hallás
hallás: a ® kinyilatkoztatás (Zsid 1,2) befogadásának módja a Bibliában. – Az ÓSz-ben az Isten szavát és kívánságait kell az embernek és a teremtett világnak hallania (Iz 1,2.10). Ez nem egyszerűen a hangok érzékelését és a szavak értelmének felfogását (1Sám 3,1–10) jelenti, inkább valakire hallgatást, azaz engedelmeskedést jelent (MTörv 27,9 kk.; Jer 26,3–5); ® engedelmesség. A ~ az alapja az ÓSz-ben a Jahvéban, az egyetlen Úrban való hitnek (MTörv 6,4; Iz 50,4), de míg korábban közvetlenül hallhatták a hozzájuk szóló Istent (MTörv 5,26 kk.), később közvetett módon volt Izr. fiainak lehetőségük Isten szavának és törv.-einek ~ára (Neh 8,1–3). Jahve abban különbözött a bálványoktól, hogy míg azok nem hallottak (Zsolt 115,6), Ő hallotta népe szavát (Kiv 3,7; Józs 10,14; Zsolt 94,9). – Az ÚSz-ben a füllel való ~nak belső megértéssel kell párosulnia (Mt 11,15; 13,9; Mk 6,2; 7,14; 12,37; Lk 9,44) – így születik meg a hit (Jn 5,24; Róm 10,14), így válik lehetővé a hallottak tettekre váltása (Mt 7,24; Lk 8,21; Jak 1,22). Belső megértés nélkül a ~ csak botránkozásnak és hitetlenségnek válhat forrásává (Mt 15,12; Mk 4,12; Zsid 4,2). Istenre az hallgat, aki az igazságból, ill. Tőle való (Jn 18,37; 1Jn 4,6). A ~ révén az ember találkozhat az Úrral (Lk 10,39; Jn 4,42; 2Kor 12,4), az ap.-okkal (Lk 10,16; Fil 4,9) v. a keresztény tanítással (Kol 1,5; 2Tim 2,1–2), a Szentírással (Lk 16,29; Jel 1,3). – Az ÚSz-ben a ~ gyakran összekapcsolódik a látással (Mt 13,16; Lk 7,22; 1Jn 1,1–3).
