bölcsesség

Teljes szövegű keresés

bölcsesség: a K-i gondolkodásban az ember természet adta tulajdonsága, amely a nevelés és a tapasztalatszerzés során bontakozik ki, s az istenek tulajdonsága, amelyet gondosan őriznek (vö. Ter 2,17; 3,5–22; Jób 15,8; Ez 28,1–6) és csak kegyként osztanak meg egyes emberekkel. Némelyek szerint e 2. felfogás a régebbi, ill. az ősi, az első a másodikból fejlődött ki. Az első először arisztokrata környezetben bontakozott ki, de aztán az írástudók iskoláiban is elterjedt. A ~nek ez az értelmezése racionális és gyakorlati. A másik felfogás egy, v. több istenbe vetett hitre vezethető vissza, és az ÓSz-ben mindenekelőtt a próf.-knál, valamint a népies elbeszélésekben szerepel. A ~ ebben az értelmezésben többé v. kevésbé titokzatos hatalom, amely Istentől származik, és analóg a Lélekkel, amellyel gyakran párhuzamban áll. A későbbi ~i kv.-ekben (Jób, Péld 1–9. Préd, Bölcs, Bár) a két felfogás összeolvad. – A ~et Izr.-ben gyakorlatilag értelmezték: a ~ életművészet (Péld 21,20; 23,18; 24,14); bölcsnek számított a szorgalmas mesterember (Kiv 28,3; 31,3; 1Kir 7,14; Iz 40,20; Ez 27,8), az okos és tapasztalt ember, aki jó tanácsot adott (2Sám 13,3; 14,2; 20,16), a belátó öreg (Jób 8,8; 12,12; 15,10), a tudós, aki tudott írni, olvasni és ismerte a törv.-t (Jer 2,8; 8,8 kk.) Az írnokok közt, akik az udvarnál elérték a legmagasabb tisztségeket (2Kir 25,19) akadtak „bölcsek”, akiknek nagy volt a befolyásuk (2Sám 15,31.37; 1Kir 12,6; 20,8; Péld 16,13 kk.). A Kr. e. 8. sz.-tól a bölcsek – a papokkal, a próf.-kkal és a katonákkal – a vezető réteghez tartoztak (Iz 3,2 kk; 29,14; Jer 8,8; 18,18; Ez 7,26); ezek a bölcsek szívesen átadták tudásukat és tapasztalataikat fiaiknak (Tób 4,2; 14,10; Péld 13,1; 15,5; 31,1; ® Achikár) és a fiataloknak, akik valamely hivatal elnyerésére törekedtek; a Péld sok mondása ilyen bölcsektől való (19,9; 22,11.29; 24,21; 25,6 kk; 29,26). A királyság utáni időben a bölcsek mind az udvarból, mind a törv.-t magyarázó írástudók köréből visszahúzódtak és külön iskolákban tanították a ~et (Sir 39,1.2.8; 51,23; vö. Péld 9,1). – Ez a ~ gyakorlati jellegű: józan okosság, egyfajta életművészet, amelynek a boldogság biztosítása a célja (pl. 14,15 kk. 29; 22,3); ezért gyakran az „élet forrásá”-nak (4,23; 10,11; 13,14; 16,22) v. az „élet útjá”-nak (6,23; 10,17; 15,24) nevezik. A ~re tanítás olykor a mértéktelenség, a kicsapongás szomorú következményeinek bemutatása (23,1 kk.; 24,6–10; 2,15–19; 6,25–35; Sir 31,19–21). Ugyanakkor a ~ foglalata az erkölcsi nevelésnek is, amelyet vallásos szellem hat át (Péld 20,2.4.22 kk.; 24,21; 25,20 k.; 29,13), ebből következően a ~ és a vallásosság fedik egymást (a „bölcs”, az „igaz” és a „jámbor” ugyanazt jelenti, s a velük ellentétes „balga”, „gonosz” és „bűnös” szavak szintén egyazon dologra, tulajdonságra vonatkoznak). A ~nek Jahve félelme a kezdete (Jób 28,28; Péld 1,7; 9,10; Sir 1,11–21; 19,20); a bölcs azt teszi, ami Jahvénak kedves, ami pedig nem tetszik Jahvénak, azt kerüli (Péld 6,16; 8,13; 11,20; 12,22; Sir 1,27; Bölcs 4,10.14; 7,14.28). Ahogy a későbbi ~i kv.