Beteszda

Teljes szövegű keresés

Beteszda: kettős tó a Juh-kapu közelében Jeruzsálemben. 5 oszlopcsarnokot építettek fölé, s ezekben mindig sok beteg feküdt (Jn 5,2–3a) várva, hogy a víz megmozduljon. „Az Úr angyala ugyanis leszállt időnként a tóra, és fölkavarta a vízet. Aki felkavarása után elsőként lépett be a vízbe, az meggyógyult” (5,3b–4). A sok kéziratból hiányzó 5,3b–4 hitelessége kérdéses; inkább úgy kell tekinteni, mint népies magyarázatot, amely szerint az időszakonként fel-feltörő víz gyógyító erejének közvetlenül a feltörése után kellett a legerősebbnek lennie. A tavat az Anna-templom közelében részben feltárták: 4 oszlopcsarnok körülvette, az 5. kettéosztotta a tavat, mégpedig két nem egyenlő nagyságú részre, ill. medencére. 1956 után a fehér atyák folytatták az ásatásokat. 1961-től a két nagy medencétől K-re sziklába vájt kádakat tártak fel, melyeket kis csatornák hálózatán át tápláltak vízzel, s amelyek régebbiek, mint a Hadrianus korából (Kr. u. 135 k.) való pogány szentély. Vsz. ide igyekeztek a betegek bejutni, nem pedig a nagy medencékbe. Föltehető, hogy Jézus idejében már nemcsak gyógyvizet láttak benne, hanem szt. helynek is tekintették.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem