angyal

Teljes szövegű keresés

angyal (gör. angelosz, lat. angelus): A LXX a profán gör.-ben csak a ’küldött’ értelemben használatos angelosz szóval adta vissza a héb. mal’ah ’küldött’ szót, amely elsősorban úgy élt mint ’Isten küldötte’ (mal’ah jahveh). Mindamellett: a héb. kifejezés az ~nak csak a szerepére utal, lényére azonban nem vonatkozik. – Az ~ az ÓSz-ben és a Kumráni iratokban. Az ÓSz-ben az ~ok úgy szerepelnek, mint Isten ~ai (Ter 28,12), Isten fiai, ill. gyermekei (Jób 1,6; 2,1; 38,7; Zsolt 29,1; 89,7), az Úr (Jahve) serege (Józs 5,14) v. az ég serege (innen érthetően Jahve a Seregek Ura) a szt.-ek (Zak 14,5; Dán 8,13). Néhány ~t név szerint is említ az ÓSz: ® Gábor, ® Mihály, ® Ráfael. – Az ÓSz legrégibb kv.-ei semmi közelebbit nem tartalmaznak az ~okról. Dán-ben találkozunk először ~ nevével; ezen túlmenően az ~ok a népek oltalmazói, és Isten trónját is ~ok tízezrei veszik körül. Az ifjú Tóbiás életében szintén jelentős szerepet tölt be Ráfael: a monoteizmus és a transzcendens Isten fogalma ekkorra oly mélyen meggyökerezett a zsidóságban, hogy a szellemek imádása már nem is jöhetett szóba, inkább az Isten és az emberek közti távolság áthidalására voltak a tiszta szellemek hivatottak. A kumráni iratok szerint az ~ok részesei az Isten igazságának, s aki tagja a kumráni közösségnek, az az ~ok közösségével is kapcsolatba kerül. Az ~ok közelsége, a „szentek” életében való részesedés (vö. Kol 1,12) megkívánja a teljes tisztaságot. Ugyanakkor az ~okkal való közösség révén az eszkatologikus jelleg is kidomborodik. A közösség liturgiája az ~ok égi liturgiájának mása. Az ~ok a közösséget lángnyelvekkel védelmezik, ahogy az ® élet fáját is tüzes karddal védték a Paradicsomban a kerubok (Ter 3,24), v. ahogy majd a végső harcban fognak küzdeni a világosság fiainak oldalán az ~ok, különösen a ® főangyalok. A bukott ~ok fölött Isten már ítélkezett. ® Isten angyala, ® őrangyal, ® öldöklő angyal. – Az ~ az ÚSz-ben: 1. Az ev.-okban, mindenekelőtt a gyermekségtört.-ben ismételten megjelenik az ~. Gábor adja hírül Keresztelő János (Lk 1,11 kk.) és az Úr születését (1,26 kk.). Az Úr ~a mondja Józsefnek, hogy ne féljen feleségül venni Máriát, hogy meneküljön Máriával és a Gyermekkel Egyiptomba, ill. hogy térjen onnan haza (Mt 1,20–2,20). ~ok adják tudtul a pásztoroknak Jézus születését Betlehemben (Lk 2,8 kk.), és Krisztus feltámadását is a kenetet vivő asszonyoknak Jeruzsálemben (Mt 28,2 kk.; Lk 24,23; Jn 20,12; Mk 16,5). Jézus nyilvános működése idején ritkábban „jelennek meg” (Mt 4,11; Mk 1,13: Jézus megkísértésekor a pusztában; Lk 22,43: az Olajfák hegyén Jézus megerősítésére). Láthatatlanul mindig rendelkezésére állnak Jézusnak (Mt 26,53; vö. Jn 1,51), s ezzel mintegy kifejezésre juttatják Jézus istenségét, ugyanakkor azt is érzékeltetik, hogy az ember Krisztus állandó kapcsolatban volt az éggel és mindvégig bensőséges egységben maradt az Istennel (1,51). Ugyanígy elkísérik majd Krisztust az ~ok újraeljövetelekor is (Mt 16,27; 25,31), és tanúi lesznek az ítéletnek (Lk 18,8 kk.; az 1Tesz 3,13: és Júd 14: „szt.-ek” néven). Más helyeken úgy szerepelnek mint Isten ítéletének előkészítői és végrehajtói, Krisztus szolgálatában (Mt 13,39.40). Azoknak is szolgálatára vannak láthatatlanul, akik a legkisebbek az Isten országában (18,10: „e kicsik”). Csak két alkalommal említenek ~t az ev.-ok úgy, hogy nem Jézusnak áll rendelkezésére: ~ viszi fel Lázárt Ábrahám kebelére (Lk 16,22), ez összhangban áll a zsidóság akkori elképzeléseivel; a Juh-kapunál ~ kavarja fel a vizet (Jn 5,4), e hely hitelessége azonban kétséges (® Beteszda). Gábor ~ neve, valamint az ~nak fehérbe öltözött ifjúként való megjelenítése ósz-i hagyomány (vö. Dán és 2Mk 3,26). Szembetűnő, hogy az evangélisták sokkal tartózkodóbbak az ~ok szerepeltetése terén, mint az apokrif iratok szerzői; az ev.-okban az ~ok mindig alárendelt szerepet töltenek be, inkább csak kísérő jelenségei Isten nagy tetteinek, azoknak az eseményeknek, amelyek révén Isten belenyúl az emberiség tört.-ébe. Az ApCsel-ben ugyanígy a keresztény közösség javát szolgálják és az igehirdetést mozdítják elő (5,19; 8,26; 12,7 kk.; 27,23). – 2. Pál egyfelől a zsidó hagyományhoz kapcsolódik anélkül, hogy egyik-másik kortársának túlzásait is átvenné, másfelől határozottan megfogalmazza: Krisztus fölötte áll minden szellemi lénynek. Az ~ok karaira vonatkozó elnevezéseket Pál a zsidó hagyományból merítette. Említ főangyalt (1Tesz 4,16), majd fejedelemségeket, hatalmakat/hatalmasságokat, erőket, uralmakat és trónusokat (Ef 1,21; Kol 1,16; 2,10). Szembetűnő, hogy ezek az elnevezések mennyire elvontak: alig árulnak el valamit azokról az ~okról, akikre vonatkoznak. (Más kérdés, hogy a 2,15, ill. az Ef 6,12 szerint a fejedelemségek és hatalmasságok „ennek a sötét világnak kormányzói”.) Mindamellett: a különféle ~ok felsorakoztatásával Pál mégis utal az ~ok világában bizonyos különbségekre. Ha az általa szerepeltetett ~okhoz hozzászámítjuk az ÓSz-ből ismert ® kerubokat és ® szeráfokat és az egyszerű ~okat, akkor előáll az ~oknak az a 9 kara, amelyet Szt Ambrus és Areopagita Dénes vett később számba anélkül, hogy ezáltal az ~ok 9 karára, ill. hierarchiájára vonatkozó tanítás, amellyel kapcsolatban az egyházatyák sem foglaltak egységesen állást, szilárd szentírási alapot kapna. Az ~ok Pál levelei szerint az ég lakói, mennyei lények (Kol 1,16.20; Ef 1,21; 3,10), ugyanakkor a gonosz szellemek a levegőégben, a földön túlra mutató magasságokban tevékenykednek (2,2; 6,12). Ennél fontosabb, amit Pál az ~oknak a Krisztus által hozott új kegyelmi rendben betöltött szerepét illetően tanít. Megértéséhez a kulcsot a törv. és az ev. antitézisében találjuk meg. Hogy az ~oknak szerepük volt a Sínai-hegyen, amikor az Úr a törv.-t adta, azt – bár más-más módon értelmezik – már a MTörv is sejteti a LXX-ban (33,2), a rabbik olyan ősi, Babilonból származó hagyománynak tartják, amelyet Josephus Flavius, Philo, valamint a rabbinista irodalom is átvett (vö. ApCsel 7,53). Pál elfogadta ezt a meggyőződést: a törv. „~ok által lett érvényes, közvetítő révén” (Gal 3,19; vö. Zsid 2,2: „az angyaloktól meghirdetett tanítás”). Így bizonyos értelemben az egész ÓSz az ~ok világát jelenti Pálnál. A judaista tanítókkal szemben vallotta, hogy a régi törv. érvényét vesztette; tanítja: e tekintetben az ~ok elvégezték feladatukat, nincs többé szerepük – Krisztus az új szövetség közvetítője, Ő hozta az üdvösség új rendjét, a kegyelem teljességét a törv. szerinti megigazulás helyébe. Bizonyos értelemben mintha szembe is állítaná Krisztust az ~okkal: Krisztus „a törvényt parancsaival érvénytelenítette” (Ef 2,15), ebből következően a törv. „szolgáin”, az ~okon is diadalmaskodott (Kol 2,14 kk.). Ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy a megdicsőült Krisztus minden szellemnek fölötte áll (Ef 1,19–22; Fil 2,9 kk.). Az ember Krisztusnak az ~ok alá alázása csak átmeneti jellegű volt, a halál elszenvedése is a megdicsőüléshez nyitott utat (vö. Zsid 2,9 kk.). És testének tagjai részesednek a Fő kiváltságaiban: ítélkezni fognak az ~ok fölött (1Kor 6,3). – A későbbi Pál-levelekben még inkább megnyilatkozik egyfajta szembehelyezkedés azzal a – keresztény közösségekben is tért hódító – felfogással, amely szerint Krisztuson kívül az ~oknak is volt bizonyos szerepük a megváltásban: „Senki ne mondjon benneteket méltatlannak a jutalomra, főleg az nem, aki alázatoskodásban s az angyalok tiszteletében tetszeleg magának” (Kol 2,18). Ezzel összhangban ezekben a levelekben Krisztus transzcendenciája is egészen határozott megfogalmazást kap: „Ő a láthatatlan Isten képmása…” (1,15 kk.; 2,15); benne lakik „az egész teljesség…” (1,19 kk.), Ő az üdvösség szerzője; más, ill. tőle független közvetítőre nincs szükség. Lehetséges, hogy Pál felfogásába az a zsidó szinkretista irányzat is belejátszott, amelyben az ~ok összeolvadtak az asztrál istenekkel, ill. az „elemek”-kel (2,8.20; vö. Gal 4,3.9). – Péter ap. csatlakozott Pál tanításához (vö. 1Pét 1,12; 3,22). – 3. A Jel-ben többféle ~ szerepel, más-más feladattal. Az ~ok először is részt vesznek az égi liturgiában, ők alkotják az égi udvartartást: a 24 vén (4,4), a 4 élőlény (4,6; vö. az Ez-ben szereplő kerubokkal), az ezerszer 1000 és a tízezerszer 10 000 (5,11); azután: Isten szolgái, amikor Isten a próf.-i kinyilatkoztatást adja (1,1; 10,1 kk.; 17,1 kk.); végrehajtják Isten parancsait és segítségére vannak a világ kormányzásában (7,1 kk.: a 4 szél ~a; 8,2 kk.: a 2 harsonás ~; 14,14 kk.: az ítélet ~ai; 15,1 kk.: a 2 csésze ~a stb.); végül a 2 egyh. ~a (1,20; 2,1; 3,1) – őr~ok v. az illető egyh.-ak püspökeinek megszemélyesítői. Ez a sok ~ annak, aki az apokaliptikában járatlan, meglepő és szembeötlő. Ha azonban a zsidó apokaliptikát szem előtt tartjuk, azt állapíthatjuk meg, hogy a Jel jóval tartózkodóbb. Így pl. Mihályon kívül más ~ nem szerepel benne név szerint, és az ~ok karai is hiányoznak. Két helyen az ~ok túlzott tiszteletben részesítését (arcra borulás) is tiltja (Jel 19,10; 22,8 kk.). Azt, hogy az idők végén az ~ok fontos szerepet fognak betölteni, Jézus, ill. Pál ap. is tanította (1Tesz 4,16; 2Tesz 1,7). Elmondható tehát: bár a szövegek a részletekben eltérnek egymástól, az ~ok mindenképpen úgy szerepelnek a Jel-ben is, az ÚSz egészében is, mint Isten és ember közt álló szellemi lények, akik teljesen alá vannak rendelve Istennek, ill. Krisztusnak, s mint „szolgáló lelkek” azok „szolgálatára vannak rendelve, akik majd öröklik az üdvösséget” (Zsid 1,5 kk.), így teljes mértékben különböznek a démonoktól.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages