doxológia
doxológia: Isten fölségének ® dicsőítése. – 1. Az ÓSz-ben. Az ember különféle formában újra meg újra felhívást kapott, hogy dicsőítse az Istent (pl. Józs 7,19; 1Sám 6,5). Mindamellett az ÓSz-ben a ~ tkp. az ® áldás egyik változata. Maga az áldás gyakori; a tárgya Isten („áldott legyen az Isten” Zsolt 68,36), a Magasságbeli (Ter 14,20), az Isten neve (Zsolt 72,19), az Istennek valamely (állandó) jelzője (2Sám 22,47; Zsolt 18,47: szikla), a legtöbbször azonban Jahve, az Úr. Főleg a választékosabb köznyelven írt tört.-i kv.-ekben és a zsoltárokban találkozunk vele; a próf.-knál mindössze egy helyen szerepel (Zak 11,5), nem tekintve Ez egyik versét (3,12), ahol romlott szöveg áldásra változtatásával is lehet számolni. A liturgiában a ~ egyre nagyobb szerepet kapott, úgyhogy végül a ® tizennyolc ima lett a legfontosabb imádság, sőt maga az ima. A ~ apokrif iratokban két változatban fordul elő. – 2. Az úsz-i levelekben. Az egyik („áldott”) változata valójában azonos az ÓSz-ből ismert áldással (Róm 1,25; 9,5; 2Kor 1,3; 11,31; Ef 1,3; 1Pét 1,3), azzal a különbséggel, hogy az Atyára és (v.) Jézus Krisztusra is vonatkozhat. Vagy lezár egy gondolatot, ill. gondolatsort (Róm 1,25; 9,5; 16,5–27), gyakran azzal a kiegészítéssel, hogy örökkön-örökké v. amen, v. valamely hosszabb szakasz élén áll hálaadásul, dicsőítésül (2Kor 1,3; Ef 1,3; 1Pét 1,3), ahol azokról az áldásokról van szó, amelyekben Pál v. a keresztények részesültek. Ebben a változatában a nép is mondhatta (vö. Mt 21,9; Lk 1,42.68). A másik változat valójában válasz az ósz-i felhívásra. Formája lehet egészen egyszerű is (Róm 11,36), de részletező is (Lk 2,14; Fil 4,19 kk.; 1Tim 1,17; Júd 24 kk.; Jel 7,12 stb.); ilyenkor inkább kijelentő módban áll (vö. 1Pét 4,11), nem óhajtó-felszólító módban. Miként az egyszerű, úgy a részletező változat is azzal zárul, hogy örökkön-örökké v. amen. Az egyik részletező változatot némely kéziratban a Miatyánkhoz is hozzáfűzték (Mt 6,13).