-ekben áll, a bölcs teljesíti a törv.-t (Tób 4,6; 14,10; Zsolt 7,2; 37,31; Préd 12,13; Sir 6,37; 9,15) – épp ez jelenti a ~et (15,1; 19,20; 24,23; Bár 4,1). A ~nek ez az erkölcsi, ill. vallásos jellege már az egészen régi és nem is próf.-i körökből eredő bölcs mondásokban is megnyilatkozott, de a próf.-k beszédei nyomán még inkább előtérbe került. Ter 2: az ember nem kapta meg a jó és a rossz megkülönböztetésének tudományát, mert akkor hasonlóvá vált volna az Istenhez (2,17; 3,5.22); aki erre törekszik, az Isten tökéletességének közelébe akar férkőzni (Jób 15,8; vö. Ez 28,1–5.12). Innen érthető, hogy a ~, amelyet egyedül Isten ismer Jób 28,12–27: el van rejtve minden létező elől, Bár 3,15–38: pedig úgy szerepel, mint ami az ember számára elérhetetlen. A próf.-k gyakran magasztalják az isteni ~et (pl. Iz 28,29; 31,2; 40,13 kk.; vö. Jób 9,4; 11,6–8; 12,13–24), amely mellett az emberi ~ elenyészik, semmivé válik (Iz 19,11–15; 29,14; 28,9; 31,2 kk.; Dán 2,20–23; vö. Zsolt 94,10–12; Péld 19,21; 21,30). Minden ~nek Jahve a kútforrása, aki annak ad ~et, akinek akar, pl. a mesterembereknek a kultikus célra használt tárgyak előállítására (Kiv 28,3; 31,3; 35,31), olyan kiválasztott embereknek, amilyen József volt (Ter 41,8.38) v. Dániel (Dán 1,17; 4,5 kk. 15; 5,11.14) és mások (Bölcs 7,20), továbbá népe vezetőinek, így Mózesnek (Szám 11,17.25) és segítőtársainak (11,16 kk.; MTörv 1,13), a királyoknak (Péld 16,10), Dávidnak (2Sám 14,17; vö. 23,1), Salamonnak (1Kir 3,11.28) és tanácsosainak (2Sám 16,23; vö. Iz 29,14; 5,21), Ezdrásnak (Ezd 7,25) és végül a Messiásnak (Iz 11,2–5). Ezekben a népies elbeszélésekben és próf.-i szövegekben a ~ természetfölötti jelleget ölt, Jahvétól származó tudást jelent és Isten Lelkével rokon (Ter 41,8.38; MTörv 34,9; Bölcs 7,22; Iz 11,2–6; Dán 4,5 kk. stb.). – Az egyiptomi és babilóniai varázslókat és jövendőmondókat szintén bölcsnek mondták (Kiv 7,11.22; Bölcs 17,7; Iz 19,3.11 és Iz 47,10–13; Jer 10,7; 50,35; Dán 1,20; 2,2) – A későbbi ~i kv.-ekben (Jób, Péld 1–9, Préd, Bölcs, Sir, Bár) a ~ egyfelől természetes emberi tulajdonság, amelyet a tapasztalatszerzés és a bölcsek tanítása bontakoztat ki, másfelől Isten adománya (Jób 11,6; 32,8.18–20; 36,1.10; Zsolt 32,8; Péld 2,6 kk.; Préd 2,26; Bölcs 7,7.27; 8,21; 9,27; Sir 1,1; 24,8; 39,6 kk.; Bár 3,27), az Isten Lelke sugallja, sőt annak köszönheti a bölcs a ~ét, hogy leszáll rá Isten lelke (Jób 32,18; Bölcs 7,7; 9,17; Sir 39,6). Így érthető, hogy a bölcsek elfoglalhatják a hiányzó próf.-k helyét (Bölcs 7,27; Sir 24,33). Azokat a tetteket, amelyek a Biblia más kv.-eiben Isten Lelkének tetteiként szerepelnek, a ~i kv.-ek a ~nek tulajdonítják, így a teremtést (Jób 26,12; 28,25–27; Péld 3,19 kk.; Bölcs 7,24; 9,1 kk.; 14,3; vö. Jud 16,17; Zsolt 33,6; 104,30; Bölcs 1,7), az uralmat (Péld 8,14 kk.; Bölcs 8,7–14; vö. Iz 11,2–8), Isten népének oltalmazását (Bölcs 10,15–11,2; vö. Iz 63,11–14), az ember erényekre nevelését (Péld 8,32–36; 9,12; Bölcs 1,4 kk.; Sir 24,18–22; vö. Neh 9,20.29 kk.; Zak 7,12). Végül a ~ teljesen egybeesik, azonosul a Lélekkel (Bölcs 1,4–6; 9,17; 7,22–24). – Személy-e a ~? Az isteni ~et, amely a világ teremtésekor jelenik meg és Izr.-ben az ember nevelőjének bizonyul, a ~i kv.-ek részletesen jellemzik. Jób 28,12–27; Bár 3,9–4,4: isteni tulajdonság, általa teremtette és kormányozza Jahve a mindenséget, ember nem szerezheti meg a maga erejéből (vö. 1,6–10); sőt Izr. sem birtokolja, jóllehet törv.-ében Jahve megadta neki; mivel elhagyta a ~ forrását, a törv.-t, büntetést vont magára (3,9–12; 4,1). A Péld 1,20–33; 8,1–21; 9,1–6 úgy állítja elénk az isteni ~et, mint egy prédikáló női alakot, aki az útkereszteződésnél áll (8,2), és figyelmezteti az embereket v. meghívja őket, hallgassák a bölcs tanítást. Máskor a ~ (8,22–31) úgy jelenik meg, mint ami nem azonos Istennel, hanem Isten teremtménye, előbb volt, mint a világ, s ott volt Isten mellett, amikor Isten a világmindenséget létrehozta. – Az isteni ~, amelynek Jahve az egyedüli forrása és létoka (vö. Sir 1,4–9) 24,1–24: így dicséri saját magát: Isten szájából származik, bejárta „az égi köröket”, a mélységeket, végül Jeruzsálemben ütötte fel sátrát, itt „magasra nőtt” és „pompás gyümölcsöt” hozott. Ezt az isteni ~et testesíti meg Mózes törv.-e (24,23), amely nem más, mint Jahve által az isteni ~nek szavakba foglalása. Bölcs 7,22–8,1: az isteni ~ Isten szájából származó (7,25 kk.), értelemmel bíró lény (7,22), aki a világ teremtésekor Jahve tanácsadója volt (8,4; vö. 9,9), és a kútforrása minden létezőnek (7,22; 8,5; vö. 9,9); tud mindent (7,27), lát mindent (9,11), áthat mindent (7,24), kormányozza a mindenséget (1,1), tanítja az embereket és vezeti, oltalmazza őket (7,22; 8,7; 10,10 kk.; 10,1), úgy áll mellettük, mint a jegyes (7,28; 8,2.9). A ~ Isten képmása (7,25 kk.), Isten menyasszonya (8,3), Isten mellett ül a trónon (1,4). Ezeket a költői részleteket értelmezve sok régi és néhány mai exegéta is egy Istentől különböző, önálló személyre gondol, de ez a magyarázat nem helytálló. Péld 8,1–21; 9,1–6: az isteni ~ nem tényleges személy, ahogy ellentéte, „dőreség asszony”, aki félrevezeti az embereket (9,13–18) sem az; ugyanígy a Sir 24,1–24 is. Egyszerűen megszemélyesítésről van szó. Egy olyan meggyőződéses monoteista, mint amilyen a Bölcs szerzője volt, ténylegesen nem gondolhatott arra, hogy a ~ Isten menyasszonyaként valóban ott ül Isten mellett, csupán átvitt értelemben. A modernek zöme szívesen elfogadja ugyan azt a nézetet, amely szerint az isteni ~ az ÓSz-ben nem képvisel külön isteni személyt, de azért Isten megszemélyesített tulajdonságát többnek gondolja: hiposztáziszként értelmezi (® Isten igéje). Csakhogy: a sok régi vallásban szereplő hiposztáziszok valamennyien többé v. kevésbé önálló léttel rendelkeztek és az istenségtől függetlenül tevékenykedtek; a Péld, a Bölcs és a Sir szerint ellenben az isteni ~ működése (miként Isten szaváé és Isten Lelkéé is) magának Istennek a működése (vö. Bölcs 9,17), ahogy az emberi ~ sem független az embertől (vö. 8,6). – Izr. ~e sok tekintetben megegyezik a szomszédos népek ~ével. Izr.-ben sokra tartották Edom, Egyiptom, Babilónia és Arábia ~ét (Jób 2,11; Jer 49,7; Abd 8; Ter 41,8; 1Kir 5,10; Iz 19,11; ApCsel 7,22; Iz 44,25; 47,10; Jer 50,35; 51,57; Dán 1,20; 2,24; Péld 30,1; 31,1). Így arra lehet következtetni, hogy ezeknek a népeknek a ~ről vallott felfogása hatással volt Izr. nézeteire. Bizonyos, hogy a 22,17–23,11 nem független az egyiptomi ~ kv.-től, amely Amenemopétól származik, ha ennek hatása nem is volt közvetlen; ugyanakkor a Péld több mondása az arám Achikárra emlékeztet. Ezt a ~et Izr. hozzáidomította a maga monoteista hitéhez, az igazság jegyében fogant, így értelmezett erkölcséhez, és ebből következően a törv. teljesítését állította központba; egy eredetileg arisztokratikus felfogásból általános erkölcsi felfogást bontakoztatott ki. – Az ÚSz-ben az emberi ~, amelyet az ósz-i ~i kv.-ek oly sokra tartottak, ritkán kap dicséretet (Mt 12,42; ApCsel 7,22; 1Kor 3,10; 6,5; vö. Lk 16,8); inkább csak akkor vált ki elismerést, ha erkölcsi és vallási színezetű, ill. célzatú (Mt 13,53; Lk 2,42.47.52; Róm 16,19); a merőben emberi ~et Pál is, Jakab is elvetette (1,22; 1Kor 1,17–29; 2,4 kk. 13) – ezek a testből származnak (2Kor 1,12) v. a világból (1Kor 2,6; 3,19), ill. a Sátántól (Jak 3,15). Az igazi ~ Isten adománya (Lk 21,15; ApCsel 6,3.10; 7,10; 1Kor 12,8; Ef 1,8 kk. 17 kk.; Kol 1,9.28; Jak 1,5; 3,17; 2Pét 3,15); általa az ember képes lesz arra, hogy Isten üdvözítő tervét felfogja, megértse (1Kor 2,6; Ef 1,8 kk. 17 kk.) és azt tegye, amit Isten akar (Róm 16,19; Kol 1,9.28; 3,16; Jak 3,13.15.17). A hitetleneknek Krisztus keresztje balgaság, a hívőknek ellenben Isten ereje és ~e (1Kor 1,23 kk.), azaz Isten üdvözítő erejének és akaratának a maga teljességében való kinyilatkoztatása. Mivel a hívő részese Krisztus testének, számára Krisztus az Istentől való, igazi ~nek a forrása (1,30). Miként az ÓSz-ben is, a ~ Isten tulajdonsága (Jel 7,12; vö. 5,12), amely a teremtésben, a világ kormányzásában (vö. Róm 1,20), de mindenekelőtt Isten üdvözítő terveiben nyilatkozik meg (Mt 11,19; 1Kor 2,7; Ef 3,10). Lk 11,49 („Azért mondja az Isten bölcsessége”; vö. Mt 23,34) homályos. Némelyek szerint Jézus itt egy Isten ~e néven ismeretes apokrif iratra utal: mások szerint Isten emberré lett ~ét, vagyis saját magát értette rajta. Egyik nézet sem elfogadható; Isten ~e inkább Istennek Jézus által kinyilatkoztatott bölcs elhatározása, döntése.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages