alázat
alázat, alázatosság: 1. Az ÓSz-ben a ® szegénységhez és a ® szelídséghez közel álló fogalom. Izr. úgy ismerte Jahvét, hogy megalázza a gőgöst, és a szegények és nyomorultak Istene (1Sám 2,7 kk.; 2Sám 22,28; Zsolt 113,7; Péld 3,34; Iz 2,11 kk.; Lk 1,48.52; Jak 4,6; 1Pét 5,5). Eredetileg tényleges nyomorúságra, elnyomásra, rabságra vonatkoztatták (Ter 15,13; Kiv 1,12; Lev 25,39; Zsolt 86,1; 105,18; Fil 4,12), később azonban az őszinte vallásosság, ill. bűnbánat (Zsolt 51,19; Iz 57,15; Mik 6,8; Dán 3,39; Szof 2,3), az életbölcsesség (Péld 18,12), valamint az eszkatologikus remény (Zsolt 37; Szof 3,11–12; Mt 11,25 kk.) kifejezőeszköze lett. – 2. Az ÚSz-ben az ember alapmagatartása a) az Isten előtt (Iz 6; Zsolt 8,5; 1Kor 4,7); a gyermek a maga kicsiségében és másra utaltságában „jel” (Mt 18,3 kk.; Mk 10,15); aki valamire tartja magát és dicsekszik Isten előtt, nem ülhet asztalhoz Isten országában, nem jut el oda (Lk 14,11 kk.; 18,3 kk.; Róm 3,23; 1Kor 1,29; Jak 4,10; 1Pét 5,6); b) a többi emberrel szemben (Ef 4,2; 1Pét 5,5): alacsonyabb rendű szolgálat vállalására is kiterjedhet (Jn 13,14 kk.; Róm 12,16); az ilyen ~ra maga Jézus Krisztus adott példát (Mt 11,29; Mk 10,43 kk.; Jn 13,14 kk.; Fil 2,3 kk. 8; vö. Iz 53,7: ApCsel 8,33; Zak 9,9), – Van hamis ~ (= alázatoskodás) is (Kol 2,18.23).
