Zsinagógai átok,
Zsinagógai átok, a régi zsidó büntető eljárásnak neme, mely a vallás, az erkölcs és a társadalmi rend ellen vétő egyént kiközösíti a gyülekezetből. Azon időkből eredt, midőn a zsidóság állami önállóságát elvesztette és ezzel körében megszüntek ama büntető eszközök alkalmazásai, melyek a különféle kihágásokat megtorolni hivatvák. Fajtái: 1. Megfenyítés (nezifá), melylyel a nászi (l. o.) vagy egy törvénytudós férfi illette a tanulót, vagy az alantas hivatalnokot, ki tanítója, illetőleg följebbvalójával szemben illetlenül viselkedett. A megfenyítettnek 1-30 napig kerülnie kellett a nyilvános életet, szobafogság volt számára kiszabva. 2. Kis átok (niduj sámtá), mey rendesen 30 napra terjedt; ennek elteltével annak, ki ez átkot elrendelte (nászi, városi hatóság, tudós), kellett azt megszüntetni. A nászi átka érvényben volt az egész zsidóságban, mig a városi hatóságé csak helyi jellegü volt, a törvénytudós pedig csak a vele egyrangu vagy nálánál alantasabb egyént sujthatta, de sohasem följebbvalóját. Az átkozottal, családbeli hozzzátartozóin kivül, négy rőfnyi távolságon belül közlekedni tilos volt; ismertető jele volt, hogy szennyes ruhában, nyíratlanul és mezítláb járt. Nagyobb kihágásoknál kürtszó (sófár) kiséretében, nyilvánosan hirdették ki az átkot, melynek rendes kihirdetési formája volt: legyen N. N. átokban. 3. Nagy átok (kherem, a görög anathema), melyet az esetben alkalmaztak, ha a bűnösnél a kis átokkal célt nem lehetett érni. Ritkán éltek vele, mivel az ily átok alatt levő egyén, minthogy teljesen ki vala zárva a zsidóságból, sokszor áttért a keresztény vagy mohammedán hitre. Ez is felbontható tiz, illetve három tudós által, kik előtt a bűnös megbánja vétkes tettét, mezítláb a jelenlevőktől négy rőfnyire a földön ülve. Az átok felbontása e szavakkal történt: «Testvérünk vagy! testvérünk vagy! mert alávetéd magad a büntetésnek.» A középkorban a Zs. az átkozottnak családjára is kiterjesztetett hozzátartozóit nem részesítették a zsidó temetésben, az iskolából kizárattak, gyermekeik körülmetéletlenek maradtak, aki velök közeledett, az maga is a nagy átok alá esett. Az átok kihirdetésének egyik faja a következő volt: a bűnöst a zsinagógába vezették az előimádkozó mellé, ki a frigyláda alatt a torát tartotta kezében. Ezután egy halotti hordszékre felfújt tömlőket, vagy egy letakart kakast helyeztek, gyertyákat gyujtottak, zsákokat és hamut tettek gyász jeléül a bűnös lábai elé. Erre megfújták a kürtöket, a gyertyákat kioltották, a tömlőket megrepesztették és a sötétségben felhangzott a biró szava: «Amint a gyertya lángja elalszik, aludjék el életvilágod, amint a levegő elszáll a tömlőktől, ugy szálljon el lelked testedből, ha terhel a bűn, melylyel vádoltatol.» Ekkor a törvényszék feje elmondja az átokformát: «Az égi és földi biróság nevében megátkozzuk, kiközösítjük a bűnös N. N.-t; szálljanak fejére mindazon átkok, melyeket e tóra tartalmaz, vonuljon az átok testének 248 ízébe» stb. A bűnös és a jelenlevők erre rámondják az ament. Érvényben maradt a zsidók közt még jelenleg is a XI. sz.-beli Gerzson rabbinak átka, mely azt éri, ki bigamiában és aki nejét a válásra kényszeríti. A kis és nagy átkot a zsidók képletesen kígyónak (náchás, rövidítése a niduj, kherem, sámtá szavaknak) nevezték. Az osztrák magyar monárkiában II. József szüntette meg 1783. a zsinagógai átkot. V. ö. Wiesner J., Der Bann (Lipcse 1864).
