Zsarolás,

Teljes szövegű keresés

Zsarolás, a magyar btkv (1878. V. t.-c.) 350. §-a szerint Zs. vétségét követi el és három évig terjedhető fogházzal büntetendő, aki azon célból, hogy magának vagy másnak jogtalanul vagyoni hasznot szerezzen, valakit erőszakkal vagy fenyegetéssel (l. o.) valaminek cselekvésére, eltürésére vagy elhagyására kényszerít, amennyiben cselekménye súlyosabban büntetendő cselekményt (p. rablás, személyes szabadság megsértése) nem képez, ugy szintén az is, aki azon célból, hogy magának vagy másnak vagyoni hasznot szerezzen, valakit rágalmazó vagy becsületsértő állításának nyomtatvány által való közzétételével fenyeget (351. §). Ez utóbbi rendelkezés alapján biróságaink Zs. vétségének minősítik azt a cselekményt is, midőn a hitelező adósát azzal fenyegeti, hogy hirlapban fogja őt adósságának megfizetésére felszólítani. Ha a zsaroló gyilkossággal, súlyos esti sértéssel, gyujtogatással vagy más súlyos vagyoni kár okozásával fenyeget, ugy szintén, ha a Zs. a közhivatalnoki minőség szinlelésével vagy valamely hatóság hivatalos rendeletének ürügye alatt követtetett el: a cselekmény bűntettet képez, amely öt évig terjedhető fogházzal büntetendő (353. §).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem