diatribe
diatribe (gör. ’társalgás’): stílusirány, ill. műfaj, amely a tanulmány és a párbeszéd összeötvözése révén keletkezett. Szókratész és a szofista körök párbeszédeiből fejlődött ki, s főleg a cinikus-sztoikus filozófia, név szerint különösen Epiktétosz kedvelte. Sajátossága, hogy míg a párbeszédben tényleges ellenfél vitatkozik, itt képzeletbeli az ellenfél, aki szónokias-fellengzős, sőt nemegyszer gunyoros kérdésekre kérdéssel válaszol. Nem nyugodt hangvételű nagyobb egységekből, hanem rövid, találó mondatokból áll, amelyek ereje az éles szembeállításokban és a gyakori megszemélyesítésben rejlik. Amellett van tere a tkp.-i érvek kifejtésének is. Ennek során az ellenfelek gyakran folyamodnak természetből vett hasonlatosságokhoz, valamint a bizonyításnak a fortiori, a minore ad maius és a maiore ad minus módjához. Pálnál R. Bultmann bizonyította a ~t. Pál nem lehetett azon a nézeten, hogy a kinyilatkoztatáson az ev. hirdetője és a hallgatóság egyenrangú félként vitatkozhat, mégis felhasználta a ~ nyújtotta lehetőségeket a meggyőzés eszközéül, ill. módszeréül, különösen a Róm-ban. Itt az ap. képzelt ellenféllel (Róm 9,19; 11,19) vitázik, s a kérdések és ellenkérdések (3,5; 4,1; 6,1 stb.) éppúgy megtalálhatók benne, mint az antitézisek (Isten–világ, lélek–test, törvény–hit stb.), a megszemélyesítések (10,6; 6,12; 15,3–8), a természetből vett hasonlatosságok (11,17–24) és a bizonyításnak a minore ad maius és a maiore ad minus formái (5,9; 8,32; 11,24; 5,15.17; 11,12).
