gyógyítás

Teljes szövegű keresés

gyógyítás: A szinoptikus ev.-ok Jézusnak sok csodálatos ~át megőrizték számunkra (® csoda). Rendszerint úgy került sor ~ra, hogy Jézus találkozott egy-egy beteggel, aki meg szeretett volna gyógyulni, és – hatalmában, irgalmában és segítségében bízva – hozzá fordult kérésével (vö. pl. Mk 1,40 kk.; 5,22 kk.; 7,25 kk.; 32 kk.; 8,22 kk.; 10,46–52). János ev.-ában is találkozunk ~okkal, mégpedig kiemelkedő helyeken (Jn 4,46–54; 5,1–9; 9,1–41). Az a tény, hogy a Jézus ~airól szóló beszámolók a legrégibb hagyományokhoz tartoznak, másfelől viszont az ev.-ok Jézus ~ait szembeötlően kidomborítják (lásd elsősorban az „összefoglaló” utalásokat Márk ev.-ában: Mk 1,32–34; 3,10–12; vö. Mt 8,16 kk.; 12,15–21; Lk 4,40 kk.), arra enged következtetni, hogy Jézus életéből a betegek ~át nem lehet kikapcsolni. Jézus az orvos, aki azért jött, hogy visszaadja a betegek egészségét (vö. Mk 2,17). A csodának számító ~ok jelentőségét sem racionalista érveléssel, észokokra hivatkozva nem lehet elhomályosítani (ahogy azt többen megkísérelték vallástört.-i párhuzamokra hivatkozva, elsősorban zsidó és hellén körből), sem elszigetelten nem szabad ezeket szemlélni; ellenkezőleg: figyelembe kell venni fontos szerepüket („Sitz im Leben”). Már a legrégibb hagyomány tanúsítja, hogy Jézus ~ait már a kezdetek kezdetén is jelnek tekintették: az Isten országa elérkezése (Mt 12,28 = Lk 11,20; vö. az ördögűzésekkel) és az Isten szeretete jelének, amely Jézus Krisztusban, a Megváltóban öltött testet, ill. nyilatkozott meg (vö. pl. Mt 8,16 kk.; 12,15–21), de a bűnbocsátó hatalom jelét is meglátták benne (Mk 2,2–12), amelyet Isten „embernek adott” (Mt 9,8). Ennek felel meg a leírás módja is: soha sem a beteg v. gyógyulása áll a középpontban, hanem maga Jézus. – Jánosnál különösen kidomborodik Jézus ~ainak jel jellege; a ~ok jelként állnak előttünk, vagyis nem önmagukban van értékük, hanem túlmutatnak magukon, valami másra, arra, amit Jézus minden embernek hozott: a hitre (Jn 4,46–54); arra, hogy az ember tud azon az úton járni, amely maga Jézus (5,1–9; vö. 14,6), a „szemnek világá”-ra (9,1–41, különösen 9,39). – Jézus tanítványainak is adott hatalmat a ~ra (Mt 10,1 = Lk 9,1 kk.; vö. Mk 6,7.13; 3,15; 16,18), így nem meglepő, hogy az ap.-ok is gyógyítottak (ApCsel 3,1–10; 9,32–35; 14,8–10; 28,8–10; vö. Lk 6,17 kk. és ApCsel 5,12–14; 8,7: összefoglalóan sok beteg csodálatos gyógyulásáról). Ezeket a csodákat az ap.-ok Jézus nevében tették, vagyis a megdicsőült Úr erejével vitték végbe (3,6; vö. 3,16; 9,34). – Pál beszél a ~ karizmájáról; különleges kegyelmi ajándék, Isten azoknak adja, akiknek akarja (1Kor 12,9.28.30). Jak 5,13 kk. tanúsítja: mint az ev.-okban, az ap.-oknál is erős hangsúlyt kapott a ~ és a bűnbocsánat közti összefüggés.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages