elamiták
elamiták: Babilónia közvetlen szomszédai a Perzsa-öböl É-i, ÉK-i oldalán. Az ún. armenoid népek közé tartoztak, de a Ter 10,22 és a 1Krón 1,7 – földrajzi okokból – a szemiták közé sorolta őket. Nyelvük – néhány proto-elamita képírásos szöveget nem tekintve – ékírásos emlékekben egészen az ÚSz koráig fönnmaradt (ApCsel 2,9), úgyhogy a perzsa Akhaimenidák föliratai közt akkád és óperzsa nyelven írottakon kívül elámi nyelvű is található. Ezenkívül elámi személy- és istennevek is ismeretesek. Nyelvemlékek aránylag késői időből maradtak fenn. Az akkád irodalom viszont már jóval előbb úgy tartotta őket számon, mint Mezopotámia népeinek ellenségét. Így pl. Sutruk-Nahhunte (Kr. e. kb. 1185–1155) elfoglalta Bábel városát és a sztélét, amelyre fölvésték Hammurápi törv.-ét, elhurcolta trófeaként az ~ fővárosába, ® Szuzába; itt 1902: francia régészek találtak rá. Kr. e. 590 k. az iráni médek igázták le őket, később földjüket Cirusz beolvasztotta a perzsa birodalomba (Dán 8,2), Szuzát pedig királyi székhelyéül választotta (Eszt). A Ter 14,1.9-et nem tekintve főleg a próf.-knál találkozunk vele. Iz 11,11; Jer 25,25 és Ez 32,24 azok közt az idegen népek közt említi az ~at, amelyek közé Izr. fiai szétszóródtak (vö. ApCsel 2,9); Iz 21,2: az ~ Babilónia ellenségei; 22,6 az asszír sereg zsoldosaiként szerepelteti az ~at (innen érthető Jer 49,34–38: a fenyegető jövendölés). Ezd 4,9: Szamariába vándoroltak be elamita csoportok.
