Éli

Teljes szövegű keresés

Éli, Héli (héb. Joéli, ’Jahve fölséges’ rövidített változata): 1. pap Silóban, ahol az Úr ládájának szentélye volt, s ahova Sámuel gyermekkorának és a filiszteusokkal vívott háborúknak a tört.-e kapcsolódik (1Sám 1,1–4,18). A tört. deuteronomikus átdolgozója szerint ~ volt Izr. utolsó bírája (4,18), de ~ volt az őse annak a papi nemzetségnek is, amelyet Salamon uralma alatt Cádok háttérbe szorított, s amelynek tagjai közé Achitub, Achimelek és Ebjatár is tartozott. A régebbi hagyomány Pinchásszal kapcsolja össze, a későbbi viszont Itamárral, Áron 4. fiával (a régebbi papi családok tört.-ében meglehetősen nehéz eligazodni!). Akkor halt meg, amikor hírét vette, hogy az Úr ládája a filiszteusok kezére került, a fiai, Hofni és Pinchász pedig meghaltak; a későbbi hagyomány viszont azzal hozza összefüggésbe hirtelen halálát, hogy Salamon eltaszította Ebjatárt (2,27–36; 3,11–18; vö. 1Kir 2,27). – 2. Jézus Lk-ban szereplő családfájában Mattat fia, József apja (3,23). Ugyanakkor a Mt 1,16: Jákob szerepel József apjaként. Az ellentmondásra nézve ® Jézus családfája.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem