Xerxes

Teljes szövegű keresés

Xerxes (ó-persa nyelven: Kszkajarsa), persa király Dareiosnak Atosszától, Kyros leányától született fia, még atyja életében küzdelmeket folytatott a főhatalomért mostohatestvérével Artabazanesszel, azonban Demaratos (l. o., 2.) segítségével felülkerekedett és apja halála után (Kr. e. 485.) akadálytalanul trónra lépett. Első nagyobb ténye az volt, hogy az elszakadt tartományokat (Egyiptomot és Babiloniát) engedelmességre szorította; azután sógora Mardonios tanácsára, néhány elűzött tirannus-család felhivására, álmokban és jóslatokban bizva, megindította azt a nagyszabásu vállalatot Görögország ellen, mely Persa háboruk néven ismeretes (l. Görögország, VIII. köt., 183. old.). Görög expediciójának kudarca után Susába vonult vissza és a keleti palotaélet gyönyöreinek engedte át magát. Oktalan kicsapongásokkal és felesleges kegyetlenségekkel anynyira gyülöletessé tette magát, hogy 465. meggyilkolták. A palotaforradalom vezetője a hirkániai Artabanos volt, aki X. megbuktatására a herélt Mithridatessel szövetkezett. X. három fiút hagyott: Dareiost, Artexerxest és Hystaspest. Az első Artabanos szintén megölette, de a második megelőzte a gyilkost és a belügyek terén erős kézzel ragadta meg a kormány gyeplőit. 2. X. (II.) I. Artaxerxes egyetlen igazi fia, Kr. e. 424. lépett a trónra, de 45 napi uralom után Sogdianos kezétől elvérzett.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem