hal
hal (héb. dag; gör. ichtüsz): A ~ak különféle fajtái a Bibliában nem szerepelnek; az egyetlen kivétel a tannin, de ez a kifejezés is tengeri szörnyre, ® sárkányra vonatkozik. Az ® étkezési törvények megkülönböztetnek olyan ~akat, amelyeknek uszonyuk van és pikkelyesek, és amelyeknek sem uszonyaik, sem pikkelyeik nincsenek; csak az elsők tiszták, azaz megehetők (Lev 11,9–12; MTörv 14,9 kk.; talán erre céloz Mt 13,48: a jó és a rossz ~ak). Az ÓSz-ben kevés szó esik ~akról és ~fogásról, halászatról. A pusztában Izr. fiai visszagondolnak a ~akra, amelyeket Egyiptomban enni kaptak (Szám 11,5). Némelyik próf. – képes beszédben – utal a halászatra (Iz 19,8: Egyiptomban; Jer 16,16; Ez 26,5.14; 29,4–6; 32,3–5). A Földközi-tengerből, amelyről jól tudták, milyen gazdag ~ban (47,9 kk., 14), Fönícián át szállítottak ~at Jeruzsálembe (Neh 13,16). Az a tény, hogy Jeruzsálem egyik kapujának Hal-kapu volt a neve (3,3; Szof 1,10), bizonyság rá, hogy a ~lal kereskedés fontos szerepet játszott. – Az ÚSz-ben több fontos eseménynek a ~ban még ma is gazdag Galileai-tó v. ennek melléke a színhelye; ezenkívül meglehetősen gyakran esik szó ~ról és halászatról (Mt 4,18–20; 7,10; 13,47; 14,17; Lk 24,42; Jn 21,3–14). Péter, András, Jakab, János halász volt, s a halászat az ap.-i munka képe: „emberhalászat”. A ~ fontos eledel volt (Mt 7,10; 14,17; Lk 24,42; Jn 21,13); a sült ~hoz mézet ettek (vö. Lk 24,42). ®még halászat.
