győzelem
győzelem: I. Az ÓSz-ben. Amit a dolgok természetes rendjében a ~ föltételeként tartunk számon (bátorság, erő, okosság, pénz), az az ÓSz-ben is megtalálható, de nem kap hangsúlyt: messze mögötte marad annak a meggyőződésnek, hogy a győzelmet Isten adja. Amint a ® háború is vallási indítékú vállalkozás, és így szent, úgy a ~ is mindig az Isten győzelmének számít (Kiv 15,1 kk., 21; MTörv 33,29; Bír 5,2 kk.; Zsolt 44,3 kk.; Péld 21,31; 1Mak 3,19). Ezért Izr.-nek nem szabad csüggednie v. félnie (2Krón 20,17; 1Mak 3,22), ehelyett böjtölnie kell és az Úrhoz kiáltania (Kiv 17,11; 2Krón 20,3 kk.; 2Mak 15,21 kk.). A ~ Istené, azért hála, dicsőítés és magasztalás illeti érte (Kiv 15; Bír 5,3 kk.; 1Krón 29,10 kk.; Hab 3,3 kk.). – II. Az ÚSz-ben a ~ és a győztes teol.-i színezetű fogalom, ill. kifejezés. Jézus Krisztus úgy áll előttünk mint a végső idők nagy győztese, az Úr és a Király (különösen a Jel-ben). Utolsó szavát („beteljesedett”), amely a kereszten elhagyta ajkát, és amelyet Jn 19,30 őrzött meg számunkra, diadalkiáltásnak tekinthetjük. Jézus a világot és a Sátánt, a halált és a bűnt győzte le az ÚSz kv.-einek tanúsága szerint. 16,33: „bízzatok, mert legyőztem a világot”. Lk 10,18: „Láttam a Sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből”. Jézus lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat és diadalmaskodott rajtuk (Kol 2,15). A halál menekülésre kényszerült („a győzelem elnyelte”), „fullánkjá”-val, a bűnnel együtt (1Kor 15,55). Krisztus győzelme itt és most még „rejtve van”, de visszavonhatatlan és valóságos: érzékelhető a hatása. A győztes kereszthalálával legyőzte a Sátánt (Jel 5,5 kk.). A feláldozott Bárányt Isten megdicsőítette: minden térdnek meg kell előtte hajolnia (Fil 2,10). Csak a megdicsőült Krisztus bonthatja ki a hétpecsétes kv.-tekercset ezzel kezdetét veszi Isten országa végső győzelmének ideje. A megváltottaknak részük van Krisztus győzelmében: a Jel a hűségeseket egyszerűen győzteseknek nevezi, és különféle képekben az örök életet ígéri nekik jutalmul; Pál ap. Krisztus diadalmenetének tagjai közé számítja őket (vö. 2Kor 2,14); Jel 15,2 kk.: a Báránynak, a nemzetek királyának énekét zengik.
