Vizvezeték, vizben szegény vagy rossz vizü helyeknek kellő mennyiségü és minőségü vizzel való ellátására szolgáló létesítmény. Rendesen nagyobb városokban, a vagyon, intelligencia és népesség központjaiban szokták a V.-et alkalmazni, hogy az emberek egészséges együttélését lehetővé tegyék. Népes helyek egyszerü házi kutakból nehezen láthatók el jó vizzel, mert a város talaja rendesen ferltőző anyagokkal szaturált, melyek a kutak vizét egészségtelenné teszik; de másrészt a kellő mennyiséget sem tudják a házi kutak szolgáltatni, mert a fogyasztók száma nagy s a szükségletet ily helyeken a köztisztaság érdeke is aránytalanul megnöveli. Ezért nagy és költségek művek segítségével lehet csak a városokat vizzel ellátni. A V. feladata tulajdonképen három részből áll: a viz beszerzése, raktározása és szétosztása feladatából.
A viz beszerzésénél a viz mennyisége és minősége az irányadó. A szükséges vizmennyiség meghatározására a fogyasztás mértéke szolgál; városokban a lélekszám után állapítják meg. Darcy szerint fejenkint a házi szükségletre, kertek öntözésére, fürdőkre, gyárak és szökőkutak vizfogyasztására 90 litert, az utczák öntözésére 60 litert, vagyis összesen 150 litert lehet naponkint számítani. Budapest vizfogyasztásánál 300 litert vettek fejenkint számításba. (A pesti oldalon 400 000 lakosra 120 000 m3-t számítottak.) Különben egyes városok fejenkénti és naponkénti vizfogyasztását a következő összeállítás mutatja:
Vizzel legbővebben ellátott város Tehát Róma. Ami a viz minőségét illeti, szükséges, hogy a viz mekanikailag és kémiailag lehetőleg tiszta, íztelen, szagtalan, lágy, ivásra, főzésre alkalmas s körülbelül 9-12 C° hőmérsékletü legyen. Főként az oldott szerves anyagok veszedelmesek a vizben, melyek a fertőző betegségek csíráinak melegágyául szolgálnak. A viz lágysága leginkább a házi szükségletnél jő figyelembe, mert a kemény viz sem főzésre, sem mosásra nem alkalmas; Belgrand szerint a házi viz literjének 20 centigrammnál több szénsavas meszet nem szabad tartalmaznia. A hőmérséklet főképen az ivásra szolgáló viznél jön tekintetbe. Ha igy a viz mennyiségére és minőségére nézve a feltételek megállapítvák, akkor a viz beszerzése még a helyi körülmények szerint igen különböző lehet. A vizet források, kutak, folyók és a felfogott csapadék szolgáltathatják. A források rendesen tiszta vizet adnak, de bőségük és állandóságuk ritkán elegendő. A források helyét rendesen falazással veszik körül, vagy mint mondani szokták, körülfoglalják; néha alagcsöveken gyüjtik a nagyobb forrásos helyek vizét. És bár rendesen sok forrást vonnak be a V. céljaira, ritkán nyernek annyi vizet, hogy nagyobb várost elláthassanak vele. Mindazonáltal vannak városok, p. Bécs, hol az ivóvizet források szolgáltatják. Legáltalánosabb módja a viz beszerzésének a kutakból való. A kutak vize hasonló eredetü, mint a forrásoké; mindkét esetben a talajba beszivárgott viz játszsza a szerepet; de mig a forrásoknál a viz önmagától a szabadba jut, addig a kutak esetében mesterségesen tárjuk föl a vizet. Rendesen köralaku falazással hatolunk le a talaj vizhordó kavicsrétegéig, sőt a falazatot még e rétegbe is besülyesztjük csekély mélységre. (l. Alapozás). A talajviz a kút nyilt fenekén szivárog föl s benne bizonyos nivót foglal el. Ha a vizet szivattyuzzuk, akkor a talajviz folyton utána szüremkezik; de ha a szivattyuzás erősebb mint a szüremkezés, ugy a kút kiürül. Elvehető tehát minden kútból állandóan egy bizonyos vizmennyiség, mely mellett a kút vize mozgó egyensulyban marad; e vizmennyiség mértéke a kút vizbőségének. Ha csekély vizmennyiségre van szükségünk, akkor nem készítünk falazott kutat, hanem egy alul hegyesre húzott, alsó végén kilyuggatott, erős vascsövet verünk le a kavicsrétegig, s ebben a csőben szivattyuzunk; az ily kutat feltalálójáról Norton-féle kútnak hivják. Ha pedig igen sok vizre van szükségünk, akkor néha a kutak egész rendszerét létesítik, vigyázva azonban arra, hogy a kutak kellő távolságban legyenek egymástól és hogy a talajvizet egymástól el ne vegyék. Rendesen azonban ugy járnak el, hogy több kút helyett egyetlen, nagy, vizszintes irányu kutat, galériát készitenek, a talajviz mozgásirányára merőlegesen. Ily esetben ugyanis mély és hosszu árokban tárják föl a vizhordó réteget, ebbe kilyuggatott vascsövet fektetnek le s aztán az egész árkot befödik. A vascső a talajvizet összegyüjti s elvezeti a szivattyutelepig. Az ily nagyobb tömegü vizeket szolgáltató kutakat folyók és tavak közelében szokták nyitni, mert ily helyeken a talajviz bő s állandó áramlásban van. P. Budapest gyüjtőkútjai a Duna mentén, Berlinéi tavak mellett elhelyezettek. A kutak vizének minősége általában tiszta, mert a talajviz a kavics közt természetes úton megszürődik; a folyók melletti kutak rendesen bő és lágy vizet is szolgáltatnak, és igy a városok ellátására igen alkalmasak. Folyóktól távol eső helyeken, hol nincs felső talajviz, v. pedig fertőző anyagokkal szaturált, igen gyakran (ha a geologiai alakulás megengedi) artézi kútból (l. o.) nyerik a vizet. Alföldünk vizzel való ellátásában az artézi kőtnak igen nagy szerepe van és néhol ez az egyedüli módja a vizszerzésnek. A legbőségesebb és mennyiségre legállandóbb vizet a folyók és patakok szolgáltatják. Belőlük oldalcsatornákon szokták a vizet kivenni. Néha duzzasztó műveket is építenek a folyók medrébe, hogy a vizet könnyebben terelhessék a csatornába (l. Duzzasztó gát). A folyók általában lágy vizet adnak, de igen gyakran, főként áradáskor, zavarosak. Ezért előbb meg kell tisztítani a vizet, mielőtt a város használatára bocsátanák. E célra mesterséges szürőket készítenek, melyek rendesen nagy ülepedő medencékből állanak, hol a viz iszapját hátrahagyva, kavicsrétegen át szűrődik meg, s igen jól megtisztul. De vannak különös szerkezetü szürő berendezések is, melyek azonban nem mindig felelnek meg a célnak. Némely városban csak az ivásra, főzésre szolgáló vizet szürik s ezt külön vezetéken viszik a városba; az utcai s egyéb szükségletre pedig szüretlen vizet használnak. Néhol a V. csak szüretlen vizet ad s ekkor az ivóvizet házi szürőkön tisztítják; e szürők rendesen kettős falu edények, mewlyeknek egyik fala likacsos anyag (homokkő, cserép, asbest), s melyen a viz keresztül hatolva iszapját hátra hagyja. A folyóból való vizszerzésnek hires példája Marseille v.-e; Páris hegyi patakokból nyeri vizét. A vizbeszerzés legkevésbbé ajánlatos és alkalmazott módja a csapadék fölfogása; de néhol nem marad a célra más mód. Még ott, ahol a talaj kötött, a völgyek mesterséges elgátolásával (l. Völgyzár) elég jól fölfogható a csapadék; ilyenkor nagy, mesterséges tavak képződnek, melyek elég tiszta vizet is adnak. De ott, mint p. a Karszton, hol a talaj átbocsátó, csak igen kevés és elégtelen minőségü vizet foghatnak föl. Néhol földalatti medencékben, ciszternákban (l. o.) gyüjtik a csapadékot.
