KORINTUSBELIEKHEZ ÍRT KÉT LEVÉL.

Teljes szövegű keresés

KORINTUSBELIEKHEZ ÍRT KÉT LEVÉL.
Az első korintusi levelet Pál apostol Efézusban, harmadik missziói útja alkalmával írta (Csel 19,1; 1Kor 16,8.19), valószínűleg 56-ban vagy 57-ben. Már előzőleg írt egy levelet a korintusiaknak, ez azonban nem maradt ránk (1Kor 5,9). A gyülekezettől választ is kapott, amely különböző kérdéseket tartalmazott. Kloé házanépén keresztül Pál megtudta, hogy meghasonlások vannak a gyülekezetben (1,11). Ezek a körülmények vezettek a megmaradt első korintusi levél megírásához. Felosztása: 1. meghasonlások a gyülekezetben (1–4); 2. a vérfertőzés bűnének egyik esete (5); 3. keresztyének pereskedése pogány világi bíróság előtt (6); 4. fejtegetések a házasságról (7); 5. a pogány áldozati állatok húsának evése (8–10); 6. az asszonyok fejének befedése, és az úrvacsorával való méltó élés (11); 7. a szellemi ajándékok (12–14); 8. a halottak feltámadásának kérdése (15); 9. gyűjtés a jeruzsálemi szegények számára és záró intések (16).
A második korintusi levelet Pál ugyancsak a harmadik missziói útján írta, valahol Macedóniában, miután Titus tájékoztatta a gyülekezet életének legújabb eseményeiről. Felosztása: 1. néhány gondolat a súlyos, válsággal kapcsolatban, amelyen a gyülekezet a közelmúltban átment (1–7); 2. gyűjtés a jeruzsálemi szegények számára (8–9); 3. a gyülekezetben található ellenfeleivel szemben Pál védi saját szolgálatát, és igazolja apostoli megbízatását (10–13).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem