házasság
házasság: Az ÓSz-ben szembeötlő módon sem a héb.-ben, sem a gör.-ben nincs szó a ’~’ kifejezésére, sőt a mi felfogásunknak megfelelő ~ fogalma sem ismeretes; még leginkább a ® szövetség (berit; Mal 2,14) felel meg a mi fogalmainknak. Jóllehet Jahve odavezette az első emberhez az első asszonyt (Ter 1,28; 2,18–25; Tób 8,6 kk.), és a ~i kapcsolat a Jahvéval kötött szövetségnek felel meg (Hab 2,14 kk.), amelynek maga Jahve a tanúja és a védelmezője, Izr.-ben, miként az egész ókori K-en a ~ sem vallási, sem társadalmi szempontból nem számított, hanem csak 2 ® családnak volt az ügye, pontosabban a menyasszony és a vőlegény apjára tartozott (Ter 24,2 kk.; 38,6; MTörv 7,3; vö. Bír 14,2 kk.) v. magára a vőlegényre (vö. Kiv 22,15). Az apa választott feleséget a fiának (Ter 24,2 kk.; 38,6; MTörv 7,3; vö. Bír 14,2 kk.), s ő szerezte meg a kiszemelt menyasszony apjának beleegyezését (Kiv 22,16) is (® jegyajándék). Háborús időkben a férfi rabolta magának a feleséget (Bír 21,19 kk.) v. zsákmányként (5,30) kapta. Olykor előfordult, hogy a fiú szülei akarata ellenére választott menyasszonyt (Ter 26,34 kk.), v. hogy a lányt szülei megkérdezték, beleegyezik-e a ~ba (24,57–58). Szerelemből is jött létre ~ (29,11.20; 1Sám 18,20 kk.), kivált parasztok és pásztorok körében, akiknek a fiai és lányai hétköznapi teendőik végzése közben találkozhattak (Rut 2,7 kk.; Ter 24,11 kk.; 29,10; Kiv 2,16 kk.; 1Sám 9,11). A menyasszony ajándékot kapott a vőlegénytől, s ez saját tulajdona lett (Ter 24,53; 34,12), az apjától pedig (kivételesen?) ® hozományt, amely lehetett rabszolganő, szántóföld v. akár egy város is (16,1 kk.; 24,61; Józs 15,18 kk.; 1Kir 9,16), és szintén a nő saját tulajdona maradt. (Hogy ezt szerződésbe foglalták-e, mint Babilóniában, nem lehet biztosan állítani; talán csak Tób 7,14 említi az első írásos ~i szerződést.) A feleséget legszívesebben a maguk ® nemzetségéből v. ® törzséből vették (Ter 24,4 kk.; 29,12; Tób 7,2.12; vö. Bír 14,3). Így a család tulajdona, főleg a földbirtok a nemzetség, ill. a törzs birtokában maradt. Azok a lányok, akikre örökség (® örökösödési jog) várt, nem mehettek máshoz férjhez, csak törzsük valamelyik tagjához (Szám 36,5–12); ® sógorházasság. A korai zsidóságban a lányok 12., a fiúk 13. évük betöltésétől számítottak ~ra jogosultnak, de rendszerint csak 18. évük betöltése után jött létre a ~. Arra, hogy Izr. fiai hány éves korukban kötötték meg a ~ot, nincsenek adatok. Annyi föltehető, hogy a korai ~ot tartották ajánlatosnak (vö. 2Kir 8,16.26). Ha a férfi a jegyajándékot megadta, a feleség a birtokába került, tehát a férj mintegy tulajdonos lett, a feleség pedig egy adott úr hozzátartozója (vö. MTörv 22,22: az eredetiben); ® eljegyzés. Amikor a menyasszony a vőlegény házába lépett (® menyegző), akkor jött létre a ~, s ezzel férje uralma alá került. Ettől kezdve a férjnek kötelessége volt gondoskodni a feleségéről és neki védelmet nyújtani. Erre utal jelképesen a kifejezés: a köntös csücskét ráteríteni (Rut 3,9; Ez 16,18). Bár külső formájában a ~kötésnek