A viz raktározása. A viz beszerzése, akár forrásokból, akár kutakból, akár folyóból legyen is, egész nap folyamán egyenletesen történik; a viz elhasználása azonban nem egyenletes: nappal több és éjjel kevesebb. A beszerzett vizet tehát raktározni kell, hogy az éjjel fölgyülő viz nappal fölhasználható legyen. E célra nagy medencék szolgálnak. A beszerző helytől a medencéig a viz nyilt, vagy zárt vezetéken juthat. Ha a vizszerző hely magas, ugy hogy a viznek kellő esése van a medencéig, akkor rendesen falazott csatorna szolgál a vezetés céljaira. Hires ilyen vizvezető csatorna az, mely Marseille részére a Durance-ból hozza a vizet. Ha azonban a vizszerző hely mélyen van (p. kút), akkor a vizet szivattyuzni és zárt vascsövön mesterségesen kell a réservoirba nyomni. A réservoir kiterjedése akkora, hogy a várost egy napig még az esetben is elláthassa, ha belé ez idő alatt nem is jön új viz. Vannak falazott (vagy beton-) és vasból készült medencék. A falazottak alakja négyszögletü s belül oldalfalakkal folyosószerü kamrákra osztott, hogy a viz benne kellőmozgásban legyen. A vas-reservoirok hengeralakuak. Mindenféle ilyen medence el van látva: beomlő csővel, mely a raktározandó vizet hozza, elvezető csővel, mely a vizet a városnak szolgáltatja ki, ürítő csővel, melyen a medence lecsapolható és túlfolyó csővel, mely a már szinültig telt medencéből a fölösleges vizet elvezeti. A réservoirt mindig olyan magasra helyezik, hogy belőle nyomás alatt folyjon a viz a városba. Ezért rendesen a város fölött magasan álló dombra építik; ha ily kimagasló pont nincsen a közelben, akkor a medence számára tornyot építenek, mely viztorony néven ismeretes. Oly esetben, midőn a város egyes részei között nagy magassági különbségek vannak, akkor több zónára osztják a várost, melyek mindenike más-más medencéből nyeri a vizet; pl. Budapesten, a Duna jobb partján a várost két magassági zónára, osztották; ezenkivül a hegyen fekvő villatelepek még külön övek szerint kapják a vizet.
A viz szétosztása. A magasan fekvő réservoirból hatalmas csövön folyik a viz í városba. E főcső rendesen a várost középen szeli keresztül (pl. Budapesten a nagy körúton vezet végig) s jobbra, balra az egyes utcákba mellékcsövek vezetnek, melyeknek aztán ismét apróbb alágazásaik vannak; ezek az utcai csövek aztán egymással ugy kapcsolódnak, hogy valóságos csőhálózatot alkotnak. Ily módon a viz keringése folytonosabb s ha a csöveket sérülés, vagy javítás miatt valahol elzárják, a viz kiszolgáltatása nem szenved szünetet, mert minden csőszakasz mindkét végéről kap vizet. Az utcai csőhálózatból aztán vékonyabb csövek vezetnek föl a házakba, utcai kutakba, kiömlőkbe, szökőkutakba stb. Az utcai csövek rendesen vasból készülnek; átmérőjük a vezetett viz mennyiségéhe, falvastagságuk a viz nyomásához képest változó; oly mélyen (1-1,5 méter) fektetik a föld alá, hogy a fagy ne hatoljon hozzájuk; légmentesen, ólom- és kaucsuk-tömítéssel szokták illeszteni őket. A házi csövek rendesen ólomból készülnek. A viz kieresztése csapokon történik (l. Vizcsap. De a házi csapokon kivül vannak utcai csapok is, melyek részint csak egyszerüen a csövek elzárására, vagy a folyás megengedésére szolgálnak, részint az utcai kiömlőknek szolgáltatnak vizet s ekkor hidráns (l. o.) a nevük. E hidránsokból a tűzoltásra és az utcák öntözésére vesznek vizet. Az utcai kutak és closetek vizcsapjai különleges szerkezetüek s rendesen önműködőleg záródnak. Néhol a viz használatát vizórákkal (l. o.) mérik, legtöbb helyen a viz árát a csapok száma szerint fizetik.
