JÉZUS KRISZTUS.
JÉZUS KRISZTUS. A héber Jésua, Jehosua, Jósua (üdvöt hozó, üdvözítő, szabadító, megváltó; Jahve az üdvösség, a szabadítás) görög alakja: »Jesous«; Ő a »Massiach«, görögül; »Christos« = »felkent«. Krisztus tehát annyit jelent: »a Felkent« (Csel 10,38), Jézus pedig: »Megváltó«, »Üdvözítő«, »Szabadító« (Mt 1,21.25; Lk 1,31). Jézus a neve, Krisztus (a Felkent) a méltósága.
1. Élete és munkássága. A Biblia bizonyságot tesz Jézus préegzisztenciájáról (előzetes létéről), azaz hogy már emberré válása előtt Istennél volt (Jn 1,1). Minden Őbenne, Őáltala és Őreá nézve teremtetett (Kol 1,16). Már Mózes és az ÓSZ-i próféták is róla szóltak (Jn 5,46; Lk 24,27.44). Az ÓSZ-i korban mint »az Úr Angyala« jelent meg (1Móz 18,1–19). Testté válásakor emberi természetet vett fel, hogy Istent ezáltal még tökéletesebben jelentse ki az embereknek (Jn 1,14.18), és hogy az embereket megváltsa (Mk 10,45). Még most is »Emberfia«, és Isten előtt a mennyben közbenjár a szentekért (1Jn 2,1; Zsid 7,25). Egy napon majd visszajön az Ő népéért, minden embert megítél, és felállítja itt az 1000 éves királyságát, melyben bűn és halál még lesz (Ézs 65,20).
2. Földi szolgálata. Az ÓSZ-ben megígért Messiás akkor jött el, amikor eljött az idők teljessége (Gal 4,4). Isteni előrelátásban Isten előkészítette a megfelelő hátteret és feltételeket a Messiás megjelenéséhez és küldetése betöltéséhez. Láthatjuk pl. Isten kezét abban, miként használta fel Augustus császárt eszközül arra, hogy Jézus a próféták által megjövendölt helyen jöhessen a világra (Lk 2,1–7; Mik 5,2). A pásztorok és napkeleti bölcsek jelentik egyfelől a szegények és kicsinyek örömét, hogy láthatják a Megváltót, másfelől a pogányok vágyakozását, hogy részesek lehessenek Jézus emberré válásának áldásaiban. Jézus nem volt egyszerűen Isten követe, mint az ÓSZ-i próféták, hanem Isten örök Fia, Aki emberi természetet vett fel, és mégis mentes maradt a bűn legkisebb foltjától is. Személyében isteni és emberi természetet egyesített. A gyermek Jézus úgy nőtt fel, mint minden más gyermek, növekedett testben, bölcsességben és ismeretben. Csodákat csak nyilvános működésének megkezdése után tett. A Jordánban történt (megkeresztelésekor) bemerítésekor elnyerte a Szent Szellem kenetét, hogy így fel legyen készítve a szolgálatra. Rögtön azután megkísértette a Sátán, hogy szakadjon el a Mennyei Atyától való közvetlen függésétől, és csak arra alapozzon mindent, hogy Isten Fiának tekintik. Ő azonban ellenállt a kísértésnek. Működése és szolgálata csak rövid ideig tartott, két és fél – három és fél év között. János evangéliuma kiegészíti a szinoptikusokat azzal, hogy közli munkásságának színtereit. Eszerint Jézus szolgálatának nagy része Júdeában történt, míg a szinoptikusok inkább a Galileában végzett munkásságára összpontosítanak, bár ezek is megemlítik, hogy Jézus működése kiterjedt egészen Tírusz és Szidón vidékéig (Mt 15,21–28); Cézárea Filippiig (Mt 16,13kk.); Tízváros vagy Dekapolis területére (Mk 7,31) és Samáriára (Lk 9,51–56). Galileai működése alatt állandó szálláshelyévé Kapernaumot tette; innen járt ki a környékre, betegeket