Dániel könyve
Dániel könyve, Dán: protokanonikus, gör. részeiben deuterokanonikus ósz-i prófétai könyv, a 4. a ® nagypróféták sorában. – I. Helye a kánonban. A héb. kánonban az egyéb iratok közé sorolták protokanonikus részeit. Deuterokanonikus részei Azarja imája (3,24–45), a 3 ifjú éneke (3,51–90) és megmenekülésének tört.-e (3,24.46–50); a Zsuzsannáról, Bélről és a kígyóról szóló részek (13–14. f.) csak a LXX-ból és a Theodotion-féle gör. fordításból ismertek. A hagyomány ~ egészét sugalmazottnak tekinti. – II. Nyelve. A protokanonikus kv. egy része (2,4–7,28) arámul maradt fenn, a többi része héb. A. A. Bevan és mások is úgy vélik, hogy eredetileg az egészet héb.-ül írták, csak később fordították le az egyszerű népnek arám nyelvre. IV. Antiokhosz uralma alatt, a lázongások idején a héb. eredeti egy része megsemmisülhetett, ezért egészítették ki az arám „fordítással”. Csakhogy a 2,4–7,24 nem hat fordításnak. Inkább az ötlik szembe, hogy a héb. szövegben arám fordulatok találhatók. K. Marti föltételezi, hogy az egész arámul keletkezett, s csak később fordították le – legalább részben – héb.-re, hogy így a kánonba föl lehessen venni; a káldeusok szerepeltetése (2,4) jelenti az átmenetet az eredeti arám szöveghez. Ezt a nézetet erősíti, hogy Kumránban is találtak egy ~ töredéket. – G. Dalman az 1–6. és 7–12. f.-et 2 önálló műnek tartja, amelyek közül az elsőt arámul, a másodikat héb.-ül írták, majd amikor később a 2 kv.-et egyesíteni akarták, a bevezető részt (1–6) lefordították héb-re, a 7–12. f.-ből az első látomást pedig arámra. A két rész közti különbségek nem akkorák, hogy 2 szerzőre kelljen gondolni. Föltételezhetjük, hogy a szerző arámul kezdte írni művét (2–7), később azonban számolt a Makkabeus fölkelés nyomán megerősödött nemzeti érzéssel, és azt is belátta, hogy gondolatai nem valók az egyszerű népnek, ezért héb.-ül folytatta munkáját. – A deuterokanonikus részek csak gör.-ül maradtak fenn, de nem is lehet kétséges, hogy arám, ill. héb. eredetire vezethetők vissza. – III. Keletkezése. Mivel a látomásokat egyes szám első személyben írták, mind a zsidó, mind a keresztény hagyomány Dániel próf.-nak tulajdonítja a kv.-et. Nem személyes előadással, inkább irodálmi formával van dolgunk. A szövegben előforduló perzsa szavak is arra vallanak, hogy a ~ a fogság utáni időben keletkezett. Ugyanakkor 3 gör. kifejezés (3,5: kitarosz ’citera’, peszanterin ’hárfa’ és szumponeja ’duda’) alapján a hellén korszakra is gondolhatunk, mert közülük kettőre abban a sajátos jelentésben, ahogy ~ben szerepel, csak későbbi időből van adat. Az apokaliptikus részben a IV. Antiokhoszra vonatkozó utalásokból arra következtethetünk, hogy a szerző kortársa volt. Emellett szól a Szeleukidák korának föltűnően pontos leírása is (11,5–39). Ez után egy olyan rész következik (11,40–45), amely nem követi pontosan a tört.-i események menetét, s inkább a klasszikus próf.-i szövegek (vö. Iz 10,27 kk.) szimbolikus előadásmódjához áll közel. Mindebből arra következtethetünk, hogy ~ mai formájában (protokanonikus rész!) IV. Antiokhosz korában keletkezett. Innen érthető, hogy Sir 44–49: nem szerepel (ez Kr. e. 180-ból való), de azért lehetséges, hogy bizonyos részek korábbiak, sőt hogy a Babilonba hurcolt zsidóság körében születtek. – IV. Tartalma. A protokanonikus kv. 2 részből áll. Az 1. rész életrajzi-tört.-i jellegű (1–6), a 2. apokaliptikus (7–12). Bár a stílus és az anyag feldolgozása arra mutat, hogy ~ abban a formában, ahogy ránk maradt, egyetlen szerzőnek köszönhető, a különféle következetlenségek alapján föltehető, hogy bizonyos elbeszélések eredetileg nem azért íródtak, hogy ~nek részeit alkossák. A 2. és a 4–6. f.-ben Dániel a főszereplő (Dániel-ciklus), a 3. f.-ben Sadrak, Mesak és Abednegó. Ezen túlmenően: a 3. f. a 6. f.-tel, a 2. f. viszont a 4. f.-tel rokon, az 1. f. pedig bevezetésnek tekinthető. Az apokaliptikus részben maga Dániel számol be egy álomról (7) és 3 látomásról (8; 9; 10–12). E f.-ek keretéül egy világtörténelmi vázlat szolgál: 4 világbirodalom váltja egymást, s ezek egyre romlottabbak, egyre istentelenebbek. Ezt először a 4 különféle fémből való szoborral szimbolizálja a szerző (2), majd különféle állatokat szerepeltet mondanivalója kifejezésére (7). A 10–12. f. szintén ugyanarról a történelmi időszakról szól, ha már nem is képekben, azért még konkretizálás nélkül. Ezzel szemben a 9. f.-ben határozottan törekszik a történelmi események s kritikus mozzanataik időrendjének meghatározására. A deuterokanonikus részek betoldások (13: megmenekülés a szorongatott helyzetből egy gyermek révén; 14: Bél papjainak leleplezése és a nagy kígyó elpusztítása – 2 jellegzetes motívum a bálványimádás-ellenes zsidó vitairatokból), amelyek mellett a LXX és a Theodotion meglehetősen világos eltéréseket mutat. – V. Műfaja. ~ben gyakoriak az olyan kifejezések, amelyek a bölcsességi irodalomra jellemzők. Ugyanakkor az 1–6. f. érdekfeszítő elbeszélés, teleszőve tanító részekkel, ahogy az a Kr. e. 5. sz.-tól szokásban volt. A szerző sok történelmi anyagot feldolgozott (udvari élet, szokások), ennek ellenére a tört.-iség nem volt számára elsőrendű fontosságú. A leírt történelmi események inkább az apokaliptikus előadásmód elemeiül szolgálnak. Innen érthetők a pontatlanságok. – A 7–12. f. egyértelműen az apokaliptikus műfajt képviseli, amely a Kr. e. 2. sz.-tól a Kr. u. 3. sz.-ig különösen jelentős szerepet töltött be (® apokaliptika). Az emberben és a földi hatalomban csalódva, a feltartóztathatatlan hanyatlás és az istentelen uralom felülkerekedése láttán ~ felülről várja a megmenekülést, a sorsfordulatot: elérkezik Jahve napja és a kozmikus katasztrófák büntetésként elsodorják a választott nép ellenségeit, Izr. osztályrésze az örök uralom. – Az apokaliptikára jellemző, hogy a szerző régmúlt idők nagyjainak a neve alatt ír, a jelen esetben ez Dániel a néphagyományból, aki írott forrásban először ~ben jelenik meg (2; 5; 6). – VI. Értelmezése. A 4 világbirodalom azonosításában eltérnek a nézetek. A 2,37 kk.: az arany fej az újbabiloni birodalmat jelképezi; némelyek az oroszlánban (7) is ezt látják. Ugyanakkor a kecskebak (8) – a 8,21 szerint (vö. Ter 10,2) – a hellén birodalmat jelenti; a sok rokon motívum alapján (7,8; 8,9: kis szarv; 7,8.20.25; 8,9–11,25: fennhéjázó beszéd; 7,21; 8,10 kk.: harc a szentek népe ellen; 7,25; 8,11 kk.: a kultikus rend felforgatása) föltehető, hogy a meg nem nevezett 4. vadállat (7), továbbá a szobor vas lábai (2) szintén erre utalnak. Az, hogy a kis szarvon IV. Antiokhoszt kell érteni, eléggé nyilvánvaló, ha a róla szóló verseket egybevetjük azzal a képpel, amelyet az 1Mak 1 rajzol erről az uralkodóról. Ezen túlmenően a 8,9 kk. párhuzamos részei is erre vallanak: a 11,21–45 név nélkül szereplő királya senki más nem lehet, csak IV. Antiokhosz (vö. 8,9 és 11,41; 8,10 kk. és 11,36 kk., valamint 2Mak 9,10; 8,11 és 11,31; 8,23 és 11,21 kk.). A 70 évhétről szóló jövendölés utolsó hete (9) egybe is esik IV. Antiokhosz uralmával. Ezzel szemben a 2. és 3. birodalmat nem lehet ilyen egyértelműen meghatározni. Minthogy a gör. uralom a perzsa birodalmat váltotta fel (vö. 11,2 kk.), vsz., hogy a szerző a 3. birodalmon a perzsa birodalmat értette. Mivel az újbabiloni birodalom utolsó és a perzsa birodalom első királya közé még a médek királyát is közbeiktatta (vö. 6,1.29, valamint 8,1; 9,1; 10,1), az is föltehető, hogy a 2. birodalmon a médek birodalmát kell érteni. A 8,3 is föltételezi, hogy a perzsa uralmat a médeké előzte meg: a legnagyobb szarv (= perzsa birodalom) utoljára nő ki. A régi tört.-írás is ezt a sorrendet állította fel: Asszíria (~ben Babilon felel meg neki) – Média–Perzsia–Makedónia. – Ezzel az ún. „görög” felfogással egyre több exegéta szembehelyezkedett, s a többé-kevésbé hagyományos róm. álláspontot fogadta el, amelyet már az apokrif 4 Ezd (12,10 kk.) szerzője is képviselt, bár tudta, hogy nem ez az eredeti magyarázat. Eszerint a 4. birodalom a róm., ennek megfelelően a 3. a gör., a 2. a méd-perzsa. Ehhez a felfogáshoz az utolsó évhét szolgál kiindulásul: Krisztus fellépése (9). – VII. Teológiája. Mind a történelmi-életrajzi, mind az apokaliptikus rész azok számára készült, akik IV. Antiokhosz uralma alatt szorongatott helyzetükben választ kerestek kérdéseikre. A hellenista panteonnal szemben ~ Izr. mindenek fölött álló, örök Istene mellett száll síkra. Ő tartja kezében a világot és Ő irányítja a történelmet (2,21: „Ő taszít le és emel fel királyokat”), Bábel urát is Ő bünteti meg gőgjéért (5). – A tört. Isten országának megvalósulására irányul (2; 7). Ezt az országot nem Izr. építi fel, ~ nem a Makkabeusok harcától várja az új rendet (vö. 11,34), hanem Isten ajándéka, és elérkeztét egy titokzatos személynek, az ® Emberfiának trónra emelése jelzi (7,13 kk.). Ezt megelőzi a szorongattatás ideje, amikor is „sokan feltámadnak, némelyek örök életre, mások gyalázatra, örök kárhozatra” – így nyeri el ki-ki jutalmát v. büntetését (12,1 kk.). Az Isten országának szellemi arculatára, nem evilági jellegére a 9,24 utal.
