ennek a körébe vezérlenek. Fejlett V.-re magasabb mitológiai rendszerek keretében találunk, minők közül a legtipikusabb a görög. De nyomai mindenütt kimutathatók s ezek közt igen sok az analogia a magasabb fejlődési fokozatok némely jelenségeivel. Igy pl. a délamerikai indusoknál a rajnamelléki Loreley-monda egy meglepő változatával találkozunk, aminők különben az egész földkerekségen számosával akadnak. Számos, a vizre vonatkozó babona, mely mai alakjában alig érthető, korábbi valláséleti jelenségek homogén keretében egészen természetes s a szól bizonyos értelmében logikus. A V. sok ily ősi és később szervezetlenné vált elemét későbbi vallásrendszerek olvasztották a maguk tanainak egyetemébe s ezzel újabb mitologiai képződmények keletkezésére nyujtottak alkalmat. Amennyiben a v. némely vizlakó állatok régibb vagy egyidejü kultuszával is érintkezik, annyiban az állatimádás (l. o.) vallástörténelmi fejezetével is vonatkozásban áll, különösen a kigyóimádással (l. o.). Külön fejezetbe tartozik a V. rendszeres taglalása körében az egyes nevezetesebb szent folyók kultusza, minők közül csak a legkiválóbbakat, a Nilust, a Gangeszt és a Jordánt említjük. Keresztény valláséleti alapon áll a vizszentelés szertartása s a szentelt viz sokszerü használata nemcsak szorosan vallásos, hanem babonás célokra is, amelyek régibb valláséleti emlékek továbbélésével kapcsolatban rakódnak az egyházak által is elismert és gyakorolt rituale köré. A vizben élőknek képzelt lények közül a legelterjedtebb babonás félelem veszi körül az u. n. fullasztókat, kiket többnyire vizbe fult emberek ki nem engesztelt és bosszura szomjas lelkeinek tart a néphit. E részben igen tanulságosak kivált a szláv mondák, amelyeknek vizi embere ugyszólván tipikus képviselője az efféle képzeteknek. Ide tartoznak továbbá a néha jóindulatuaknak is, de többnyire mégis megbizhatatlanoknak feltüntetett vizi tündérek, melyeknek népes családjából valók a germán nixek (l. o.), a már emlitett Loreley (l. o.) és ennek görög rokonai, a szirének (l. o.) s más csábító szépségü vagy hangu vizi démonok. Részletesebben kiszinező mondák egészen a régi görög hasonló termékek módjára irják le a vizi tündéreknek a hullámokban rejlő palotáját és életmódját. Népmesékben gyakori a vizi tündéreknek fellátogatása földi kedveseikhez. E fejlettebb mondák sokszoros ösztönzést s számos hálás tárgyat adtak a költészet és zene, valamint a képzőművészet számára.
