étkezés
étkezés: Az ÓSz-ben a „kenyérevés” jelentette a szokásos ~t (vö. Ter 37,24), szemben az ünnepi lakomával, amelyre a héb.-ben olyan szó utalt, amelynek jelentése az ’ivás, dőzsölés, mulatás’ mozzanatokat is magában foglalta. Rut 2,14: szó van az evés idejéről, de közelebbi meghatározás nélkül; Ter 43,16.25: Izr. fiai délben ebédeltek (Egyiptomban). Az ÚSz-ben szerepel a reggeli v. ebéd (Mt 22,4; Lk 11,37 kk.; 14,12; Jn 21,12.15; ApCsel 10,10) és a vacsora (pl. Lk 14,12; 17,8). Általában kétszer ettek napjában (Kiv 16,8; 1Kir 17,6). ~ közben a földön ültek, az ételt is oda tették le (egy alkalmi ~ a szabadban: Mt 14,19). A héb. sulhan szó, amelyet általában asztalnak szoktak fordítani, valójában csak egy földre terített állatbőrt v. gyékényt jelentett; de a Bír 1,7; Mt 15,27 azért föltételez valami bútorfélét. Később gör.–róm. mintára szokássá vált ~ közben szőnyegre heveredni v. fekvő helyzetben párnákra támaszkodni. Bal könyökükre támaszkodtak, lábukat pedig kifelé nyújtották, és szabad jobb kezükkel ettek (vö. Eszt 1,6; Ám 6,4; Jn 13,23). A kenyeret (® kenyér) a családfő, a házigazda törte meg, a húst szétosztották; mindenki a közös tálból kapta meg a részét (Péld 19,24), amelybe kenyerét is bemárthatta (Jn 13,26). A kanalat, kést, villát ismerték ugyan, de csak áldozatbemutatáskor használták. A lakomákkal kapcsolatos szokásokra nézve a Sir 31,12–24 tartalmaz érdekes részleteket. Az a föltevés, hogy a kumráni szövegekben (1QS VI,46; 1QSa II,17–21) említett közös ~ek szakrális jellegűek voltak, nem igazolható. – Mint a közösség fő megnyilvánulási formája az ~ a Bibliában az Istennel való közösséget, az örök boldogságot is jelképezi (Kiv 24,9–11; Iz 25,6; Mt 8,11 kk.; 22,1–14; Lk 22,16–18.29 kk.). Ez a gondolat ölt testet Izr. fiainak ® húsvétjában és az ® utolsó vacsorában; ® agapé, ® kenyértörés.
