FELTÁMADÁS, KRISZTUSÉ.
FELTÁMADÁS, KRISZTUSÉ. Az evangélium szíve; az ÚSZ tartalmilag inkább a feltámadás, mint a kereszt köré csoportosítja mondanivalóját. Jézus tanításában azonban az Ő feltámadása soha sincs elválasztva a kereszttől; a két esemény együtt képezi Krisztus megváltói művét (Mt 16,21; 20,18–19; Mk 8,31; 9,31; 10,33–34; Lk 24,26; Jn 10,17–18); az apostoli igehirdetésben Jézus feltámadása az Ő valódi istenfiúságának és Messiás voltának bizonyítékául szolgált (Csel 2,22–36; 3,12–18; 4,10; 5,29–32; 10,39–43; 13,29–37; 17,23–31); feltámadásakor Jézus Krisztus mint Isten Fia jelent meg hatalommal (Róm 1,4); ezáltal lett Gyülekezetének élő fejévé (Ef 1,19–22) és a világmindenség Urává (Fil 2,9–11). Feltámadása és mennybemenetele után kezdte el szolgálatát, mint mennyei Főpapunk (Róm 8,34); a feltámadás szükséges része a megváltás egész folyamatának, záloga annak, hogy az élet folytatódik a halál után (Jn 11,25–26; 14,16), ugyanakkor bizonyíték az eljövendő ítéletről (Csel 17,31); a feltámadást nem szabad úgy elképzelnünk, mintha Jézusnak csak a lelke vagy az emberek előtt képviselt alapelvei éltek volna tovább. Ez történelmi esemény, azaz Jézus újra megjelent testben, azonban elváltozott, romolhatatlan testben, amelyen nem uralkodott többé a betegség és a halál.
