akarat

Teljes szövegű keresés

akarat: A Bibliában a magyar ~ szó megfelelőiben nemcsak a szándék, hanem a ’véghezvitel’ is kifejeződik. Különösen az ÓSz-ben az ~ az emberi szív mozgató ereje; mint személyes központ a befolyásolható indulatok, rezdülések székhelye (Bír 9,23; vö. 1Kor 4,5). – Amit Isten tervez v. elhatároz, az is ~; ez a teremtésben és az üdvözítésben nyilvánul meg (Jób 38,2; 42,3; Zsolt 33,11; Iz 5,19; 46,10; Lk 7,30; ApCsel 2,23; Ef 1,3–14). Isten ~ából jött létre a mindenség (Jel 4,11). Ahogy az égben korlátlanul érvényesül Isten ~a, úgy meg kell a földön is valósulnia (Mt 6,10). – Az ember ~a a rosszra hajlik (Lk 12,47; Jn 1,13; Ef 2,3; 1Jn 2,16), sőt egészen a Sátán hatalmába kerülhet (2Tim 2,26), de képes rá, hogy Isten mellett döntsön, sőt, ezt meg is kell tennie (2Kor 8,10 kk.). Isten a maga üdvözítő ~ával közeledik az ember felé: azt akarja, hogy ne vesszen el senki (Jn 6,38 kk.). Ezért küldte a világba a fiát, aki azért élt, hogy az Atya ~át teljesítse (Mt 26,42; Lk 22,42; Jn 4,34), vagyis hogy a bűnös embert Isten gyermekévé tegye és megszentelje (Ef 1,5.11; 1Tesz 4,3). A keresztények, akik teljesítik Isten ~át, örökké élni fognak (ApCsel 21,14; 1Pét 3,17 kk.; 1Jn 2,17). Ha állhatatosak: teljesítik Isten ~át, akkor részeseivé válnak Isten igéreteinek.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem