Elohim
Elohim: istennév. 1. Az egyes számú héb. eloah (arám elah) csaknem kivétel nélkül emelkedett stílusú szövegben fordul elő, olykor köznévként (pl. Ez 28,2; Zsolt 18,2; Dán 11,37), nagyobbrészt az igaz Isten neveként (pl. MTörv 32,15; Hab 3,3; Zsolt 50,2; Jób: 41-szer). A többes számú ~ több mint 2000 helyen szerepel az ÓSz-ben, s rendszerint az isteneket jelöli (pl. Kiv 18,11; MTörv 10,17; Bír 9,13), de ritkán áll többes számú állítmánnyal (pl. Ter 20,13; 35,7; Kiv 32,4.8; Józs 24,19; 2Sám 7,23), az esetek zömében egyes számban van mellette az igei állítmány, így egyes számú alakként kell értelmezni. S valóban: a többes számú alak általában egy Istenre utal, v. az egy igaz Istenre, v. valamelyik más istenségre, így Kemoszra, a moábiták istenére (Bír 11,24), ® Astartéra, a szidoniak istennőjére (1Kir 11,5) v. ® Baal-Zebubra, Ekron istenére (2Kir 1,2). A babilóniai szövegekben a holdisten (Szin) is úgy szerepel, mint az istenek istene, a Kr. e. 15. sz.-ban pedig a kánaáni fejedelmek az istenített fáraót isteneimnek szólították (vö. ® amarnai levelek: ilania). Az ÓSz-ben az ~ többes számú alak nem annak az időnek a maradványa, amikor Izr. fiainak elődei még többistenhívők voltak (Józs 24,2.14 kk.; Jud 5,7 kk.), hanem a fogalomnak (= istenség) egyfajta kiszélesítése, minden isteni hatalomnak egységbe foglalása, egyetlen személyen belül: ~ az, aki ® El minden tulajdonságát birtokolja, ezért az ÓSz szívesen alkalmazza a többes számú alakot az egy igaz Istenre vonatkoztatva. Jahve az igaz Isten, senki más (MTörv 4,35; vö. Iz 46,9). Így az eredetileg köznévi ~ tulajdonnévvé válik; főleg az ® Elohista, a papi teremtéstört. él vele gyakran. – 2. Az ~ nem egy esetben olyan lényeket jelöl, akik valami módon az Istenhez, az Isten környezetéhez tartoznak, v. emlékeztetnek az Istenre, pl. Isten fiai (Ter 6,2.4; Jób 1,6; 2,1; 38,7), halottak lelkei (1Sám 28,13), olyan emberek, akik rendkívüli erőkkel rendelkeznek, mint Mózes is (Kiv 4,16; 7,1; vö. Szám 11,17.25), a király (Zsolt 45,7; vö. 2Sám 14,17), a fejedelmek és a bírák (Zsolt 82,6; vö. Kiv 18,15–19; 2Sám 16,23).
