arám nyelv
arám nyelv: ÉNy-i szemita nyelv, amely eredetileg azoknak az arám törzseknek volt a szemita nyelvjárása, amelyek Kr. e. 1200 k. behatoltak a szír-palesztinai kultúrterületre, és ott különféle államokat alapítottak (® arámok). Bizonyos népcsoportok (Izr., Moáb, talán Edom is) átvették az ott beszélt kánaáni nyelvjárást, mások (É-on) megőrizték a maguk ősi nyelvét. Az ~ a régi Közel-K-en valóságos diadalmenetben terjedt, de később az arab nyelv háttérbe szorította, egészen azonban nem halt ki. Nagyon sok ~ű szöveget ismerünk. Nevezetesen: – 1. óarám ábécével írt föliratok Szíria É-i és középső részéből; közülük a legrégebbiek a Kr. e. 9. sz.-ból erednek, így pl. Zakar király fölirata Hamatból, Kilamuva és Bar-Rekub fölirata Szendsirliből. Valamivel későbbi eredetűek (Kr. e. 8. sz.) a Szefirében (Aleppótól 25 km-re DK-re) fönnmaradt óarám föliratok. – 2. Mivel az arámok ütközőállamok voltak Izr. és a behatoló asszírok között, nyelvüket csakhamar megtanulták mind Izr. fiai, mind az asszírok. Ezt asszír föliratokon kívül a 2Kir 18,26 is tanúsítja. – 3. Már az újbabilóniai birodalom fönnállása idején az ~ volt a Közel-K nemzetközi nyelve. Ez abból következett, hogy az Akhaimenidák az ~et tették meg kancelláriai nyelvnek a perzsa birodalom nagy részében (birodalmi arám). Igy érthető, hogy a pehlevi és a szogdi nyelvben is találhatók ~ű ideogrammák. Kr. e. 600 k. Kánaán és Egyiptom között is az ~ volt a diplomáciai nyelv, ahogy ezt az adoni papiruszlevél (® Adon) bizonyítja. – 4. Ezen a birodalmi ~en maradtak fönn az elephantinei ® papiruszok Egyiptomban. A Bibliában a birodalmi ~et Ezd 4,8–6,12 és Dán 2,4–7,28 (vö. Ter 34,47; Jer 10,11) képviseli. Figyelmet érdemel még egy babilóniai ékírással ~en írt levél, amely Urukból maradt fönn (Kr. e. 3. sz.). Minthogy az ~ sokáig életben volt, különféle változatai keletkeztek: – a) a nabateus föliratok, amelyeket a ® nabateusok birodalmának központjaiban (Petra, Bosztra, Hegra) találtak; ez a birodalom Kr. u. 105: róm. tartomány lett; – b) a Palmirából származó föliratok (Kr. u. 272-ig); – c) a Hatrából ismert föliratok (DK-re Moszultól); – d) a zsidók köznyelve a keresztény időszámítás kezdetekor; Jeruzsálemben és Galileában más-más nyelvjárásban beszéltek (Mt 26,73). Néhány zsidó-arám kifejezés az ÚSz-be is belekerült, így ® effata, ® Maran Atha, rabbuni (® rabbi), ® Talita kum. Ebből az időből való egy ~ű szöveg is, amelyet Kumránban az 1. sz. barlangban találtak, az ún. Apokrif Genezis; ezenkívül Kr. u. 135: a Bar-Kohba-féle lázadásról is különféle dokumentumok (~en kívül héb. és gör. nyelven is). Némelyek azt gondolták, hogy a palesztinai Targumok nyelve alapján rekonstruálhatják Jézus anyanyelvét. P. Kahle azonban kimutatta, hogy erre a célra a szóban forgó Targumok alkalmatlanok. – A keresztény időszámítás kezdetekor használatos ~ek összefoglalóan a következőképpen csoportosíthatók: – 1. Nyugati ~: a) palesztinai-keresztény ~; ezt Szt. Jeromos óta – helytelenül – a kaldeusok nyelvének nevezték; – b) a ® Targumok ~e; – c) a palesztinai Talmud ~e; – d) a szamariaiak nyelve. – 2. Keleti ~: a) a babilóniai Talmud ~e; b) a manicheus és a mandeus irodalom ~e; – c) a szír nyelv, amely Edessza nyelvjárásából, a szír keresztények nyelvéből fejlődött ki. Ezen belül: a) a nesztoriánusok K-i szír nyelvjárása a perzsa birodalomban, amely a nesztoriánus misszió révén egészen Turkesztánig és Kínáig elterjedt, és ma a nesztoriánusok és a katolikus káldeusok liturgikus nyelve; – b) a jakobiták Ny-i szír nyelve a bizánci birodalomban, ma a jakobiták, a maroniták és a szír katolikusok liturgikus nyelve; – g) az ószírből és óarámból keletkezett új szír nyelvjárás, amely Antilibanon 3 falujában, a Moszultól É-ra eső vidéken és az Urmia-tó környékén még ma is beszélt nyelv.
