előre elrendelés
előre elrendelés, predestináció: I. Az ÓSz-ben. A Biblia azt tanítja Istenről, hogy mindenható s mind a természetben, mind a tört.-ben Ő a végső oka minden történésnek. Ehhez kapcsolódva Izr.-ben mélyen benne gyökerezett az isteni ® gondviselésbe vetett hit: mindent Isten irányít. A teremtés (Jób 38,25; Zsolt 65,7–14; 147,8–11; Péld 3,19; 8,27–31) és Izr.-nek mint Isten népének a sorsa (2Sám 7,24; Zsolt 78,19 kk.; 89,5; Ez 20,8–12) tanúsítja Isten szerető gondoskodását (Bölcs 6,7; 14,3: Atya; 17,2; Sir 16,26–30; 23,20; 33,13 kk.; 39,20–22). A hívő ember az ÓSz-ben nem ismer véletlent (Rut 2,3; 1Sám 6,9); Isten előre gondoskodik mindenről (Zsolt 139,16; Iz 37,26; 46,11; 14,24.26 kk.). Jahvénak ezek az elhatározásai, „végzései”, amelyek szerint „terveit” megvalósítja (Péld 19,21; Jer 23,20) öröktől valók (Zsolt 33,11; Iz 25,1; Jer 19,11). Hogy Isten végbeviszi azt, amit akar (Zsolt 115,3; 135,6; Péld 21,1; Iz 55,11; Jón 1,14), vagyis hogy a tetszése szerint cselekszik akkor is, ha szenvedést küld (Préd 7,14; Siral 3,33–38; Ám 3,5–7), rendíthetetlen bizalomnak az alapja: Isten útjai nem a mi útjaink (Jób 11,7; Zsolt 92,6; Préd 3,11; Iz 55,8; 28,29). Isten tudja, hogy mi a jó; Ő mindent lát (2Mak 12,22; 15,2), ismeri övéit (Ter 18,19; Kiv 33,12; Szám 16,5; Zsolt 1,6; 37,18; Jer 1,5; vö. Jn 10,14), és nevük föl van nála írva az élet könyvében (Kiv 32,32; Zsolt 69,29; Dán 12,1). Ezek a gondolatok magukban foglalják az ~ tanának csíráit: Isten mindent előre elrendel (2Kir 19,25; Iz 22,11). – II. Az ÚSz-ben az ~ tana már kifejezetten is megfogalmazódik. A keresztény élet egész kozmológiai és szoteriológiai folyamata mögött egy isteni elgondolás áll (Mt 17,10; 24,6; Mk 9,11; 13,7,10; Lk 21,9; ApCsel 3,21; 9,16), azaz egy isteni terv v. elhatározás (Lk 2,4; 7,30; ApCsel 2,23; 4,28; Róm 9,19; Ef 1,5.9; Gal 1,15; Fil 2,13; Zsid 2,4; 6,17; 10,7; Jak 1,18). Isten a kiválasztottaknak mindent előkészített (Mt 25,34; Lk 2,30 kk.; Róm 9,23; Ef 2,10; 1Pét 1,5). Az ÚSz is ismeri az „élet könyvé”-nek fogalmát (Jel 13,8; 17,8; 20,12–15; 21,27; vö. Lk 10,20) és Isten biztos cél felé irányuló terveinek gondolatát (Róm 8,28; 9,11 kk.; 16,25; ApCsel 13,48; Ef 5,9.11; 1Tim 1,9; Zsid 11,40). A Róm 8,28–30 alapos elemzéséből ezek következnek: 1. Az ~nek az az alapja, hogy Isten mindent tud előre. Azokat, akik az ítélet napján elvesznek, Jézus soha nem ismerte (Mt 7,23), azt az embert viszont, aki szereti Istent, Isten is magáénak ismeri (1Kor 8,3; vö. 13,12; Gal 4,9). Az, hogy „az Úr ismeri övéit” (2Tim 2,19; vö. Szám 16,5), a kereszténység alapelve. Isten előre tudása nem csupán értelmének dolga; sokkal inkább szeretetből fakadó, előzetes kegyelem (ApCsel 2,23; Róm 11,2; Gal 3,8). – 2. Az ~ abból következik, hogy Isten előre tud mindent (Mt 20,23; 25,34.41): Isten azt teszi, amit hatalma (= keze) és akarata előre elhatározott (ApCsel 4,28; 17,31). Isten bölcsessége „titokzatos, rejtett” bölcsesség, „amelyet Isten öröktől fogva megdicsőülésünkre szánt” (1Kor 2,7; Ef 1,5.11). – 3. Az ~ a ® meghívásban nyilvánul meg. Ezt a meghívást Isten ® megigazulásunkra (Róm 5,18) és megdicsőülésünkre (5,2; 2Kor 3,18) adta. Jóllehet a Szentírás nem ad magyarázatot arra, hogy az Isten és az ember ® szabadsága miként működik együtt, annyi bizonyos, hogy az ember szabadságát mégis mindig föltételezik a Biblia szerzői. Fil 2,12: félve-remegve, azaz nagyon komolyan kell munkálnunk az üdvösségünket (vö. 1Kor 9,27).
