hang
hang (héb. kol): A Bibliában különféle eredetű ~okkal találkozunk, így a léptek (Ter 3,8), a szárnyak (Ez 1,24 kk.), a hulló levelek (Lev 26,36) neszével, zajával, a dörgéssel (Kiv 9,23), az ember ~jával (Ter 27,22), az Isten ~jával (Szám 7,89), kiáltással, kiabálással (16,34). Átvitt értelemben utalhat a héb. kol szó arra is, amit valaki mond v. parancsol (Kiv 36,6; 2Krón 24,9). Figyelmet érdemlő állandósult szókapcsolatok: ’hallatja ~ját’ = dörög (Kiv 9,23); valakinek a ~ját (= a szavát) hallani = engedelmeskedni (Ter 3,17; 30,6); ’kiáltásom ~ja’ = kiáltásom (vö. Zsolt 5,4), ’~ját fölemelni’ = kiáltani (vö. Ez 21,27). A LXX-ban a kolnak csaknem mindig a fóné felel meg; az ÚSz-ben ennek használata megfelel a kolénak. A mennyből beszélő nem mindig jelenik meg; csak a ~, a szózat hallatszik (Mt 3,17; Mk 9,7); ugyanakkor a gör. szó ’nyelv’ értelmet is hordozhat (1Kor 14,10 kk.; 2Pét 2,16). – Jahve ~jára (= szavára) hallgatni (75-ször) olyan követelménye az ÓSz-nek, amely Jahvénak önmagáról adott kinyilatkoztatásából következik. A nép felszólítást kap Isten ~jának, vagyis szavának (= parancsainak) megtartására, amelyet a szövetség megkötésekor hallhattak. Ezzel kell a népnek Istene iránti szeretetét megmutatnia (MTörv 30,20). – Az ÚSz-ben Isten életet adó ~jának (= szavának) maga a Fiú a közvetítője, tehát az Ő ~jára (= szavára) kell hallgatni (Jn 5,25; 18,37; Zsid 3,7) és az övéi ismerik is a ~ját (Jn 10,3 kk.). Isten szava, ®szó.
