eljegyzés

Teljes szövegű keresés

eljegyzés: Mint a régi K-en általában, az ÓSz-ben is a családfő, az apa választott menyasszonyt a fiának (Ter 24,3–8; 28,1–5; 38,6; Bír 14,2.10); a házassági szerződést, amelyben a menyasszony árában megegyeztek, szintén az apák kötötték egymással (Ter 24,2–9; 28,2–7). Az ~kor megadták a ® jegyajándékot, s ezzel a férfi a lány tulajdonosává (baal) vált, a lány pedig ebből következően beulat baal lett, ami hozzávetőleg annyi, mint ’valamely úrnak a sajátja, hozzátartozója’ (vö. 20,3; MTörv 22,22), ill. eset is, azaz ’egy férfinak az asszonya’ (Ter 20,7). Így a nő jövendőbeli férje hatalma alá került, akinek föltétlen hűséggel tartozott, ha egyelőre a szülei házában maradt is. Egyébként az ÓSz-ben nincs nyoma semmiféle ~i szertartásnak (pl. az asszírok szokása volt, hogy a vőlegény apja fölkente a menyasszonyt), nem tekintve a Rut 3,9-et, ahol is annak kifejezésére, hogy szándékában áll menyasszonyát megvédeni és róla gondoskodni, a vőlegény a köntösének egy sarkát a menyasszonyra terítette. Nehéz megállapítani, hogy vajon az ~ és a házasságkötés (értsd: a menyasszonynak a vőlegény házába vitele és a consummatio carnalis) között el kellett-e telnie föltétlenül egy bizonyos időnek (Ter 24,54–59); vsz., hogy ha akarta, akkor a férfi az ~ után azonnal is érvényesíthette házassági jogait (24,59–61; 29,21). Az ~sel törv. védte kapcsolat jött létre. A törv. a szándékosságon, az önkéntes beleegyezésen alapult: ha nyíltan rajtakapták őket hűtlenségen, mindkét fél halállal bűnhődött (megkövezték őket; vö. MTörv 22,23–24); ha a városon kívül, a határban érték tetten őket, akkor csak a férfit végezték ki, mert föltehető volt az erőszak, hiszen a nő hiába kiabált volna segítségért, senki sem hallhatta (22,25–27). Ha a vőlegény gyanakodott, hogy a menyasszony megszegte a hűséget, vádat emelhetett ellene. Ha a szülők be tudták bizonyítani lányuk ártatlanságát, akkor a vőlegény büntetésül 100 sékel ezüstöt fizetett, és megfosztották felesége elbocsátásának jogától (22,15–19); ha a vádat bebizonyították, akkor a menyasszonyt megkövezték (22,20–21). – Az ÚSz-ben a férfi és nő kapcsolata jogilag – a zsidó szokásnak és szemléletnek megfelelően – szintén az ~kor jött létre. Akit eljegyzett, az már „felesége” lett a férfinek, tehát „házasságtörés” esetén meg kellett kövezni, válólevéllel el lehetett bocsátani stb. A lányt 12 éves korában tekintették érettnek az ~re, s valamivel később, mintegy esztendő múltán került sor a házasságkötésre (= a vőlegény házába vitelre). Ez a fölfogás és szokás van Mt 1,18–19 (vö. Lk 1,27) hátterében: József arra gondol, hogy Máriát válólevéllel elbocsátja. Vsz. (bár nem vitathatatlan) fölfogás szerint az 1Kor 7,36–38 is hasonló jogrendre épül: Pál arról ír, hogy a végső idők szorongattatásai közepette miként viselkedjék a vőlegény menyasszonyával szemben. A 2Kor 11,2: a jegyesség az Egyh. és Krisztus kapcsolatát hivatott elénk tárni. ® jegyesszimbolika.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem