egység
egység: részek magasabb szemponthoz igazodó összetartozása, személyek közösségbe tartozása. A szó úsz-i értelmében a keresztény emberek ~e az Egyh.-ban nem csupán az egy hitet valló, egy érzületű és egy célra törekvő emberek összetartozása, hanem ez az ~ Krisztusban van. Isten új népe benne valósul meg. Az egyes ember azáltal válik az Egyh. tagjává, hogy beleépül Krisztus testébe. Az ~nek ez az értelmezése abban az egyedülálló szerepben való hiten alapul, amelyet Krisztus az üdvösség rendjében, ill. tört.-ében betölt, és sokféleképpen kifejez. A legegyértelműbben Pál fejezte ki. Bárhogy vélekedünk is az Ádám–Krisztus tipológiát illetően (Róm 5,12–21; vö. 1Kor 15,21–23.45–49), annyi bizonyos, hogy Pál Ádámban a bűn, a halál és a törv. hatalmában állónak látja az emberiséget, Krisztusban pedig a kegyelem, az élet és a megigazulás útján járónak. Ez elvben minden emberre vonatkozik, mégis csak azoknak lesz osztályrésze, akik hisznek és megkeresztelkednek, és így meghalnak és feltámadnak Krisztussal (Róm 6,3–11; vö. Kol 2,12), magukra öltik Krisztust (Gal 3,27; vö. Róm 13,14; Ef 4,24; Kol 3,10), más szóval eggyé lesznek Jézus Krisztusban (Gal 3,28; vö. Róm 12,5; 1Kor 12,13; Kol 3,15; Ef 4,4). Az Eucharisztia ünneplésekor az egy testnek ez az ~e mindig újra megvalósul (1Kor 11,23–29; vö. 10,16–17). János a szőlőtő és a szőlővessző képében juttatja kifejezésre az ~et. E kép hátteréül ósz-i kép szolgált: ott Izr. Isten által ültetett szőlőtő, amelynek sorsában Isten népe tört.-ét mutatta be a zsoltáros (Zsolt 80,9–19), itt viszont Isten megtisztította, megmetszette ugyanazt a szőlőtövet, hogy gyümölcsöt teremjen. Az Egyh. Isten új népe, az igazi szőlő, de csak akkor, ha Krisztussal eggyéforr, ha elmondható: Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők (Jn 15,5), nem pedig abban a megfogalmazásban, hogy ti vagytok a szőlőtő. Ezzel a 4. ev. valami egészen újat mondott, ami már nem csupán annak kinyilatkoztatása, hogy kicsoda Jézus az emberek számára, hanem Egyh.-ával való teljes egységében állítja Őt elénk: Krisztust éppúgy nem lehet Egyh.-ától elkülöníteni, ahogy az Egyh.-at sem lehet Krisztustól elválasztani. Krisztusnak és Egyh.-ának ~e az élet, a növekedés és a gyümölcstermés ~e. – Az ~, amelyet a Szentlélek hozott létre Krisztusban, nem jelent egyformaságot; sokféleségben nyilvánul meg: Krisztus testének tagjai különféle kegyelmi ajándékokban részesülnek, más-más szolgálatot teljesítenek. De egy és ugyanaz a Lélek, aki mindent végbevisz, és úgy osztogatja ajándékait, amint akarja (1Kor 12,4–11; vö. Róm 12,6). Ahogy az ApCsel 6,1–6-ból is kikövetkeztethető, már a jeruzsálemi ősegyh.-nak szembe kellett néznie a megoszlás veszélyével („zsidók” és a „pogányok”). Pálnak határozottnak kellett lennie a krisztusi Egyh.-on belüli ellentétek elsimításában (1Kor 1,11–13), majd azok ellen a gnosztikusok ellen, akik nemcsak az ap.-ok tekintélyét ásták alá, hanem az egyes egyh.-i közösségekben is ellentéteket szítottak (Gal, 2Kor, Fil és Kol). Az ApCsel (különösen 20,18–35) és Mt (különösen 7,15–23), valamint 1Jn, 2Jn és a Jel (különösen 2,14.20–23) mutatja, hogy az Egyh. ~ét és a szakadás veszélyét mindjárt a kezdet kezdetén milyen komolyan vették. Az utalásokat nem szabad úgy értelmezni, hogy „már az őskereszténységben sok felekezet élt egymás mellett…” (E. Käsemann), mégpedig azért nem, mert az ősegyh. csak egyetlen Egyh.-at ismert, és mert az ÚSz egészében az Egyh.-e úgy szerepel, mint ami Krisztuson alapszik, aminek Krisztus a szerzője. A megoszlás veszélye ösztönözte Pált arra, hogy az ~ óvására, megőrzésére intsen: „Törekedjetek rá, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a lelki egységet” (Ef 4,3; vö. Kol 3,14–15; Fil 1,27). Lukács is hangsúlyozta a jeruzsálemi ősegyh. ~ét az ApCsel-ben, János pedig beiktatta ev.-ába Jézus főpapi imáját: „Legyetek mindnyájan egy” (Jn 17,21; vö. 17,11.22–23).