volt üzleti jellege, Izr. fiainak a ~a mégsem tekinthető adásvételnek: a férfi nem rendelkezhetett úgy a feleségével mint valami megvásárolt holmival, a kialkudott összeg nem számított vételárnak, inkább váltságdíjjal v. vérdíjjal hasonlítható össze. A ~ az egyik fél halálával (® özvegy) fejeződött be, v. ® válás vetett neki véget. – A ~ céljának azt tekintették, hogy gyermekeknek adjanak életet (Ter 1,28; 9,1; Tób 6,18; Zsolt 127,3 kk.), főleg fiúknak (Zsolt 128,6; Tób 6,15; Ter 24,60). A sok gyermeket Jahve ® áldásának (Zsolt 127,3 kk.) és a legnagyobb jónak (Ter 24,60) tekintették. Ugyanakkor a gyermektelenség és a terméketlenség a legnagyobb csapást jelentette az asszonynak (30,1; 1Sám 1,6 kk.), és Isten büntetésének (Jer 18,21; Iz 47,9) számított. Innen érthető a többnejűség, a sógorházasság és hasonlók. Mindamellett ezek a gyakorlati szempontok nem szorították háttérbe a ~ban a szerelmet és egymás kölcsönös szolgálatát (Ter 2,19; 3,12; Tób 6,18; 8,6; Péld 5,18–23; 31,10 kk.; Sir 40,32). – Az ÓSz-ben a ~ poligám (pl. Ter 4,19–25). A MTörv 21,15 a 2 feleséget magától értetődő dologként említi. A feleségek száma attól függött, hogy a férfi mennyire volt jómódú. A gazdagoknak, amilyen a ® király volt, sok feleségük volt (2Sám 5,13; 1Kir 11,1–8; de: MTörv 17,17). A későbbi időből vannak adatok arra, hogy az egynejűséget (monogámia) tökéletesebbnek tartották a többnejűségnél (poligámia). Maga a Ter 2,24 is erre utal, így is értelmezték (Tób 8,6 kk.; 7,12). A próf.-k a Jahve és Izr. közti viszonyt a ~hoz hasonlították, s ez eleve egynejűséget tételez föl (Oz 2,18–23; Jer 2,2; 3,7; Ez 16,8; Iz 50,1; 54,5; 62,5). A ® főpapnak csak egy felesége lehetett. A Zsolt 127,3 kk.; Péld 5,15–18; 12,4; 18,22; 19,14; 31,10–31 gyakorlatilag monogám ~ra utal. Jézus korában a poligámia már csaknem teljesen háttérbe szorult. – Az, hogy az izr.-k tartózkodtak volna a ~tól, nem mutatható ki egyértelműen. Bír 11,37 kk.: Jiftach lánya elsiratta szüzességét (értsd: hogy apja fogadalma miatt nem léphetett ~ra). A későbbi időben dicséretben részesült az az özvegy, aki nem ment másodszor férjhez (Jud 16,22). A ~ elvetése (pl. az ® esszénusok körében, akiknek csak egy kis része tartotta a ~ot megengedhetőnek) nem annyira tisztaságra törekvésből eredt, inkább a ~gal kapcsolatban eluralkodott pesszimizmussal magyarázható, a korszellemnek tulajdonítható, amely a különféle vallási közösségek aszkézisében is megnyilatkozott Izr.-ben is, de főleg Izr. határain kívül. – Az ÚSz-ben azt, hogy Jézus, miként Keresztelő János, nem lépett ~ra, aligha lehet az említett késő zsidó szekták aszkézisével összefüggésbe hozni, mert Jézus nem volt ~ellenes; ellenkezőleg, a ~ mellett foglalt állást. Ide vágó megnyilatkozásainak a Mt 19,3–12 a foglalata. Itt először is azt szögezte le Jézus, hogy eredetileg a ~ felbonthatatlan volt, a férfi és a nő egységén alapult; később ugyan lehetővé vált a törv.-es válás, de ez csak a szív keménységével magyarázható, s a házastársak alapvető egységét nem érinti (19,3–9). Ezen túlmenően Jézus elmélyítette a ~i erkölcsöt: nemcsak a más feleségével való egyesülést ítélte el, hanem a más feleségének megkívánását is (5,27 kk.). Végül az ev.-okban szerepelnek olyan helyzetek, amelyekben a ~kötés könnyelműségnek minősül, így pl. a vízözön idején, az Emberfia napján, az új ® eónban, a feltámadás után (Lk 17,27; Mk 12,25), sőt terhet jelent, mert akadályozza az embert abban, hogy hivatását teljesítse ® Isten országa szolgálatában (Lk 14,20). Az Isten országa érdekében némelyeknek önként le kell mondaniuk a ~ról (Mt 19,12.29; Lk 18,29). Nyilvánvaló, hogy Jézus magát is ezek közé sorolta. Az egy- és többnejűség kérdésében Jézus konkrétan nem nyilatkozott, de mivel a korai zsidóságban is egyre ritkábbá vált a többnejűség, magától értetődőnek látszik az ÚSz-ben az egynejűség. Erre vall az is, hogy az egyh. elöljáróitól (® püspök) és a ® diákonusoktól az ősegyh. megkívánta, hogy ha feleségük meghal, ne nősüljenek meg újra (1Tim 3,2.12; Tit 1,6). – Miként Jézus, Pál ap. is egyértelműen elítélte a válást (1Kor 7,10–16), mégpedig az Úr szavára hivatkozva. Még ha az egyik fél hitetlen volt is, akkor is csak a hitetlen házastárs kezdeményezésére tartotta megengedhetőnek, hogy elváljanak (7,15; vö. 1Pét 3,1 kk.). Pálnál szintén nem volt szó semmiféle pesszimizmusról a ~gal kapcsolatban, de azért nem volt a ~ kérdésében olyan elfogulatlan mint Jézus. Maga Pál sose nősült meg (1Kor 7,7.9.12.15 kk.), de a ~ot ajánlja (7,2.9). Ugyanígy az emberi gyöngeség az indítéka annak is, hogy azt ajánlja: a házastársak csak egy ideig tartózkodjanak egymástól (7,5). Lehetséges, hogy az ap. állásfoglalása azzal a küzdelemmel függ össze, amelyet a korintusiak erkölcstelenségei ellen folytatott. Másfelől viszont az Úr közeli eljövetelébe vetett hitére vezethető vissza (vö. 7,26.28 kk., 31). Pál számára a ~ is, a szüzesség is a Lélek ajándéka (7,7). Pál mindenekelőtt azzal mélyítette el a ~i erkölcsöt, hogy a keresztény ® szeretetre (agapé, nem erosz) alapozta (Kol 3,18 kk.; Ef 5,25–33; vö. 1Pét 3,1–7), a férfi és a nő ~i kapcsolatát pedig Krisztusnak és az Egyh.-nak misztikus egységével hasonlította össze, a keresztény ~ban élő férfi és nő kapcsolatában azt a viszonyt jelölve meg mérvadónak, amely Krisztus és az Egyh. között áll fenn: „nagy titok (misztérium) ez, én Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom” (Ef 5,31 kk.). Innen érthető: az asszony engedelmeskedjék férjének, mert ahogy az Egyh. alá van vetve Krisztusnak, úgy az asszony is férjének (5,22–24), s viszont: a férfiak úgy szeressék feleségüket, mint Krisztus szerette az Egyh.-at, magát föláldozva érte (5,25). A Zsid csupán egy figyelmeztetést tartalmaz: a ~ot mindenki tartsa tiszteletben, a házasélet legyen tiszta (Zsid 13,4). A pasztorális levelekben különféle gyakorlati tanácsok találhatók (1Tim 3,2; 4,3; 5,9–16; Tit 1,6); valamint utalás a tévtanítók egy tételére a ~ot illetően (1Tim 4,3: „tiltják a házasságkötést és bizonyos ételek fogyasztását…”). A Jel 14,4-ből nem kell ~ ellen irányuló következtetést levonni.
