dicsekvés
dicsekvés: I. Az ÓSz elismeri jogosnak bizonyos emberi tulajdonságok dicséretét (Péld 31,31), de azt tartja helyénvalónak, ha az embernek nem a saját szájából származik, hanem a máséból (27,2). Bűnnel, gonoszsággal dicsekedni az Isten-ellenes magatartás netovábbja (Zsolt 10,3; vö. 97,7). – II. Az ÚSz-ben Pál elítéli a ~t, és egyáltalán az emberi tulajdonságok dicséretét. Az embert Isten kegyelme mentette meg, nem a saját tetteinek köszönheti az üdvösségét, „hogy senki se dicsekedhessék” (Ef 2,9; vö. Róm 3,27; 1Kor 1,29). Jer 9,23 kk.-höz kapcsolódva Pál kétszer is figyelmeztet „Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék” (1Kor 1,31; 2Kor 10,17; vö. Róm 5,11; Fil 3,3), vagyis Krisztus keresztjével (Gal 6,14) v. az eljövendő, rá váró dicsőség reményével (Róm 5,2). Az ev. hirdetése terén elért eredményeit Pál nem tekinti oknak a ~re (1Kor 9,16), ezeket Istennek tulajdonítja (15,10). De mert szorongattatásaiban, „gyöngeségeiben” (Róm 5,3; 2Kor 4,7–11; 11,23–30), valamint az általa megtérített keresztények hűségében és hitében (1Tesz 2,19; 2Tesz 1,4; Fil 2,16; vö. 2Kor 1,14; 7,4.14; 8,24; 9,2) Isten ereje nyilvánult meg, ezeket méltónak tartja a velük való ~re. 10,1–12,12: Pál ap. ellenségei értetlensége miatt ~re kényszerült, ezért „dicsekszik” az osztályrészéül jutott kegyelmi ajándékokkal, valamint szenvedéseivel, de hangsúlyozza: ezt balgaságában teszi (11,17; 12,11).