gyógyított, démonokat űzött ki és hirdette az Isten országának eljövetelét. »Isten országa« Istennek az emberek fölötti királyi uralmát jelenti, amelyet azok, mint az Ő teremtményei, engedelmesen és készségesen elfogadnak. Ez az ország éppúgy jelenlegi, mint jövőbeni valóság. A már most megjelenő Isten országába azáltal lép be az ember, hogy hisz az Isten Fiában. Végső szakasza pedig azzal veszi kezdetét, hogy Jézus visszajön hatalomban és dicsőségben. Jézus egyik jellemző tanítási módszere a példázatokban való beszéd volt. Ezeket egyfelől azért használta, hogy az igazságot elfedje ellenségei elől, akik csak arra lestek, hogy mond-e valami önmagára nézve terhelőt, aminek alapján elfoghatják; másfelől a példázatokkal akarta Jézus az igazságot barátai számára minél világosabbá és érthetőbbé tenni. Szolgálatának elején Jézus főként a nagy sokasághoz fordult tanításával. Népszerűsége a tömegek előtt addig tartott, amíg az ötezrek megvendégelésekor nem volt hajlandó elfogadni, hogy Izráel királyává tegyék, és amikor félreérthetetlenül kifejezésre juttatta, hogy Ő nem politikai megváltó és messiás, hanem »mennyből való kenyér« (Jn 6). Ettől kezdve a nagy tömegek elmaradtak mellőle, és Jézus idejének nagy részét azzal töltötte, hogy a tizenkettőt oktassa, kiváltképpen az előtte álló kereszthaláláról és feltámadásáról. De még legmeghittebb tanítványai sem tudták belátni, miért kell meghalnia, még akkor sem, amikor felismerték benne a Messiást, az élő Isten Fiát, ahogyan azt Péter Cézárea Filippinél kijelentette (Mt 16,13kk.).Legnagyobb ellenfelei az írástudók és farizeusok voltak, akik rossz néven vették tőle, hogy a törvény hagyományait – amelyet ők oly kínos pontossággal betartottak – elvetette, és megbotránkoztak azon, hogy isteni származásúnak mondta magát, és mert igényt tartott arra, hogy az embereknek megbocsáthassa bűneiket. Ezek azután ellenfeleikkel, a sadduceusokkal és heródespártiakkal összefogtak, hogy Jézust megöljék.Megdicsőülése után Jézus tántoríthatatlanul ment Jeruzsálem felé, hogy ott a kereszten betöltse küldetését. Valamennyi evangélium tudósításának legalább a negyedrésze Jézus szenvedéséről és feltámadásáról szól, amiből láthatjuk, hogy ezeknek az eseményeknek milyen kimagasló jelentőséget tulajdonít a Szent Szellem. Krisztus azért jött, hogy meghaljon. Feltámasztása által azonban az Atya megerősítette, hogy mindaz, amit Jézus önmagáról és a küldetéséről mondott: igaz.
3. Nevei, címei, tisztségei. A Jézus név azt jelenti: »szabadító« (Mt 1,21), és a héber »Jósua« névnek felel meg. Rendszerint más neveivel együtt használatos, ha egyedül áll, akkor kétségkívül ember voltát hangsúlyozza. Krisztus annyit jelent: »felkent«, Krisztus a héber »messiás« szó görög megfelelője. Ez a címe gyakran a határozott névelővel együtt fordul elő, hogy így mutasson rá: nála »a megígért Krisztus«-ról van szó. Jézus olykor megtiltotta az embereknek, hogy őt Messiásként ismertté tegyék (Mt 16,20). Jézus tudta, ha a zsidók ezt a címét nyilvánosan használják Vele kapcsolatban a nép előtt, az egyszerű emberek föllelkesednének és politikai messiást látnának benne. Mivel ez nem állt Jézus szándékában, megtiltotta ennek a névnek a használatát, az apostolok kivételével (Mt 16,16). Az »Immánuel« név mindössze kétszer fordul elő (Ézs 7,14; Mt 1,23), és azt jelenti: »velünk az Isten«. Názáretben töltött évei miatt gyakran a »názáreti« (a héber »nécer«-ből Csemete, Vesszőszál) melléknevet adták neki (Lk 24,19). Amikor Jézus önmagáról beszélt, rendszerint ezt a melléknevet használta: az »Emberfia«. Lehet, hogy ezzel alkalmanként az ember voltát is hangsúlyozni akarta, főként azonban arra szolgált ez a megjelölés, hogy lényének földöntúli voltára, személyének mennyei jellegére utaljon (Dán 7,13). Az »Isten Fia« elnevezés az Isten egyszülött Fiának egyetlenszerűségére utal. Figyelemre méltó, hogy Jézus, valahányszor az Atyáról beszélt, egy olyan sajátos, egyedülálló viszonyt engedett fölismerni, amilyenben egyetlen ember sem lehet Istennel. A »Dávid Fia« (Mt 21,9; Lk 18,38) messiási cím, amely úgy mutat Reá, mint aki a Dáviddal kötött szövetséget betöltötte. Csak kevés hely mondja ki nyíltan hogy Jézus maga »Isten« (Jn 1,1.18; 20,28; Róm 9,5; Tit 2,13; Zsid 1,8). Az »Úr« megjelölés (Csel 2,36; 10,36; Róm 10,9; 1Kor 8,6; Fil 2,11) Jézus felségéről és hatalmáról beszél, arról, hogy Ő a feje mind az egyes hívőnek, mind az egész Gyülekezetnek, és Úr mindenek felett. »Az Ige« (Jn 1,1.14; 1Jn 1,1) elnevezés arról beszél, hogy Jézus Isten kijelentője, és Benne teljesedett be Isten szava és ígérete. A »szolga« (Fil 2,7) szó azt mutatja, hogy az ősgyülekezet meglátta Jézusban Azt, Akit már az ÓSZ Isten rabszolgájának nevez (Ézs 53; vö. még Mt 12,17–21). Az »üdvözítő« név arra utal, ami végett Jézus erre a világra jött (Lk 2,11; Jn 4,42). Jézus szabadító küldetésére utal az »Isten báránya« címe is (Jn 1,29–36). A Zsidókhoz írt levél »Főpap«-nak is mondja Jézus Krisztust, az 1Tim 2,5 pedig »közbenjáró«-nak. Pál használja az »utolsó Ádám« kifejezést (1Kor 15,45), ellentétben az »első Ádám«-mal, amellyel a bűn végzetes következményeit kívánja kifejezésre juttatni, amely Ádám engedetlensége által jött a világba, és amelyet Jézus megváltó tettével érvénytelenített, és következményeit felfüggesztette.
4. Jelleme. Lehetetlenség Jézus minden jellemvonását tökéletesen leírni. De meg kell említenünk néhány tökéletes tulajdonságát; ezzel azonban nem azt akarjuk mondani, hogy ezekért lett volna magasabban minden földi halandónál.
1. Élete és munkássága. A Biblia bizonyságot tesz Jézus préegzisztenciájáról (előzetes létéről), azaz hogy már emberré válása előtt Istennél volt (Jn 1,1). Minden Őbenne, Őáltala és Őreá nézve teremtetett (Kol 1,16). Már Mózes és az ÓSZ-i próféták is róla szóltak (Jn 5,46; Lk 24,27.44). Az ÓSZ-i korban mint »az Úr Angyala« jelent meg (1Móz 18,1–19). Testté válásakor emberi természetet vett fel, hogy Istent ezáltal még tökéletesebben jelentse ki az embereknek (Jn 1,14.18), és hogy az embereket megváltsa (Mk 10,45). Még most is »Emberfia«, és Isten előtt a mennyben közbenjár a szentekért (1Jn 2,1; Zsid 7,25). Egy napon majd visszajön az Ő népéért, minden embert megítél, és felállítja itt az 1000 éves királyságát, melyben bűn és halál még lesz (Ézs 65,20).
2. Földi szolgálata. Az ÓSZ-ben megígért Messiás akkor jött el, amikor eljött az idők teljessége (Gal 4,4). Isteni előrelátásban Isten előkészítette a megfelelő hátteret és feltételeket a Messiás megjelenéséhez és küldetése betöltéséhez. Láthatjuk pl. Isten kezét abban, miként használta fel Augustus császárt eszközül arra, hogy Jézus a próféták által megjövendölt helyen jöhessen a világra (Lk 2,1–7; Mik 5,2). A pásztorok és napkeleti bölcsek jelentik egyfelől a szegények és kicsinyek örömét, hogy láthatják a Megváltót, másfelől a pogányok vágyakozását, hogy részesek lehessenek Jézus emberré válásának áldásaiban. Jézus nem volt egyszerűen Isten követe, mint az ÓSZ-i próféták, hanem Isten örök Fia, Aki emberi természetet vett fel, és mégis mentes maradt a bűn legkisebb foltjától is. Személyében isteni és emberi természetet egyesített. A gyermek Jézus úgy nőtt fel, mint minden más gyermek, növekedett testben, bölcsességben és ismeretben. Csodákat csak nyilvános működésének megkezdése után tett. A Jordánban történt (megkeresztelésekor) bemerítésekor elnyerte a Szent Szellem kenetét, hogy így fel legyen készítve a szolgálatra. Rögtön azután megkísértette a Sátán, hogy szakadjon el a Mennyei Atyától való közvetlen függésétől, és csak arra alapozzon mindent, hogy Isten Fiának tekintik. Ő azonban ellenállt a kísértésnek. Működése és szolgálata csak rövid ideig tartott, két és fél – három és fél év között. János evangéliuma kiegészíti a szinoptikusokat azzal, hogy közli munkásságának színtereit. Eszerint Jézus szolgálatának nagy része Júdeában történt, míg a szinoptikusok inkább a Galileában végzett munkásságára összpontosítanak, bár ezek is megemlítik, hogy Jézus működése kiterjedt egészen Tírusz és Szidón vidékéig (Mt 15,21–28); Cézárea Filippiig (Mt 16,13kk.); Tízváros vagy Dekapolis területére (Mk 7,31) és Samáriára (Lk 9,51–56). Galileai működése alatt állandó szálláshelyévé Kapernaumot tette; innen járt ki a környékre, betegeket gyógyított, démonokat űzött ki és hirdette az Isten országának eljövetelét. »Isten országa« Istennek az emberek fölötti királyi uralmát jelenti, amelyet azok, mint az Ő teremtményei, engedelmesen és készségesen elfogadnak. Ez az ország éppúgy jelenlegi, mint jövőbeni valóság. A már most megjelenő Isten országába azáltal lép be az ember, hogy hisz az Isten Fiában. Végső szakasza pedig azzal veszi kezdetét, hogy Jézus visszajön hatalomban és dicsőségben. Jézus egyik jellemző tanítási módszere a példázatokban való beszéd volt. Ezeket egyfelől azért használta, hogy az igazságot elfedje ellenségei elől, akik csak arra lestek, hogy mond-e valami önmagára nézve terhelőt, aminek alapján elfoghatják; másfelől a példázatokkal akarta Jézus az igazságot barátai számára minél világosabbá és érthetőbbé tenni. Szolgálatának elején Jézus főként a nagy sokasághoz fordult tanításával. Népszerűsége a tömegek előtt addig tartott, amíg az ötezrek megvendégelésekor nem volt hajlandó elfogadni, hogy Izráel királyává tegyék, és amikor félreérthetetlenül kifejezésre juttatta, hogy Ő nem politikai megváltó és messiás, hanem »mennyből való kenyér« (Jn 6). Ettől kezdve a nagy tömegek elmaradtak mellőle, és Jézus idejének nagy részét azzal töltötte, hogy a tizenkettőt oktassa, kiváltképpen az előtte álló kereszthaláláról és feltámadásáról. De még legmeghittebb tanítványai sem tudták belátni, miért kell meghalnia, még akkor sem, amikor felismerték benne a Messiást, az élő Isten Fiát, ahogyan azt Péter Cézárea Filippinél kijelentette (Mt 16,13kk.).Legnagyobb ellenfelei az írástudók és farizeusok voltak, akik rossz néven vették tőle, hogy a törvény hagyományait – amelyet ők oly kínos pontossággal betartottak – elvetette, és megbotránkoztak azon, hogy isteni származásúnak mondta magát, és mert igényt tartott arra, hogy az embereknek megbocsáthassa bűneiket. Ezek azután ellenfeleikkel, a sadduceusokkal és heródespártiakkal összefogtak, hogy Jézust megöljék.Megdicsőülése után Jézus tántoríthatatlanul ment Jeruzsálem felé, hogy ott a kereszten betöltse küldetését. Valamennyi evangélium tudósításának legalább a negyedrésze Jézus szenvedéséről és feltámadásáról szól, amiből láthatjuk, hogy ezeknek az eseményeknek milyen kimagasló jelentőséget tulajdonít a Szent Szellem. Krisztus azért jött, hogy meghaljon. Feltámasztása által azonban az Atya megerősítette, hogy mindaz, amit Jézus önmagáról és a küldetéséről mondott: igaz.
3. Nevei, címei, tisztségei. A Jézus név azt jelenti: »szabadító« (Mt 1,21), és a héber »Jósua« névnek felel meg. Rendszerint más neveivel együtt használatos, ha egyedül áll, akkor kétségkívül ember voltát hangsúlyozza. Krisztus annyit jelent: »felkent«, Krisztus a héber »messiás« szó görög megfelelője. Ez a címe gyakran a határozott névelővel együtt fordul elő, hogy így mutasson rá: nála »a megígért Krisztus«-ról van szó. Jézus olykor megtiltotta az embereknek, hogy őt Messiásként ismertté tegyék (Mt 16,20). Jézus tudta, ha a zsidók ezt a címét nyilvánosan használják Vele kapcsolatban a nép előtt, az egyszerű emberek föllelkesednének és politikai messiást látnának benne. Mivel ez nem állt Jézus szándékában, megtiltotta ennek a névnek a használatát, az apostolok kivételével (Mt 16,16). Az »Immánuel« név mindössze kétszer fordul elő (Ézs 7,14; Mt 1,23), és azt jelenti: »velünk az Isten«. Názáretben töltött évei miatt gyakran a »názáreti« (a héber »nécer«-ből Csemete, Vesszőszál) melléknevet adták neki (Lk 24,19). Amikor Jézus önmagáról beszélt, rendszerint ezt a melléknevet használta: az »Emberfia«. Lehet, hogy ezzel alkalmanként az ember voltát is hangsúlyozni akarta, főként azonban arra szolgált ez a megjelölés, hogy lényének földöntúli voltára, személyének mennyei jellegére utaljon (Dán 7,13). Az »Isten Fia« elnevezés az Isten egyszülött Fiának egyetlenszerűségére utal. Figyelemre méltó, hogy Jézus, valahányszor az Atyáról beszélt, egy olyan sajátos, egyedülálló viszonyt engedett fölismerni, amilyenben egyetlen ember sem lehet Istennel. A »Dávid Fia« (Mt 21,9; Lk 18,38) messiási cím, amely úgy mutat Reá, mint aki a Dáviddal kötött szövetséget betöltötte. Csak kevés hely mondja ki nyíltan hogy Jézus maga »Isten« (Jn 1,1.18; 20,28; Róm 9,5; Tit 2,13; Zsid 1,8). Az »Úr« megjelölés (Csel 2,36; 10,36; Róm 10,9; 1Kor 8,6; Fil 2,11) Jézus felségéről és hatalmáról beszél, arról, hogy Ő a feje mind az egyes hívőnek, mind az egész Gyülekezetnek, és Úr mindenek felett. »Az Ige« (Jn 1,1.14; 1Jn 1,1) elnevezés arról beszél, hogy Jézus Isten kijelentője, és Benne teljesedett be Isten szava és ígérete. A »szolga« (Fil 2,7) szó azt mutatja, hogy az ősgyülekezet meglátta Jézusban Azt, Akit már az ÓSZ Isten rabszolgájának nevez (Ézs 53; vö. még Mt 12,17–21). Az »üdvözítő« név arra utal, ami végett Jézus erre a világra jött (Lk 2,11; Jn 4,42). Jézus szabadító küldetésére utal az »Isten báránya« címe is (Jn 1,29–36). A Zsidókhoz írt levél »Főpap«-nak is mondja Jézus Krisztust, az 1Tim 2,5 pedig »közbenjáró«-nak. Pál használja az »utolsó Ádám« kifejezést (1Kor 15,45), ellentétben az »első Ádám«-mal, amellyel a bűn végzetes következményeit kívánja kifejezésre juttatni, amely Ádám engedetlensége által jött a világba, és amelyet Jézus megváltó tettével érvénytelenített, és következményeit felfüggesztette.
4. Jelleme. Lehetetlenség Jézus minden jellemvonását tökéletesen leírni. De meg kell említenünk néhány tökéletes tulajdonságát; ezzel azonban nem azt akarjuk mondani, hogy ezekért lett volna magasabban minden földi halandónál.
