IDŐ.
IDŐ. A bibliai idők kezdetén az időt a napkelte és a napnyugta szerint mérték, és ennek megfelelően osztották fel, továbbá a holdváltozások és bizonyos csillagképek állása alapján. A napoknak és hónapoknak nem volt külön nevük, és az akkori embereknek nem volt közelebbi ismeretük az évről sem. Az antik ember nem tudott hosszabb időszakokban gondolkozni; bizonyos jelentős és ismert események után tájékozódott, mint pl. Róma alapítása (Kr. e. 753), az olimpiai játékok kezdete (Kr. e. 766), a Seleukida dinasztia megalapítása (Kr. e. 312), a kivonulás Egyiptomból, a babilóni fogság, egy földrengés (Ám 1,1); a makkabeusi kor kezdő időpontja a Seleukida uralom kezdete volt. Az év 354 napból, 8 órából és 38 mp-ből álló holdév volt, 12 hónapra felosztva, emellett minden tizenkilenc éven belül még 7 szökőhónapot számoltak hozzá; a héberek hónapja az újholddal kezdődött; az izráeliták igen korán nevet adtak a hónapjaiknak; később számokkal jelölték a hónapokat, s a babiloni fogság után babiloni jelzéseket használtak; a szent év niszánnal kezdődött (márc.-ápr.), a világi év tiszrivel (szept.-okt.); a zsidók a hónapokat hétnapos hetekre osztották fel, amelyek szombattal végződtek (2Móz 20,11; 5Móz 5,14–15); a napot 24 órára, az órát 60 percre, a percet 60 másodpercre osztották be; a rómaiaknál a nap éjfélkor kezdődött és 12 órája volt (Jn 11,9), az izráelitáknál pedig napnyugtakor; az éjszakát éjjeli őrjáratokra osztották; először három éjjeli »őrjárási idő« volt a zsidóknál, Krisztus idejében négy »őrjárás«, egyenkint 3–3 órával; különböző fajta órákat használtak, napórákat, árnyékórákat és víziórákat. Délnek nevezték a nap legvilágosabb és legmelegebb szakaszát.
