erdő
erdő: Palesztinát, mielőtt az ember keze hozzá nem ért, ~k borították. Az ~s vidék, amelyet keskeny sztyeppés sáv választott el a pusztától, és amely elsősorban az éghajlatnak (500 mm-nél több évi csapadék) köszönhette létét, ahogy az a jellemző aljnövényzetből még kikövetkeztethető, Palesztinának a Jordántól Ny-ra eső részében D-i irányban Gáza térségéig terjedt. A Jordántól K-re eső terület Ny-i részén a viszonylag keskeny ~ borította hegyes-halmos sáv jóval tovább lenyúlik D-re, mégpedig Petrán is túlra; ugyanakkor É-on az ~s vidék K felé kitüremkedve még a Havrán-hegységet is felöleli. – Napjainkban a palesztinai hegyvidék zömében kopasz, karsztos, csak szórványosan láthatók az egykor sűrű ~ség maradványai. Nagyobb ~s részek vannak ma is még a Kármelen, Galilea egyes részein, Adzslunban (ez Palesztina legkiterjedtebb ~s vidéke) és a Jordánon túli terület D-i részén, de csak embernél magasabb örökzöld bokrokból, köztük szórványosan nagyobb fákból (macchia) v. alacsony és ritkás bokrokból álló cserjések formájában. – A leggyakoribb fafajták: az örökzöld kermesztölgy (Quercus coccifera), a lombhullató kecskeszem tölgy (Quercus aegilops), a terebint (Pistacia terebinthus) és az aleppói fenyő (Pinus halepensis). Magas fákkal csak egyenként, esetleg csoportokban találkozunk. A Libanonban is már csak nyomai vannak az egykor közmondásos ~ségeknek, a hatalmas fenyő-, cédrus- és ciprusállománynak. Az ÓSz korában még sokkal jobb lehetett Palesztinában a helyzet az ÓSz ismételten említi az ~ket, olykor egy-egy ~s vidéket névvel is szerepeltet. Pl. 1Sám 22,5: Heret erdei Júda D-i részén; 2Kir 2,24: ~ Bétel mellett; Iz 35,2: a Kármel és a Száron pompája (= pompás erdei); 2,13; Ez 27,6; Zak 11,2: Básán (hatalmas) tölgyei; 2Sám 18,6: Efraim erdei (a D-i Adzslun-hegység). – A mai ~ szegénység a rablógazdálkodásnak, az ~k kíméletlen irtásának következménye, amit a messze múltba vissza lehet vezetni, másfelől viszont még századunk elején is ki lehet mutatni. Az első fejszecsapások a földművelők nevéhez fűződnek, akik irtással szereztek maguknak szántóföldet (vö. Józs 17,14.18). Ahogy a települések szaporodtak, egyre több tüzelőre (Iz 44,15 kk.; Ez 39,10), ill. faszénre volt szükség; építőanyagnak és különféle tárgyak készítéséhez is egyre több fát használtak fel (Ez 15,3; bálványt faragtak belőle: Iz 44,15.17; Jer 10,3). Már az ÓSz utal a Libanonban folyó rablógazdálkodásra (Iz 14,8; 37,24; Hab 2,17); innen vitték a fát a szomszédos országokba, elsősorban a Nílus, valamint a Tigris és az Eufrátesz fában szegény vidékeire paloták, templomok stb. építéséhez (1Kir 5,16–28; 7,2–5: libanoni erdei palota; Ezd 3,7). Pusztítóan hatott az ősidőktől űzött erdei legeltetés is (Mik 7,14; Zak 11,3): az ~k nem regenerálódhattak. Végül nem hagyhatók figyelmen kívül a Bibliában többször szereplő ~ tüzek sem (Zsolt 83,15; Iz 9,17; Jer 21,14; Ez 21,2 kk.; Zak 11,1; Jak 3,5), amelyeknek szintén jelentős részük volt a palesztinai ~k pusztulásában.
