boldogság
boldogság: Az ógör. felfogásában a ~ egyértelmű volt a gondtalansággal és a szenvedés hiányával, ezért elsősorban az isteneket mondták boldognak. A zsidók körében a ~ fogalma az anyagi jólétet is magában foglalta, mint a törv.-ek hű megtartásának jutalmát. Keresztény szempontból a ~ szellemi érték, s az Isten országából való részesedés folyománya. – Az ósz-i „boldognak mondás” tartalmát tekintve a bölcsességi irodalom része. Az ÚSz-ben a ~ eszkatologikus jellegű és az Isten országához kapcsolódik, kivált a szinoptikusoknál és a Jel-ben. A „boldognak mondás” két részből tevődik össze: egy személynek, ill. egy megszemélyesített testrésznek a dicsőítéséből (Mt 13,16: és Lk 11,27) és a dicsőítés megokolásából, az illető erényére v. állapotára való hivatkozással (vö. 11,28; 23,29). Az ÚSz-ben ez az erény rendszerint összekapcsolódik a hittel és a hitbeli tapasztalással (Mt 11,6; 16,17; Lk 1,45; 11,28; 14,14; Jn 13,17; Jel 1,3 és 22,7: azok „boldognak mondása”, akik Isten misztériumait befogadják és megőrzik), továbbá az Úr újraeljövetelének virrasztva várásával (Lk 12,37 kk.; Jel 16,15) és az állhatatossággal (Mt 24,46; Jak 1,12). Ezek az úsz-i „boldognak mondások” nem korlátozódnak arra, hogy a jövőt elénk vetítsék; az eljövendők fényében egyszersmind a jelenvalók értékét is meghatározzák: Isten országa fölötte áll minden földi jónak, értéknek. Az úsz-i ~ok nemegyszer paradoxonokat is tartalmaznak (Mt 5,3–6.10 kk.; Lk 6,20–22; Jel 14,13), amelyek téves nézeteket helyesbítenek (Lk 11,28; Jn 20,29; 1Pét 3,14; 4,14). Retorikai hatásuk épp az emberi logika visszájára fordításában rejlik. ® nyolc boldogság.
